A Co-operatives: Living with Water Collectively (Szövetkezetek: Együttélés a vízzel)  

című design sprinten február 9-13. között nemzetközi és hazai hallgatók interdiszciplináris csapatokban dolgoznak ki a „víz”, mint közös erőforrás köré szerveződő közösségi koncepciókat, újragondolják az adaptív lakhatási formákat a vízhez való fair és kreatív hozzáférés fényében. 

Vízhez való viszonyunkat alapjaiban határozza meg, hogyan szervezzük mindennapi életünk ritmusát, hogyan gondolkodunk lakhatásról, közösségről és fenntarthatóságról. A MOME eseménye azt vizsgálja, hogy

milyen válaszokat adhat a kortárs design és építészet a lakhatási és ökológiai krízisekre a víz kulturális, közösségi és ökológiai kontextusában. 

A cél új tervezési megközelítések és közösségi válaszok generálása, amelyek a kooperatív lakhatás és a közösségi együttélés mindennapi gyakorlatain keresztül reagálnak a társadalmi és környezeti feltételek átalakulására, különös tekintettel a víz, mint közös erőforrás szerepére és a társadalmilag sérülékeny csoportok lakhatási helyzeteire. Az interdiszciplináris nemzetközi hallgatói csapatok saját fejlesztésű közösségi lakhatási koncepcióikat alkotnak.

Hongkongi halászfalvaktól - a miskolci kollektív házig

Muszbek Johanna, a Liverpooli Egyetem Global Housing Design MSc-program-vezetője, egykori MOME-hallgató a brit kooperatív lakhatás történetének rejtett, sokszor megszakadt narratíváit mutatja be Land, Equity and Communal Living Types című előadásában. Őt Juliana Yat Shun Kei, szintén a Liverpooli Egyetem munkatársa követi, aki Hongkong sajátos lakáspolitikáját a helyi, ötvenes évek óta működő szövetkezeteken keresztül vizsgálja, különös tekintettel a halászfalvak kooperatív modelljeire, melynek rendkívüli példái a CARE amerikai segélyszervezet támogatásával létrejött vízi lakóközösségi övezetek. 

Az izraeli–palesztin lakhatási modellek fejlődését tekinthetjük át Inbal Ben-Asher Gitlerrel, ezek evolúciója a kibucok mezőgazdasági telepeitől a városi lakóközösségekig ível. Mint kiderül, a kibuc mint építészeti modell nemcsak a kollektív életforma, hanem a modern és posztmodern lakóépítészet viszonyában is kulcsszerepet játszott. 

Pirity Ádám előadása Magyarország első közösségi lakhatási kísérletéről, a Miskolci Kollektív Házról szól, amely 1979-ben diákok és tervezők közös munkájából született, az épület egyedi térszervezése és a részvételi tervezés folyamata úttörő volt a szocialista iparosítás időszakában.  

A második szekcióban a szicíliai Cataniai Képzőművészeti Egyetem munkatársa, Elisa Raciti Sentieri Immaginari című projektjében elhagyatott vizes élőhelyeket – sólepárlókat és mocsarakat – helyez vissza a térképre, a közösséget séták és beszélgetések mentén bevonva alakít ki új olyan együttműködési modelleket és térhasználati gyakorlatokat, ahol ezeknek az elfeledett helyeknek ismét megmutatkozik az értékük. 

A Design és művészetmenedzsment szakon tavaly végzett Bukovinszky Emese a modern kori rabszolgaságot és annak egyik hazai formáját, a csicskajelenségről szóló kutatását prezentálja: ez az együttműködés álságos, kizsákmányoló, negatív formátuma, amelynek a kezelésére a social design eszköztárával kialakított akciótervet javasol. 

Lucy Tarry, Oliver Langdown, Charlotte Brooks, Ryan Headley, a Liverpooli Egyetem munkatársai Defending Co-operatives című kutatásukban száz nemzetközi példán keresztül azt vizsgálták, miként képesek a lakhatási szövetkezetek egyéni védekezés helyett közösségi rezilienciát teremteni. 

A szimpóziumon bemutatják elemzésüket, mely szerint a térbeli, társadalmi és gazdasági „védelmi” rétegek fenntartható gondoskodási rendszerekké alakulhatnak, ha a lakhatást mint együttélési gyakorlatot, nem pedig mint ingatlant vagy szolgáltatást kezeljük.