Hadd kezdjem egy insider infóval, Messengeren írtam rád szombaton délután és egy órán belül válaszoltál az interjúfelkérésre, gondolkodtam, hogy vajon hány üzenetre és kommentre válaszolsz egy nap? 

Mérő Vera: Rengetegre, valószínűleg nem nőttem ki a gyermekkori ADHD-mat, könnyen váltok feladatok között, sőt ADHD-s ismérv, hogy mi így pihenünk: váltogatunk a teendők között. Hátulütője, hogy a gyors váltások miatt hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy egy perce mivel foglalkoztam. 

Aki követ, látja, hogy szinte állandó a jelenléted a közösségi médiában, azonnal reagálsz a történésekre. 1984-es születésű vagy, úgy nevezett digitális bevándorló, máshogy használod a felületeket, mint az újabb generációk?  

Együtt voltunk kamaszok az internettel, mindig elképedek, amikor látom az alkalmazáson, hogy mennyi a képernyőidőm: konkrétan teljes munkanapokat töltök el a telefonomon. A cikkeimet, még a hosszabb szövegeket is azon írom, miközben a laptopon hallgatok podcastot. Ez nettó hülyeség, de inkább az én egyéni hülyeségem, nem hiszem, hogy akkora szakadék lenne a különböző generációk között. Köztem és szüleim között talán még érzékelhető a különbség, ahogy használjuk a digitális eszközöket, de épp a napokban tanította meg nekem Péterfy-Novák Éva, hogy hogyan használjam okosabban az iPhone-omat. A közösségi médiahasználatban azt látom,hogy a Z és az Alfa generáció attitűdje szinte irigylésreméltó: sokkal öntudatosabbak és tudatosabbak. Őket például kevésbé kell edukálni arról, hogy mit ne osszanak meg magukról. Amíg nekünk „boomerek”-nek rá kellett jönni annak a veszélyére, ha mindent kipakolunk a közösségi médiára válogatás nélkül, addig nekik ez már zsigeri. Jobb érdekérvényesítők és jobban tisztában vannak a saját jogaikkal is.

Őket nem is kell már edukálni, vagy máshogy kell? A követői bázisodban látod a különböző generációk jelenlétét?  

Tudod mit? Nézek neked egy insight-ot, az új oldalamon (az eredeti oldalt 2024. november 6-án szüntették meg, 30 ezer követője volt, a Mérő Vera 2.0 pár hét alatt 28 ezres bázist tudott újraépíteni - a szerk.)  kénytelen voltam korhatárt állítani, mert a fideszes trollok állandóan megtaláltak, és feljelentgettek korhatáros tartalomra hivatkozva. Ez bosszantó, mert pont a 16-18-os korosztály abszolút az a célcsoport, akivel lenne dolgunk. Az új oldalam korfája érdekes módon kicsit más, mint a régi oldalé. Jelenleg a 45-54-es csoport a legnagyobb, 31,5 százalékkal, és a 35-44-es a második, a 25,5 százalékkal. Az előzőnél a 34-44 vezetett és a második volt a 25-34-es korosztály, ami most a harmadik helyen áll.

Vajon miért?

Egészen máshogy építkezett az új oldal, a régi növekedése sokkal hosszabb időt vett igénybe. Sokan jöttek a Mérő Vera 2.0-ra a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene  Facebook-oldalról, amit már nem én kezelek, továbbá lett néhány spontán promóterem, akiket annyira felháborított az oldalam megszüntetése, hogy saját felületeikről irányították át a követőket. Apám is így tett  (Mérő László, matematikus és publicista- a szerk.), akit jellemzően egy idősebb generáció ismer és követ. 

A témád zömében a nőkről szól, jogvédőként tartanak számon. Faramuci dolog, mert, ha az üzeneted eljutna több férfihoz, akkor talán kevesebb lenne az abúzus. Vagy ez túlságosan idealista elképzelés? Mit látsz a statisztikán, milyen a nemi arány?

76,6 százaléka nő, a többi férfi, ez még mindig nagyon rossz arány, de azt látom, hogy a női tartalomgyártók követői bázisánál általánosan jellemző ez a nemi eltolódás. 60:40-es felosztásnak már örülnék.

Lehet tudatosan javítani ezen?

