Cikkünk eredetileg a Kreatív magazin 2025/5-6. számában jelent meg.

Dr. Csupor Dezső szakgyógyszerész, kutató, egyetemi tanár 2012-ben döntött úgy, hogy kilép az online térbe, és napi munkája mellett elindítja a Ködpiszkáló blogot, amely „elfogulatlan és szakszerű tájékoztatást nyújt gyógynövényekkel, gyógyszerekkel, étrend-kiegészítőkkel kapcsolatban, oszlatja a tévhiteket, rémhíreket, leleplezi a megtévesztő reklámokat”.

Az indítólökést az adta, hogy a rokonai, ismerősei közül egyre többen találták meg gyógyszerekkel, gyógynövényekkel, különféle termékekkel és módszerekkel kapcsolatos kérdésekkel. „Egy idő után úgy döntöttem, hogy a válaszaimat nyilvános blogbejegyzésként teszem közzé, így indult el a Ködpiszkáló” – mondja. „A feltett kérdések nagy része olyan, csodaszerként hirdetett étrend-kiegészítőkhöz, gyógynövényekhez, terápiás módszerekhez kapcsolódott, amelyek minden tudományos igazolás nélkül ígértek gyógyulást. Nem volt olyan illúzióm, hogy majd én megmondom, mi az igazság, és azt mindenki elhiszi, és követni is fogja. Viszont azt gondoltam, szakemberként felelősségem, hogy azt a ködöt, ami ezen a területen uralkodik, legalább megpiszkáljam. Ezért lett Ködpiszkáló a blog neve. Ebben az időben még nem voltam sem egyetemi tanár, sem az MTA doktora, viszonylag kezdő kutatónak számítottam széleskörű érdeklődéssel, és szerettem írni.” 

A téma az utcán (vagy a közösségi médiában) hever

Azóta a Ködpiszkáló kibővült: ma PirulaKalauz–Ködpiszkáló a neve. Itt már nem csak megcáfolandó állításokat, tévhiteket tárgyalnak, hanem olyan új tudományos eredményeket is bemutatnak, amelyek valamilyen módon az egészségértést, a tudatos gyógyszerhasználat fejlesztését szolgálják. Ahogy Csupor Dezső fogalmaz, a Pirulakalauz minden olyan olvasónak szól, aki tenni szeretne az egészségéért. 

A kezdeti időkhöz képest nemcsak a tartalom, a forma is bővült. A 2010-es évek eleje az írásos kommunikációról szólt, aztán a fókusz egyre inkább az audiovizuális tartalmak irányába tolódott: a Pirulakalauzon ma már podcastokat és videókat is közzétesznek. Jelen vannak az Instagramon, a TikTokon, saját YouTube csatornát indítottak. Jelenleg két podcastjuk van: az egyik a Konzílium, ahol orvosokkal, egészségügyi szakemberekkel beszélnek meg egy-egy témát részletesebben, a másik a Gyógyszerrosta, amely a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Kar Klinikai Gyógyszerészeti Intézetének tudományos kutatási eredményeit igyekszik bemutatni közérthető módon. „Ezek a csatornák kiegészítik egymást, mindegyik egy kicsit más módon, más mélységben szólal meg. Az írásos anyagokat főként az idősebbeknek szánjuk, a podcastokkal szélesebb kört tudunk elérni, a videókkal, képekkel pedig a fiatalabbakhoz szólunk. Ami közös bennük, hogy mindegyiket tudományos igényű ismeretterjesztő és tudománynépszerűsítő platformnak szánjunk.”

Azt pedig, hogy miről írjanak, leginkább az olvasók döntik el. „Sok kérdést kapunk Messengeren, e-mailben, telefonon, de a közösségi médiában megjelenő hirdetések, hozzászólások, posztok is inspirációul szolgálnak. Olyan témákat próbálunk feldolgozni, amelyek aktuálisan sok embert érintenek, érdekelnek. A többségükkel nyilván mi is találkozunk, de ha valami elkerüli a figyelmünket, akkor az olvasóink, hallgatóink jeleznek nekünk.”

Mitől lesz hiteles?

