hero
T. R.

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Kovács Zoltán után a Nimród stábja is távozik

A szeptemberi lapszám lesz az utolsó, amelyet a Nimród Vadászújság jelenlegi szerkesztősége készít. A stáb hét év és 85 lapszám után búcsúzik az olvasóktól.

Bors Richárd főszerkesztő-helyettes a lap Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben azt írta: büszkén tekintenek vissza az elmúlt hét évre, amely alatt – megfogalmazása szerint – politikamentesen végezték munkájukat. A szerkesztőség most „átadja a helyét”, a távozást pedig nem haraggal vagy sértettséggel kezeli.

A stáb búcsúja néhány hónappal azután következik, hogy az Országos Magyar Vadászati Védegylet Semjén Zsolt volt miniszterelnök-helyettes helyébe lépő új vezetése menesztette a Nimród főszerkesztői posztjáról Kovács Zoltánt, az Orbán-kormány korábbi nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárát. Az új elnök, Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány egykori igazságügyi minisztere, az elnökséggel együtt döntött Kovács távozásáról.

Nyitókép: Deepsky, Olivier Deme / en.wikipedia