Igyekszem azzal, hogy férfi témákkal is foglalkozom, illetve erősen jutalmazom a férfi jelenlétet az oldalamon. Egy férfitől érkező, kiemelkedően okos, pontos kommentet nagyobb meghatottsággal olvasok és inkább reflektálok rá, mint egy női hozzászólásra. Ez pozitív diszkrimináció, de talán a cél szentesíti az eszközt. Amikor a férfiak helyet kérnek maguknak az asztalnál, és ők is részt akarnak venni az egyenlő jogokért való küzdelemben, vagy legalábbis ebben a vitában, azt mindenképp támogatni kell. Egy nőpárti férfinél szexibb nincsen, ezt szívesen brandingelem. Mindeközben állandóan megkapom, hogy egy femináci,férfigyűlölő vagyok.

És ennél sokkal durvábbakat is, máshogy kezeled ezt az oldalt, mint az előzőt, van, amit megtanultál, vagy érzékeled az algoritmusszörny korlátozó hatásait, mostanában például megkérem minden posztnál a lájkolókat, hogy mellőzzék a mérges fej emojit, mert az állítólag hátrébb sorolja a posztot?  

Rosszul viselem az ilyen típusú korlátozásokat, mert öncenzúrához vezetnek, sokszor érzem úgy, hogy a Facebook, mint platform, sok szempontból értelmét vesztette, de egyelőre nem találtam jobbat.

TikTok? 

Biztos tudnék videós tartalmakat csinálni, csak nincs hozzá kedvem, eleve idegenkedem a TikToktól. A tartalmaim nagy része írott szöveg, erre nincs még egy olyan felület, aminek az elérése, a látogatottsága összehasonlítható lenne a Facebookéval.

Substack?

Értem azokat, akik kivonultak a Substackre, én is gondolkodom rajta, mert látom, hogy vannak, akik lubickolnak rajta. A Facebook közvetlenségével és posztolási egyszerűségével nem vetekszik, de lehet, hogy csak jobban el kellene benne mélyednem. Úgy leszek vele, mint a Facebookkal, amire 2008-ba regisztráltam, de csak a 2010-es években kezdtem aktívan használni. Aztán egy igazi social media freak lettem. 

Hogyan nőtte ki magát a privát profilod?

Felfedeztem azt a potenciált, amit más jogvédők nem tudtak kihasználni, sem a Nane, sem a Patent, sem más emberjogi, nőjogi, vagy kisebbségi jogokkal foglalkozó szervezetek. Megcsináltam a Nem tehetsz róla tehetsz ellen című oldalt, mert azt láttam, hogy az eladhatatlannak tűnő emberi jogi tematika igenis eladható, szeretik a felhasználók, hogy nőjogokról hétköznapi nyelven posztolok, hétköznapi szituációkra levetítve. Nekem megvan ez a skillem, bár magamat kevésbé tudom eladni, de ha van egy ügy, egy probléma, azt tudom vonzóan, de legalábbis befogadhatóan tálalni. 2014. novemberétől hamar leesett, hogy nem arról van szó, hogy az emberi jogok ne érdekelnének embereket, vagy hogy a nők elleni erőszak ne zavarná az országot, hanem van egy baromi nagy hiátus, és az emberekben igény arra, hogy ezt tematizáljuk. Nem volt egy hang, platform vagy forrás, ami involválná őket, és ami közösséget is teremtene. A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene ezt a csodát ugrotta meg. Megszületett egy nagyon összetartó, erős közösség. 

Egy jelenleg 69 ezres bázissal rendelkező oldalról beszélünk, volt konkrét elképzelésed, hogy mi lesz belőle, amikor belevágtál? 

Én onnan indultam ki, hogy nehogy már az legyen, hogy a csaj tehet arról, ha megerőszakolták. Menet közben bővültek a témák, és egyik adta a másikat, hiszen az emberi jogok sérelme mindig ugyanarról a tőről fakad. A kezdetektől az volt a célom, hogy adjak egy érvkészletet az embereknek. De ezek egyébként ott vannak a fejekben is, jók az alapgondolatok, hisz elmondják kommentben, aztán előkerül a családi ebédnél, ahol már érvelni tudnak, hogy miért nincs rendben például az áldozathibáztatás, vagy hogy egyáltalán mi az? Elkezd terjedni a szemlélet, aztán már konkrét ügyekben is elérünk eredményeket. Például, amikor a Budapesti Rendőr-főkapitányságot rá lehet venni, hogy kapják már kicsit össze magukat, és legalább csináljanak úgy, mintha nem lennének teljesen alkalmatlanok. 

