Idén 111 éves a magyar animáció, a kecskeméti rajzfilmstúdió pedig 54 éves. Ami azt jelenti, hogy nem csupán rátekintése van a hazai rajzfilmtörténelem második, meghatározó félszázadára, hanem annak aktív alakítója is volt. Milyen ívet járt be a magyar animáció, amióta nyomon követi?

Mára érdekes helyzet alakult ki. Annak idején, a Pannónia Filmstúdió égisze alatt például minden évben két-három egészestés animációs film készült. Emellett a Magyar Televízió rajzfilmsorozatokat is megrendelt, és ezek gyártásában koproducerként vett részt. Ezzel szemben ma az állami televízió egyáltalán nem rendel rajzfilmsorozatot, egészestés film is csak néhány készült az elmúlt 25 évben. Ugyanakkor van két egyetem, ahol animációs rendezőket, tervezőket képeznek, animátorokat viszont nem. Az animációs rendezők megcsinálják a diplomafilmjüket, esetleg utána még rendeznek egy-két filmet. Ebben elmondják, hogy mit gondolnak saját magukról, a világról, a filmekkel fesztiválokon vesznek részt, olykor díjakat hoznak el, de az már nem nagyon érdekli őket, hogy a szélesebb közönséghez is szóljanak. Így ma már nincs az az átütő siker, ami a Pannónia Filmstúdió idején jellemezte a hazai rajzfilmgyártást. Szokták mondani, hogy a Kecskemétfilm őrzi a Pannónia hagyományait. Ez részben igaz, mert mi mindig is karakteranimációra képeztük és képezzük az embereket, ami speciális adottságot igényel: nemcsak biztos rajzkészség, hanem színészi adottság is kell hozzá – az animátornak bele kell bújnia a rajzolt figura bőrébe, és el kell játszania a történetet. 

Fiatal csapattal indultak 1971-ben. Hogyan épült fel a stúdió?

Amikor a Pannónia Filmstúdió vidéki telephelyeként megalakult a kecskeméti műterem, engem neveztek ki az élére. A szegedi és pécsi művészeti szakközépiskolákban kezdtem tehetséges fiatalokat toborozni, és grafikai pályázatot is hirdettünk, hogy megtaláljuk a legígéretesebb alkotókat. Mivel a kiválasztott munkatársak kilencven százaléka nem kecskeméti volt, a stúdió nem csupán a munkahelyük, hanem az otthonuk is lett. Barátságok, szerelmek szövődtek, nekem pedig úgy kellett viselkednem, mint egy jó apának, vagy inkább az egyenlők között az elsőnek. A képzésre „szabadegyetemet” szerveztem, ahol tapasztalt budapesti kollégák tartottak előadásokat, gyakorlati órákat: volt dramaturgia, színészet, művészettörténet, zenetörténet, népművészet, alakrajz, és rengeteg filmet vetítettünk. Sok segítséget kaptunk például Jankovics Marcelltől, Gémes Józseftől is. Eléggé átfogó ismeretanyagot sikerült átadni, és valószínűleg nem csináltuk rosszul, hiszen ezekből a fiatalokból kilenc Balázs Béla-díjas rajzfilmest sikerült kinevelni. Kezdetben közreműködőként vettünk részt a Pannónia munkáiban, később már önállóan is gyártottunk filmeket. 

Ön szerint mi adja a kecskeméti műhely sajátosságát?

Egyrészt megőriztük a Pannónia Filmstúdió hagyományait, de még fontosabb az, hogy megörökítjük azokat az értékeket, amibe beleszülettünk. Annak idején kitaláltam a Magyar népmesék sorozatot, de megcsináltuk többek között a Mondák a magyar történelemből, a Mesék Mátyás királyról vagy a századforduló hazai eseményeiről szóló 100 éve történt című sorozatot. Az jellemző ránk, hogy a magyar értékeket, hagyományokat adjuk tovább korszerű eszközökkel. Ezt rajtunk kívül így más nem csinálja. Az a szomorú, hogy bár a lobogóra is ez van írva, valójában úgy kell összekalapozni a pénzt ezekre a filmekre, mert mint említettem, az állami televízió nem rendel sorozatokat, és ezt a műfajt a Nemzeti Filmintézet sem tartja fontosnak. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy nagyon sok mindent a televíziós rajzfilmsorozatokkal lehet eljuttatni a nézőkhöz. 

Ezért készítettük el a Cigánymeséket is az elmúlt tíz évben. Szerettük volna megmutatni, hogy vannak olyan fontos kulturális értékek, amelyek összekötnek bennünket, és ezzel felvállaltuk egy társadalmi probléma feldolgozását is, pedig ez nem feltétlenül egy filmstúdió feladata. Erre felkérést nem kaptunk, ahhoz, hogy 26 cigány mesét elkészíthessünk, nagyon sok helyre kellett fordulnom támogatásért. A neveltetésemből, a gondolkodásomból adódóan is fontos nekem, hogy közvetítsük ezeket az értékeket.

 A sorozatok mellett idővel a szerzői filmek is helyet kaptak a stúdióban. 

