hero
F. V.

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 1 perc
Felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját, leállítják a lap finanszírozását

Magyar Péter péntek délután a közösségi oldalán közölte, hogy a pénzügyminiszter utasítására felmentették Kereki Gergőt, a Mandinert kiadó cég vezérigazgatóját. 

A miniszterelnök rövid Facebook-posztban jelentette be, hogy Kármán András pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner Novum Zrt. vezérigazgatóját, Kereki Gergőt. Magyar hozzátette, a mai nappal „megszűnik a hazug propagandalap mindennemű finanszírozása”.

Mint ismert, a korábban az MCC tulajdonában lévő – azóta államosított, Ruff Bálint felügyelete alá került – lapnál júniusban jelentős létszámleépítés történt, mintegy hatvan embert, a szerkesztőség több mint felét küldték el. A print hetilap kiadását augusztus elején függesztették fel. 

Augusztus végén a lap három ismert munkatársa, Kohán Mátyás külpolitikai újságíró, rovatvezető-helyettes, Kacsoh Dániel és Lentulai Krisztián felmondott. Kohán a döntést azzal indokolta, hogy a lap jövőjével kapcsolatos bizonytalanságok miatt már nem tudnak úgy dolgozni, ahogy szeretnének, ezért új, jobboldali lapot indítanának.

Fotó: Facebook/Mandiner