Ez már régóta nem egyszemélyes blog, a Pirulakalauzon több szerző publikál. Vannak köztük PhD-hallgatók és fiatal gyógyszerészek, akiket az alapító tudatosan próbál bevonni ebbe a tevékenységbe. „Nagyon fontosnak tartom, hogy a tudománynépszerűsítésnek, az ismeretterjesztésnek legyen utánpótlása. A fiatal korosztály tagjai nálam hitelesebben tudják megszólítani a velük egykorúakat, én pedig igyekszem átadni a tapasztalataimat, megpróbálom megspórolni nekik azokat a zsákutcákat, amikbe az évek során belefutottam. Az utánpótlás-nevelést az utóbbi időben rendszeresen művelem, a szegedi gyógyszerészkaron létrehoztunk egy tudománykommunikációs kurzust PhD-hallgatóknak – a jövő kutatóit, tudósait próbáljuk érzékenyíteni a tudománynépszerűsítés, ismeretterjesztés iránt, hogy legyen kedvük ezzel is foglalkozni a kutatómunka mellett, ami alapvetően a fő tevékenységük.”

S hogy mi adja az oldal hitelességét? Az alapító szerint éppen az, hogy aki náluk publikál, az mind diplomás egészségügyi szakember. Ezt a tudományos megalapozottságot mások is díjazzák, például több alkalommal elnyerték a Magyar Tudományos Akadémia támogatását, ami alapvetően hozzájárul ahhoz, hogy a weboldal sok év után ma is működik. A Hiteles Egészség-Kommunikációért Egyesülettől, vagyis az EgészségKommandótól a „hiteles egészségügyi weboldal” tanúsítványt is megkapták, ami jelzi, hogy a Pirulakalauzon megjelenő anyagokat szakemberek készítették a tudományos megközelítésnek megfelelően. 

Ismeretterjesztés vs. tudománykommunikáció

Csupor Dezső úgy véli, a munkájuk alapvetően két csoportba osztható: az egyik terület a tudománynépszerűsítés, a másik az ismeretterjesztés. „Sokan azt gondolják, hogy ezek szinonimák, de szerintem két külön dologról van szó. Az ismeretterjesztés az a tevékenység, amikor az emberek konkrét kérdéseire adunk választ, hogy például valamilyen testi panasz, tünet hogyan csillapítható. A másik tevékenység a tudománynépszerűsítés – amikor a tudományt mint módszert igyekszünk megismertetni a közönséggel, olyan példákon keresztül, amelyek megmutatják, hogy mire jó és hogyan működik. Ez azért fontos, mert az utóbbi években megrendült a tudománnyal kapcsolatos bizalom, amiben jelentős szerepe volt a Covid-járványnak. Szerintem mindenkinek, aki ezen a területen dolgozik, feladata és felelőssége, hogy a tudományról megfelelően kommunikáljon. Ez nem könnyű: hatalmas médiazajban kell olyan tartalmakat létrehozni, amelyek megmutatják a hasznosságát, és megőrzik a rangját, becsületét.” 

Az ismeretterjesztésben, a tudománykommunikációban meghatározó szerepe van a nyelvezetnek is. „Minél előbb le kell vetkőzni a belső tudományos beszédet jellemző szakzsargont. Mert ha a közönség felé bonyolultan fogalmazunk, számukra érthetetlen szakkifejezéseket használunk, akkor azonnal elidegenítjük őket. Az ismeretterjesztés közérthető nyelvét jellemzően úgy tanulja meg az ember, hogy elkezdi művelni. Vannak országok, akik ebben jóval előttünk járnak. Angolszász területen létezik a plain language mozgalom, amely az egyszerű, világos, a nagyközönség számára is könnyen érthető nyelvet népszerűsíti. Magyarországon ebben nem állunk túl jól. Viszont kedvező fejlemény, hogy azok a kutatók, akik fiatalkoruktól részt vesznek a tudománykommunikációban, már sokkal profibbak, mint az én korosztályom vagy a nálam idősebbek.”

A tudománynépszerűsítés a tudományt segíti

Jó sok időnek kellett eltelnie, hogy a Pirulakalauz–Ködpiszkálóban végzett munkát a tudós kollégák is elismerjék. „Most azonban már ott tartunk – és nem csak magamról beszélek –, hogy elismeréssel tekintenek arra, aki tudománynépszerűsítéssel foglalkozik. A tudományos közösségnek is be kell látnia, hogy ha visszahúzódunk az elefántcsonttoronyba, és az eredményeinket nem közvetítjük a nagyközönség felé, akkor idővel egyre nehezebb lesz erkölcsi, társadalmi, sőt hosszabb távon akár pénzügyi támogatást kapni a tudományos munkához. A társadalomnak éreznie kell, hogy amit kutatóként művelünk, annak van kézzelfogható haszna. Ahhoz pedig, hogy ez az információ eljusson a nagyközönséghez, kommunikálni kell velük. Erre is szükség van, hogy a tudomány becsülete növekedjen.”

