hero
F. V.

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 2 perc
Nagy Ervin a kultúra legégetőbb problémáiról beszélt

A szakmai szervezetekkel való párbeszéd elindítását és a nagyobb költségvetési intézmények átvilágítását nevezte a kulturális terület legfontosabb feladatainak a következő hónapokban Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár, akit Tarr Zoltán csütörtökön mutatott be a Facebook-oldalára feltett videóban.

A szakmai szervezetekkel való párbeszéd elindítását és a nagyobb költségvetési intézmények átvilágítását nevezte a kulturális terület legfontosabb feladatainak a következő hónapokban Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár, akit Tarr Zoltán csütörtökön mutatott be a Facebook-oldalára feltett videóban.

A miniszter azon kérdésére, hogy az államtitkár mit tart a legfontosabbnak a most elindult munkában, Nagy Ervin azt mondta, az, hogy a közeljövőben felvegyék a szakmai szervezetekkel a párbeszédet.

„Eddig is tettünk természetesen gesztusokat, és most, hogy összeálltak és már egyeztettek, így a politika oda tud lépni az asztalukhoz, és fel tudnak gyorsulni az események, hiszen ők lesznek azok, akik majd a későbbiekben meghatározzák azt, hogy milyen kinevezések történjenek különböző intézmények élén” – hangsúlyozta Nagy Ervin.

Szintén az elkövetkező hónapok nagyon fontos feladatának nevezte a nagyobb költségvetési intézmények egész működésének átvilágítását, főleg azokét, ahol politikai döntések születtek.

A legégetőbb problémákról szólva kiemelte, hogy a filmes területen mindenképp meg kell nyugtatni a szakmát a filmes visszatérítésekkel kapcsolatban, és tovább kell mélyíteni a párbeszédet.

Kitért arra is, hogy az NFI élére ki kell majd írni egy új pályázatot. A nyilvános pályáztatást nagyon fontosnak tartják, hiszen mindent úgy akarnak csinálni, ahogy az Európában szokás, nem úgy, hogy a politika ráteszi a kezét az intézményekre – hangsúlyozta.

Tarr Zoltán beszélt arról is, hogy Nagy Ervin munkáját helyettes államtitkárok segítik majd, akiket reményei szerint hamarosan szintén be tudnak jelenteni.

Nagy Ervin elmondta, hogy lesz egy előadóművészeti, valamint egy irodalomért és közművelődésért felelős helyettes államtitkárság. Mint megjegyezte, már Rost Andrea zenekultúráért felelős kormánybiztossá való kinevezése is előre jelezte, hogy a zene is egy helyettes államtitkárságot fog kapni. Mint mondta, Bartók és Kodály népének dukál egy ilyen helyettes államtitkárság, ráadásul a legjobban külföldre exportálható kultúrtermékünk a zene, arról nem is szólva, hogy a könnyűzene és a különböző zenei fesztiválok mekkora helyet foglalnak el a fiatalság szívében.

(MTI)

Fotó: Facebook/Tarr Zoltán