Hogyne! A magyar animációs szakmában mindig komoly rangot jelentett, ha egy rendező egyedi filmet készített. Több alkotás kapott díjat Zágrábban, Annecyban, Velencében, sőt Oscarra is jelöltek néhányat. Amíg a sorozatoknál szakmai szempontból bizonyos engedményeket kellett tenni – egyrészt a közönség igényei miatt, másrészt pénzügyi okokból –, addig az egyedi filmeknél mindig nagyobb az alkotói szabadság. 

A kecskeméti műhely hamar bekapcsolódott a nemzetközi vérkeringésbe, aminek fontos része az idén negyvenéves Kecskeméti Animációs Filmfesztivál. Miért indította el?

Mivel Kecskemét nem a világ közepe, szerettem volna, hogy a kollégáim lássák, mi zajlik a nemzetközi animáció világában. Rendszeresen utaztunk például a zágrábi Animafestre, a Krakkói Filmfesztiválra, s végül arra jutottam, hogy egyszerűbb, ha mi magunk is szervezünk egy fesztivált, ahová meghívjuk a külföldi partnereket. 

Másrészt létrehoztam egy nemzetközi ösztöndíjrendszert Soros György támogatásából, ennek köszönhetően a világ különböző országaiból fogadtunk fiatal alkotókat néhány hónapra, cserébe pedig a mi munkatársaink is tanulhattak belga, izlandi, német, francia, svéd vagy kanadai műhelyekben. Így közvetlen rálátásunk lett a szakma aktuális trendjeire, és közben az alkotásainkat Japántól Kanadáig, Ausztráliától Finnországig a világ számos országában megismerték. 

Úgy tudom, a nemzetközi kapcsolatok idővel számos koprodukciót hoztak Kecskemétre.

Igen, ezek révén sok külföldi megbízást is kaptunk, a rendszerváltást követően ennek fontos szerepe volt a stúdió életben maradásában. Mondok egy példát, az ír rendező, Tomm Moore látta a Magyar népmesék sorozatot, és azzal keresett meg, hogy ebben a grafikai stílusban szeretne animációs filmet csinálni a kellsi bibliából. Így született meg Kells titka című egészestés film, ami számos díjat nyert, sőt Oscarra is jelölték. De Oscar jelölt lett a franciákkal közösen készített A vörös teknős vagy a spanyolokkal koprodukcióban gyártott Chico és Rita is, a francia Loulou és az elképesztő titok című film pedig a 39. César-díjátadón a legjobb animációs filmnek járó elismerést kapta. Hosszan sorolhatnám a további együttműködéseinket – a lényeg, hogy a munkánk ötven százalékát a külföldi megrendelések teszik ki. 

Hogyan látja a stúdió jövőjét?

Az a probléma, hogy a fiatalok, akikkel kezdtünk, időközben nyugdíjasok lettek, tehát folyamatosan gondoskodni kell az utánpótlásról. Amikor az egészestés Toldit csináltuk, akkor felfedeztünk néhány tehetséges fiatalt, ők most rendezési lehetőséget kaptak a Magyar népmesék új sorozatában. További pályakezdőket is szeretnénk felvenni, akik majd végigjárhatják nálunk a szamárlétrát. 

Milyen filmtervei vannak még?

Saját ötleteim alapján több olyan irodalmi alapanyag készült, amiből szeretnék animációs sorozatot csinálni. Az egyik Kossuth Lajos életét dolgozná fel, amit a kérésemre Katona Tamás történész írt meg 13 epizódban. Másik régi tervem, hogy dolgozzuk fel a Duna meséit. Amikor a Magyar népmesékhez válogattam az anyagot, találtam köztük olyanokat, amelyek a Dunával foglalkoznak. Megkértem Karig Sára írónőt, hogy nézzen utána, a többi Duna-menti országban vannak-e hasonlók, és tíz olyan országot talált, ahol ismernek Dunáról szóló meséket. Úgy képzeltem el, hogy mindegyik ország elkészíti a maga meséjét, és átadják egymásnak. Eddig a Duna Televízió három elnökét kerestem meg az ötlettel, de egyikük sem volt vevő rá. Nem értem, hogy miért, hiszen egy filmért mindenki kilencet kapna cserébe. 

Ha az állami televízióra nem lehet számítani, milyen forrásokból készül a Magyar népmesék folytatása?

Részben a MOL Új Európa Alapítványtól, részben a Nemzeti Kulturális Alaptól kaptunk rá pénzt, a befejezéséhez pedig a Nemzeti Filmintézethez fordultam segítségért. 

Lesz olyan televízió, ahol leadják?

Igen, az MTVA már érdeklődött iránta. Pénzt nem adnak rá, de a sugárzását megvásárolják. Büszke vagyok rá, hogy a korábbi epizódokat magyar nyelven 170 országban nézik, az angol szinkronos változattal együtt pedig 370 országban már 205 millióan látták a kecskeméti stúdió legsikeresebb sorozatát. 

Kiemelt kép: Banczik Róbert

Borító: Gilly Áron