Arra az esetre utalsz, amikor pár hete a japán nő haláleseténél a közvélemény nyomására kezdték el vizsgálni az idegenkezűséget, és kirúgták a BRFK lekezelően kommunikáló social media managerét. De a Nissan-ügyben is a közösségi média miatt kellett visszakozni a hirdetőnek. 

Manapság már nagyon elvetemültnek kell lenni ahhoz, hogy szexista üzenettel próbáljanak hirdetni vállalatok és reklámügynökségek, inkább a kkv jellegű vállalkozásoknál fordul elő, ahol dacolnak és nem hajlandóak jobb belátásra térni. Egy nagy cég ezt már nem engedheti meg magának. Teljesen véletlenül én is akkor kezdtem bele, amikor - bár ezt akkor még nem tudtam, mert itthonról nem is nagyon látszott -, nemzetközi szinten is felívelőben volt az a szemlélet, hogy a szexizmus nem szexi. Látványos eredmény, hogy egy-egy áldozathibáztató hozzászólásra nekem már évek óta nem kell reagálnom, mert tíz kommentelő megteszi helyettem, nem csak az én oldalamon. 

Miért adtad át a Nem tehetsz róla csoportot egy másik adminisztrátornak? 

Nem akarom a közönséget megzavarni azzal, hogy helyenként megjelenik Mérő Vera, és mindenkit helyretesz. Segyevy-Lovrencsics Ibolyával ez egy csodálatos egymásra találás. Ő egy eldugott kis faluban élő nő, én egy budapesti urbánus csaj vagyok, soha az életben nem találkoztunk volna, ha nincsen közösségi média. Találtam valakit, aki ezt jobban csinálja, mint én. Olyan értelemben jobban, hogy nem megy ki megkérdőjelezhető poszt, még ha az elérése nem is mindig olyan, mint az én posztjaimnak. 

Szakmailag, emberileg, erkölcsileg, minden létező szempontból megalapozott az ottani tartalom, és bár ez talán többnyire korábban is így volt, nagy különbség, hogy Ibolyát soha nem ragadja el az indulat, ami velem azért előfordul.

Ez az úgynevezett empowerment, hogy egy olyan valakinek, akiben megvan a képesség, adunk platformot, és megmutatja magát. A Nem tehetsz róla oldalnál én teremtettem meg a lehetőséget, de a fenntarthatóságért már Ibolyát illeti a dicsőség.. 

Neked véleményvezérként van lehetőséged, vagy kedved influenszerkedni, értem ezt a szó üzleti értelmében? Megkeresnek brandek, hogy reklámozd a portékájukat? Vagy ez összeférhetetlen a közéleti tevékenységeddel?

Azzal a világon semmi baj nem lenne, ha mondjuk kiraknék egy arckrémet, amit tényleg jónak tartok, mert bevált, és egyébként ezért felmarkolnék egy bizonyos összeget, hogy ebből az összegből szabadúszóként fenntartsam az életszínvonalamat. 

De magától értetődőnek tartom azt is, hogy a cégek számára rizikófaktor vagyok, a közéleti állásfoglalásom amennyire markáns, annyira nincs pariban az elérésemmel. 

Facebookon bőven megvan a tízmilliós elérésem havonta, de az Instagram-jelenlétem jóval csekélyebb, mint ami szükséges az ilyen együttműködésekhez. Nincs akkora táborom, mint például Kovalcsik Ildi Lilunak, vagy akár Görög Zitának, akik szintén hajlamosak élesebb közéleti véleménytmegfogalmazni. Ez szimpla matek, nem vagyok rajta a radaron. 

És nem is akarsz rajta lenni? 

Nem teszek ez irányban konkrét lépéseket. Akkor már inkább a Nem tehetsz róla oldalának tudnék elképzelni CSR-jellegű kollabokat.

A bürokratikus és kormányoldali ellenállást lépten-nyomon látjuk az úgy nevezett „nőügyekkel” szemben. A legújabb csúcsa, azaz a mélypontja épp most zajlik. A bíróság feltételesen szabadon engedi Bene Krisztiánt, aki elkábította és lúgot öntött Renner Erika hüvelyébe, aztán a kormány rátett még egy lapáttal, és elutasította azt a törvénytervezetet, ami engedné, hogy a házastárs azonnali távoltartást kérjen a bántalmazójától. Harmadik kiadásnál tart a Renner Erikáról szóló dokuregényed a Lúg, mert a 2022-as megjelenés óta mindig történt valami, amivel ki kellett egészíteni, most érik egy negyedik kiadás? 

