Megnyitja rádiós és televíziós adattárát az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) az érdeklődők előtt – jelentette be közleményében a szervezet. A hazai műsorszolgáltatókat ellenőrző hatóság számára egyébként is kötelező a felvételek megőrzése, most viszont bárki számára kutathatóvá teszik ezeket.
Az ORTT közleménye szerint „páratlan audiovizuális médiatárról” van szó: nemcsak az országos, de a jelentősebb helyi médiumok adásai is elérhetők. A műsorok a rögzítés után egynapos átfutási idővel férhetők hozzá. A Digitális Adattár (DAR) ráadásul olyan már megszűnt csatornák adásait is tartalmazza, mint a TV3, a Szív TV vagy az M-SAT.
Az adatbázis az ORTT épületében, helyi hálózaton keresztül hozzáférhető. Az egy évesnél újabb anyagok azonnal hozzáférhetők, a régebbieket legfeljebb egy órán belül kikeresik. Az adás időpontja mellett téma alapján is kereshetők a műsorok, amelyek egy részéhez korlátozott nézettségi adatok is tartoznak az AGB Nielsen révén. Emellett a reklámok is szerepelnek az adatbázisban.
A RadioMonitor adatbázisa segítségével a rádiós archívumban is kereshetők konkrét zeneszámok és rádiós hirdetések, emellett egyes számok játszási gyakoriságára, műfajok megoszlására vagy hirdetési időre vonatkozó statisztikák, illetve hallgatottsági adatok is lekérhetők.
Az ingyenes archívum kutatási célra nyitott – akadémiai kutatóknak és szakdolgozatíróknak például igen, az egyéb kutatási kérelmeket a szervezet külön bírálja el. Az épületből kivihető hang- vagy videómásolat készítéséért ugyanakkor díjat számítanak fel.
Az adatbázis részletes ismertetése innen elérhető, a kutatási szabályzatot pedig itt olvashatja el.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Kutatható az ORTT tévés és rádiós archívuma
Az Anettka-összestől a múlt heti hírműsorokon át akár az M-SAT-ig és a Szív TV-ig visszamenőleg kutatható az ORTT most megnyitott rádiós és televíziós adattára, ráadásul a műsorok mellett a reklámok is kereshetők.
Letölthető fájlok