A tudomány általános megbecsültségén pedig bőven van mit javítani Magyarországon. Csupor Dezső szerint ennek legjobb módja, ha a tudományos gondolkodást egészen fiatal korban átadják a következő generációknak. Már az általános iskolában fontos lenne, hogy ne csak nagy mennyiségű tényanyagot tanuljanak, hanem magát a tudományos gondolkodásmódot sajátítsák el, hogy képesek legyenek átlátni az összefüggéseket, felismerjék a természettudományok különböző ágai vagy akár a természettudományok és a társadalomtudományok közötti keresztkapcsolatokat. Vegyék észre, hogy az egyik hol és miként hasznosítható a másikban, mi értelme van ennek az egésznek, miért tanulunk egyáltalán biológiát vagy kémiát. „Nem azért tanuljuk, hogy tudjuk az atommag szerkezetét, erre nagyon kevés embernek lesz szüksége. De ahhoz, hogy a hétköznapi életben megfigyelhető jelenségek biológiai, kémiai hátterét megértsük, igenis szükséges, hogy rendelkezzünk alapvető kémiai, fizikai, biológiai ismeretekkel. Tehát azt a gondolkodásmódot kellene már fiatal korban átadni, hogy a diákok megtalálják a kapcsolatot a tantárgyaik és a való élet között. Úgy látom, ez ma nem működik hatékonyan, emiatt már általános iskolás korban kialakul egyfajta gyanakvás vagy ellenszenv a természettudományokkal szemben, ami akár felnőttkorban is megmarad, és ez lesz a táptalaja a tudományellenességnek, a különböző összeesküvés-elméleteknek. Úgyhogy én az alapoknál kezdeném, a nyitottságot gyerekkorban kell megteremteni. Minden más, akár az is, amit én művelek ezen a téren, már csak egyfajta tűzoltás, a felnőttek nagy részét ugyanis egyáltalán nem lehet elérni a tudománykommunikációval.”

Kösz, hogy megszerettetted a kémiát! 

Dr. Ispán Dávid vegyész a tudományos influenszerkedésbe nem tudatosan vágott bele: középiskolai osztályfőnöke kezdett el videókat készíteni a TikTokra, az applikációt azért töltötte le, hogy meg tudja nézni ezeket a tartalmakat. Amikor az említett tanár és Dávid barátai megtudták, hogy van TikTok-fiókja, noszogatni kezdték, hogy csináljon kísérleteket, mert biztos sokakat érdekelne. Az elején azt gondolta, nagyjából százan fogják megnézni ezeket a tartalmakat, hiszen nem a kémia a legnépszerűbb tantárgy. „De addig rágták a fülem, hogy végül csináltam néhány videót egy-két látványos kísérletről. A hatás nem maradt el, százával jöttek a kérdések és a kérések” – fogalmaz. Akkoriban még csak doktorandusz volt, és sokakat érdekelt a PhD-képzés is. Amikor látta, hogy van igény az ilyen jellegű videókra, tudatosabban kezdett el velük foglalkozni, de nem gondolta, hogy ő mostantól tudományos influenszer lenne, egyszerűen csak jöttek az ötletek egy spontán fejlődő folyamatban. 

„Mindenki mást tart humorosnak vagy érdekesnek” – feleli arra kérdésünkre, hogy miként lehet megtalálni az egyensúlyt az edukatív és a szórakoztató tartalom között. „Viszonylag humoros embernek tartom magam, borzalmas szóviccekkel. Nekem az vált be, amikor valami kipattant a fejemből, és magamat adtam. Ha eszembe jutott valami, azt elmondtam, megcsináltam, de soha nem erőltettem a humort. Persze enélkül nehéz, mert ha csak információkat közlünk, az olyan, mintha az iskolában lennénk, a TikTokra pedig szórakozni járnak az emberek.” 