Kissé kétségbeesve azt érzem, hogy a következő újranyomásnál rá kell szánnom magam a kiegészítésre. Egy kordokumentumként tekintek erre a regényre. A 2020-as győri családirtás óta életellenes cselekmény elkövetője de facto nem kaphat már feltételest, de igazából a 8 évnél nagyobb tételeknél sem szokta a bíróság engedélyezni. Ehhez képest Bene Krisztián 2,5 év kedvezménnyel mégis szabadlábra kerülhet, noha megbánást sosem tanúsított, ami egy ilyen engedménynél elvárható lenne. Ennek mementót kell állítani. Nem úszom meg, hogy legyen egy negyedik átdolgozott kiadás.

Eddig mennyi fogyott a könyvből?

Nem tartom számon, pár tízezernél tarthat az eladás.

Cseh Katalin országgyűlési képviselő hétfőn bevitt a Parlamentbe 20 dedikált példányt fideszes képviselőknek, épp a feltételes szabadlábra-helyezés okán. A könyvek fogadtatása egészen elképesztő ignoranciáról tanúskodott. Az akció óta a közösségi médiában újra felkapták a regényt, sőt Illés Gabriella megvető reakciója végül jó PR-fogás lett: egyre többen posztolnak a regényről, újraolvassák, megrendelik. Elmeséled, pontosan hogyan kezdődött, és mivé fajult ez a kezdeményezés?

Cseh Katka vasárnap rám írt, hogy van egy last minute ötlete. Első körben azt kérdezte, hogy merre induljon, hogy ha szeretne 20 példányt a könyvből, és lenne-e szerzőként kifogásom az ellen, hogy kiosztja a képviselőknek? Mondtam, hogy természetesen nincs. Szóltam a kiadónak, Péterfy-Novák Évának (a Felhő Café könyvkiadó egyik tulajdonosa - a szerk.), aki azonnal (pro bono) a kezdeményezés mellé állt. A kiadó munkatársa Borgó Gábor vasárnap este autóba pattant, elszállította először a húsz példányt Renner Erikához, aki este dedikálta, héftőn reggel Erika férje elhozta hozzám a könyveket, és kora reggel én is dedikáltam, harmadik futárként érkezett Katka, (Cseh Katalin - a szerk.) aki tőlem vitte be a Parlamentbe a köteteket. Tudni kell, hogy az első kiadás megjelenésekor az összes női képviselő kapott egy dedikált példányt, de Szabó Tímeán, Cseh Katalinon kívül talán csak Dobrev Klára volt, aki valamilyen formában visszajelzett. Különben síri csend. Kétségbeejtő síri csend.

A mostani akció ennél is megdöbbentőbb reakciót váltott ki. Illés Gabriella becsmérlő szavakkal dobta hátra egy MSZP-s képviselő asztalára a könyvet, mintha a kormánynak nem lenne ezzel dolga. Ami érthetetlen, hisz Renner Erikát 2013-ban támadta meg Bene Krisztián, az egész ügy a Fidesz regnálása alatt zajlott, nekem még személyesen Varga Judit egyik helyettes államtitkára mondta, hogy ez az ügy az ő legnagyobb szégyenük. 

Nőnapi Licit Pintér Sándor Lúg-példányára

Szerdán derült ki, hogy az ajándékba adott példányokból nyolcat visszaküldtek a kiadónak, köztük az Orbán Viktornak, vagy Pintér Sándornak nevére dedikáltakat is. A Nem tehetsz róla oldalon ezért licitre bocsátották a Pintér Sándornak szánt kötetet. A licit március 8. 24 óráig tart és szombaton délben 150 000-né tart. Közben a felüllicitált összegek jó részét elküldék a felajánlók a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene alapítványnak, ez eddig kb. félmilliós összeget tesz ki, amelyet áldozatsegítésre és társadalomtudatosításra fognak fordítani. A következő licit az Orbánnak dedikált példányra indul majd, árulta el nekünk Mérő Vera.

