Ahogy a szervezők írják: a Kincsem Parkban megtartott eseményen a fókusz az alkalmazkodáson és a jövőálló stratégiákon volt. A Food Truck Show csapata által életre hívott, három tematikus kerekasztal-beszélgetés köré épülő évindító találkozó helyzetképet adott és jövőképet is igyekezett nyújtani.
Elhangzott, hogy bár a rendezvények látogatottsága sok esetben stabil, a háttérben komoly küzdelem zajlik a rentabilitásért.
Kétszer annyiba kerül egy fesztivál
Sánta Dániel, a Paloznaki Jazzpiknik ügyvezetője rámutatott a piaci paradoxonra: bár a bevételeik nem csökkentek, sőt nőttek, a kiadások brutális mértékben emelkedtek. „Kétszer annyiba kerül a fesztivál, mint három éve, miközben nem lett lényegesen más a dekoráció vagy több a helyszín. Egyszerűen mindennek egységesen megnőtt az ára” – fogalmazott. Kiemelte, hogy bár közönségük kevésbé árérzékeny, a magyar vendégek száma láthatóan véges. Jelenleg csupán 1-2 százalék a nemzetközi látogatók aránya, így a növekedés kulcsa a jövőben egyértelműen a külföldi vendégek bevonzása lesz.
Nagyobb szerepet kap az egyedi fesztiválélmény a Szigeten
Kiss Ádám, a Sziget Zrt. operatív vezetője a tavalyi tulajdonosváltás és a visszatérő alapító, Gerendai Károly szerepe kapcsán elmondta: bár operatív szempontból a tavalyi fesztivál jól sikerült, anyagilag tetemes hiánnyal zártak. Ennek okai túlmutatnak a hazai piacon. A szakember szerint a világ fesztiválipara drasztikusan eltolódott a „headlinerek” (húzónevek) irányába, akiknek a gázsija mára a legnagyobb múltú fesztiválok számára is nehezen kigazdálkodható. „Éppen ezért most, hogy újra magyar kézbe került vissza a Sziget, a headliner felhozatal mellett újra nagyobb szerepet kap az egyedi fesztiválélmény, az a sokszínűség, ami korábban is jellemezte a Szigetet” – emelte ki a szakember.
Nyugaton csökken a részvétel, régiónkban marketing nélkül is nő
A másik kritikus pont a fogyasztás visszaesése. „Ha a vendég négy helyett csak egy sört iszik, az jelentős bevételkiesést jelent, miközben a látszat az, hogy ugyanannyian voltak” – mondta Kiss Ádám. Érdekességként említette a piac átrendeződését: míg a nyugat-európai piacon visszaesés tapasztalható, a kelet-európai régióból különösebb marketing nélkül is látványosan nő az érdeklődés. Cáfolta a tévhitet, hogy a Sziget nem a magyaroknak szól – a közönség fele hazai –, és elárulta: a jövőben a VIP szektort is vissza szeretnék pozícionálni exkluzív magyar társasági találkozóhellyé.
A délutáni szakmai programban a háttéripar és a vendéglátás kérdései kerültek terítékre. A technikai újításokról, fenntarthatóságról és marketingről Pécsi Szabolcs (Highvibes), Benkő–Benczúr Ágnes (MI Marketing) és Koller Andrea (Zöldövezet Társulás), míg a minőségi catering kihívásairól Mihály Zoltán (Corvina), Németh Róbert (Rampart) és Horváth Zoltán (Food Truck Catering) egyeztetett a közönséggel.
„A célunk az volt, hogy ne csak rohanás közben találkozzunk a szezonban, hanem még a startvonalnál álljunk meg egy pillanatra, és közösen gondolkodjunk a kihívásokról” – mondta Horváth Zoltán főszervező.
A szervezők bejelentették a 2027-es EVENT LAB Budapest Expo-t.

