Júliusra tíz, augusztusra öt százalékos visszaesést jósol a Liberum Capital elemzőcég a brit televíziós reklámbevételek számára a brit piacon – írja a Marketing Week.
Ian Whittaker, a Liberum Capital médiakutatási vezetője szerint ez nagyban annak tudható be, hogy az olimpiában nem érdekelt szponzorok és hirdetők jelentősen visszafogják a hirdetési tevékenységüket, mert attól tartanak, hogy az olimpiai dömpingben elvesznének a reklámjaik. Néhány hirdető már be is jelentette, hogy a tervezett kampányaikat eltolják.
„Úgy tűnik, hogy az olimpiában nem érdekelt márkák inkább a makroszintre figyelnek. Görögország bizonytalan helyzete és az euroövezet válsága miatt úgy dönthettek, hogy talán jobb most nem költeni reklámozásra” – mondta. Hozzátette továbbá, hogy az olimpia alatt a kereskedelmi tévék nézettsége csökkenhet, hiszen az olimpiát többnyire a köztévék közvetítik, így a szeptember válhat a televíziós piac számára kulcshónappá, hogy visszatérnek-e a hirdetők.
„A kereskedelmi tévék nézettsége húsz százalékkal is eshet augusztusban, az emberek inkább a BBC-t választják majd” – mondja már Liam Mullins, a The 7 Stars médiaügynökség igazgatója. „Mi azt gondoljuk, hogy sokkal inkább a gazdaság általános állapota lehet az oka a hirdetések csökkenésének, és mi őszre is további csökkenést várunk, noha nem a júliusi vagy augusztusi mértékben” – tette hozzá.
A legnagyobb brit kereskedelmi csatorna, az ITV már 4 százalékos reklámbevétel-csökkenést vár az őszre, holott korábban épp 4 százalékos növekedést várt. Elemzők már felhívták a figyelmét az ITV részvényeseinek, hogy nem várjanak sokat az olimpiától és a labdarúgó Európa-bajnokságtól.
