Becsült olvasási idő: 1 perc
Magyarország a Travelen és a CNN-en
Magyarország turizmusáról mutatott be egy kisfilmet a CNN, amely a Magyar Turizmus (MT) által szervezett észak-magyarországi tanulmányút nyomán készült. Ugyancsak a szervezet felel azért a forgatócsoportért, amely a Travel Channeltől érkezik és a Borutazások sorozatot forgatja le a magyar borvidékeken.

A Borutazások sorozatban a Travel Channel borszakértője, Isabelle Legeron mutatja be a világ néhány kiemelkedő borvidékét és borászait. Ez a műsor most Magyarországra készül; a forgatócsoportot programszervezéssel, szállással, transzferrel az MT segíti.

A szeptemberben induló forgatás Budapesten kezdődik, majd a főváros környéki borászatokba látogatnak el, végül pedig a Tokaji borvidék következik.

A Travel Channel vezérigazgatója, Richard Wolfe így nyilatkozott az új sorozattal kapcsolatban: “A Travel Channel disztribúciója gyorsan bővül Magyarországon, Romániában és Bulgáriában. Ezért örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy megosszuk a többi európai, afrikai és közel-keleti ország nézőivel is az itteni borgazdaság dinamizmusát.”

A sorozatot szeptemberben és októberben forgatják, a bemutató jövő év elején lesz a Travel Channel műsorán.

Szintén az MT-hez és az ország népszerűsítéséhez kapcsolódó hír, hogy a világszerte sugárzott CNN World Report Magyarország turizmusáról mutatott be egy három perces összeállítást az augusztus 9-i hétvégén.

A kisfilmben megszólalt Niklai Ákos, az MT elnöke, aki hangsúlyozta az egészség- és a kulturális turizmus növekvő szerepét Magyarország turisztikai kínálatában. A műsor egy rövid körkérdés után, melyben a Balatont nevezték meg a megszólaltatott magyarok a kedvenc nyári úti céljuknak, az észak-magyarországi régiót mutatta be a nézőknek: felhívták a figyelmet a világörökség tokaji borvidékre, valamint olyan látnivalókra, mint a mádi zsinagóga, a miskolctapolcai Barlangfürdő, vagy a Miskolcon nemrég megnyílt néprajzi magángyűjtemény. A képsorok között Budapest panorámája, a Balaton, Eger és Miskolc belvárosa, valamint a Miskolci Operafesztivál is helyet kapott. A magyarországi népszerűsítést a CNN ingyen sugározta.

A film megtekinthető itt.