Becsült olvasási idő: 1 perc
MT - új regionális marketingvezetők
A Magyar Turizmusnál (MT) augusztusban két regionális marketingigazgatóság élén történt változás. A közép-dunántúli egység élén betegség miatt történt váltás, míg a dél-alföldinél nyugdíjazás miatt neveztek ki új vezetőt.

Az MT közép-dunántúli regionális marketingigazgatóságának vezetését – a jelenlegi vezető Árkiné Gombás Edit betegsége miatt – megbízottként Bodrogai László tölti be. A szakember marketing- és pr területen először a Honvédelmi Minisztérium (HM) Zrínyi Kommunikációs Szolgáltató Kht.-nél dolgozott osztályvezetőként 2001-2003 között. Ezt követően az Országos Egészségfejlesztési Intézet kommunikációs osztályának vezetője volt, majd 2005-től marketing- és pályázati menedzser pozíciót töltött be a Velencei-Tó-Vértes Térségi Fejlesztési Tanácsnál.

Albel Andor nyugdíjazása miatt új igazgatót nevezett ki az MT a dél-alföldi regionális marketingigazgatóságon is, a megüresedett posztra a társaság házon belül nevezte ki Gulyás Pétert, aki marketingmenedzseri pozícióból lépett elő. A szakember korábban projektmenedzserként tapasztalatot szerzett gazdaságfejlesztési és kutatási projektek tervezésében és irányításában, valamint civil szervezetek közötti együttműködés koordinációjában.