Tuzson Bence jó egy hónappal azután, hogy Renner Erika hosszú levelet írt neki, mivel az egy évvel korábban a miniszter által neki ígértek ellenkezője történt a jogszabályi szinten, válaszolt a „lúgos orvos” áldozatának. Feltételezés, de az időbeli egybeesések miatt valószínű, hogy ez azért történt, mert a  levél elküldése után egy hónappal kiderült  a feltételes szabadságra helyezés is, amiből, mint ismeretes, óriási botrány lett. Az ügyben - hangsúlyosan nem az áldozat által kezdeményezett, jogilag értelmezhetetlen, de gesztusértékű és fontos - petíció a hatvanezer aláíró felé tart. Ötvenezernél a miniszter végre hajlandó volt kapcsolatba lépni Renner Erikával és meghívta egy újabb kávéra. Erika úgy döntött, hogy nem tesz eleget ennek a meghívásnak. 

Azt viszont látni, hogy a közvéleményt megmozgatták a történtek, Renner Erika kiállása és az, hogy a bántalmazásról hogyan gondolkodunk, folyamatosan napirenden van, titeket is kitesz a gyűlölködő kommenteknek. Te híres vagy arról, hogy nem hagyod annyiban, és nyilvánosságra hozod azoknak az üzeneteit, névvel és profilképpel, akik becsmérelnek. Milyen hatása van ennek az elkövetőkre?

Sokszor megjelennek perrel fenyegetni vagy csak önérzeteskedni, még olyanok, is, akiknek inkább kitakarom a nevét, mert nem a személye a lényeg, hanem a mondanivalója. Sokszor a poszt alá kommentelnek, és saját magukat nevesítik. Ez mondjuk megérdemel egy Darwin-díjat. Egyébként meg azt gondolom, ha egy kommentben becsületsértő, rágalmazó tartalom van, akkor az megáll, mint széles nyilvánosság előtt elkövetett verziója ezeknek a bűncselekményeknek. Miért kellene a kommentszekció rejtekében tartanom ezeket? Ha magánüzenetekről van szó, akkor sem gondolom, hogy szó nélkül el kellene tűrnöm a zaklatást és a verbális abúzust, az ilyesmit nem védi a levéltitok. Amikor azt mondják, hogy rohadjon ki a méhed, meg remélem, sose lesz gyereked, vagy, hogy hosszan füstöljenek el Auschwitzban, akkor miért is kéne ezeknek az embereknek az inkognitóját megőriznem? Ha annyira bátrak, hogy privát üzenetben bántalmaznak, akkor nem aránytalan reakció kifotózni és nyilvánosságra hozni. Sőt, bevallom becsülettel, hogy a keményebb nőgyalázásokat, antiszemita és egyéb, fenyegető megnyilvánulásokat néha elküldöm az édesanyjuknak, feleségüknek, de akára munkáltatójuknak is.

Lett már ennek következménye?

Volt, akit ilyesmi miatt kirúgtak, és akkor néhány napig rosszul éreztem magam. De közben meg tudtam, hogy én is kirúgnám azt az embert, aki ilyen hírét kelti a cégemnek, és ha peresíteném a dolgot, annak is ez lenne a következménye. 

Ritkán osztod meg a pozitív visszajelzéseket, külső szemlélőként úgy tűnik, hogy zömében bántó kommentek érkeznek hozzád. Motiváló lenne olyan üzenetekről hallani, amikor hálásak a tevékenységedért. Vagy ez is olyan, mint a híradó: a jó hírek kevésbé mennek?

Kérdezted, hogyan lehet elviselni ennyi gyűlölködő kommenteket? Pont így. Naponta okoznak megható, sírós pillanatokat a megerősítő üzenetek. E tekintetben egyébként még a nemi kvóta is sokkal kiegyensúlyozottabb, mert nagyjából fele-fele arányban kapok támogató levelet férfiaktól és nőktől. Ezeket a dicséreteket egyébként nehezen kezelem, szinte frusztrálnak, és szemérmesebb vagyok annál, hogy dicsekedjek velük. Mégis, amikor egyszer-egyszer publikussá teszem, akkor nagyon hálásak az olvasók, és mindig mondják, hogy sokkal több ilyet kellene posztolni. Múltkor valaki rám ír, hogy ma elküldtem a picsába a főnökömet, és ezt csak neked köszönhete.  

Ez szívmelengető. És bár lehet, hogy a kommentekben, és a közösségi médiában túlnyomórészt a gyűlölködés van előtérben, én azt tapasztalom, hogy nagyon sok ember gondolkodik meglepően jól a világról.BOr

Borítófotó: Ajkai Dávid/ELLE