Ingyenes budapesti és országos programkalauz-alkalmazást fejlesztett az Est Média a Vodafone Magyarországgal közösen. Pankotai Csaba, az Est Médiát tulajdonló, tőzsdén jegyzett Est Media Nyrt. vezérigazgatója szerint a hagyományos tartalomfogyasztás mellett egyre inkább a mobiltelefonra terjed át a programkeresés, ezért a cég ebben látja a jelent és a jövőt. Szabó Béla, a Vodafone marketingkommunikációs igazgatója hozzátette, hogy az okostelefonok esetében az első öt használt funkció egyike már ma is a programkeresés.
A Mobilest névre keresztelt alkalmazás mindenki számára ingyenes, de a Vodafone-előfizetők többletszolgáltatásokat és plusztartalmat kapnak, a szolgáltatást a hozzá kapcsolódó reklámokból finanszírozzák.
A vezérigazgató elmondta, a fejlesztés több országban folyt, például a cég bolgár leányvállalatánál, és nagyságrendje százezer eurós. A két cég a kizárólagos együttműködést egy évre kötötte, és fél év után végzik el az első értékeléseket.
A szolgáltatás már elérhető androidos és Apple-készülékeken.