Eleinte nagyon kedvező volt a tartalmak fogadtatása, érezni lehetett a kommentekből, hogy őszinte az érdeklődés. Aztán kitört a koronavírus-járvány. A lezárások miatt mindenki feszültté vált, sokan a közösségi médiába jártak ventilálni, rengeteg negatív kommentet kapott, köztük fenyegetőeket is. De épp akkoriban ért el olyan számokat a csatornával, hogy a tartalmak már azokhoz is eljutottak, akiknek a kémia amúgy kívül esik a komfortzónájukon. „Jött a szokásos duma, hogy még fiatal vagyok, semmit sem tudok, lefizetett a gyógyszerlobbi, az összes tudós arrogáns, nem értek a szakmához stb. Eleinte ezt nagyon rosszul viseltem, többször abba akartam hagyni a videózást. De emellett jöttek azok a visszajelzések is, hogy sokaknak segítettek a videóim az emelt szintű kémiaérettségire való felkészülésben; vagy a tanárok ezeket használták az iskolában egy-egy kísérlet bemutatására. Volt, aki korábban nem tudta, milyen szakmát válasszon magának, de a videóim segítettek dönteni – ezek pedig visszaadták az emberiségbe vetett hitemet. Ezért folytattam.” 

Csak közérthetően

A tudományt sokan olyan elit klubnak tekintik, ahova csak a kiváltságosok tartozhatnak, akik elefántcsonttoronyban ülve, arrogánsan osztják az észt. „A világjárvány során megingott az emberek tudományba vetett hite, mert az egészet elvitte a pártpolitikai csatározás. Éppen emiatt szükséges, hogy visszaállítsuk a tudományos bizalmat. Ehhez pedig kommunikálni kell, megmutatni, hogy a tudomány jelen van az életünkben, a mindennapjaink része, csak nem feltétlenül vesszük észre. Sőt a tudomány lehet vicces, érdekes és szórakoztató is. Nem kell mindig szakszavakat használni, lehet egyszerűen, közérthetően magyarázni, és ha valakinek kérdése van, bármilyen triviálisnak tűnik is, arra válaszolni kell. Sokszor pont az a baj, hogy ami valakinek egyértelmű, az másnak nem az, és akinek egyértelmű, az arrogánsan reagál. Én szakmai kötelességemnek érzem, hogy szóljunk az emberekhez, mert így lehet egyről a kettőre jutni. Meg kell mutatni, hogy a tudomány mindenkié, aki pedig mélyebben érdeklődik, annak minden lehetőséget adjunk meg az ismeretei bővítésére. Hiszen mindig a tudományos kíváncsiság vitte előre az emberiséget. 

A tudomány mindenkié

A fiatalok meggyőzése nehéz terep, főleg TikTokon. Ennek az az oka, hogy ők nem azért nyitják meg az applikációt, hogy tanuljanak, hanem mert szórakozni akarnak. Dávid szerint sajnos keveseket érdekel a tudomány, hiszen egy egyszerű kérdésre sokszor nem lehet egyszerű választ adni. 

„A tudományos influenszerkedésben talán az a legnagyobb lehetőség, hogy meg tudjuk mutatni, mi sem úgy születtünk, hogy mindent tudtunk, hanem tanultunk, elbuktunk, de felálltunk és mentünk tovább. Ha pedig közben új ismereteket is átadhatunk humorosan előadott kísérletekkel, és azt hozzá tudják kötni a mindennapi életükhöz, akkor egy lépést tettünk előre.” 

Dávid több tudományos tartalomgyártóval is tartja a kapcsolatot, és úgy látja, többségük szerint a tartalmak egyre nehezebben jutnak el az emberekhez. „Ez érthető, hiszen ha csak a saját életemet nézem, rengeteg változás történt, amióta megszereztem a PhD-fokozatot. Sokkal több a szakmai elfoglaltság és a határidős munka, magasak az elvárások, így nekem sincs időm arra, hogy mindig legyen új, eget rengetően izgalmas tartalom a csatornán. Egy idő után az emberek új arcokat akarnak látni, és csökken az érdeklődés.”

A tudományos tartalomgyártásra nehéz azt mondani, hogy lájkmágnes, és nem jó, ha valaki ezt a lájkokért csinálja – teszi hozzá Dávid. „Jómagam és az ismerőseim azért vágtunk bele, mert meggyőződésünk, hogy a tudomány mindenkié, és beszélnünk kell róla. Ha száz embernek, akkor száznak, ha százezernek, akkor százezernek. De csináljuk, mert szeretjük, és mert egyfajta küldetés megmutatni, hogy a tudomány jelen van életünkben. Lehet humoros és érdekes is, nem csak információk és bonyolult képletek kuszasága.”

Nyitókép: Moritz Kindler / Unsplash