Amikor a Kisképzőbe és a MOME-ra jártam fotó szakra, már fontos volt, hogy valami személyeset hozzak ki a kiadott feladatokból, projektekből, és ez megmaradt. Van bennem egyfajta közlésvágy, és ez nem hallgatott el, miután elvégeztem az iskolákat.

Nálam előbb volt a fotózás alkotás, és csak utána lett munka – igaz, már a középiskolában is voltak fotós munkáim, és elég hamar kialakult, hogy a fotózásból élek. 

A munkát és az alkotást el tudom választani a fejemben: az egyiknél ott van egy megrendelő, a másiknál pedig én vagyok a saját megrendelőm, és azt csinálok, amihez kedvem van. Nagyon feltölt, hogy valami mást hozok létre, mégis fotózok, ilyenkor mindig szabadabbnak érzem magam. És nálam valahogy mindennek köze van a fotózáshoz. Mindig van egy fényképezőgép a táskámban, most egy kicsi analóg éppen. 

Szabadidőmben szívesen kollaborálok másokkal. Ilyen volt például a Surrealogy, amit Pápay Fanny grafikussal (korábban a Kreatív munkatársa) a magunk szórakoztatására készítettünk. 

Ez egy szürreális horoszkóp, ami átkölti az összes csillagjegyet olyan látványokká, amik nemhogy valószerűtlenek, de egyenesen képtelenek. Két évig tartott az elkészítésük. Nagyon izgalmas volt a folyamat, használtunk közben kék műkönnyeket, művért, ezüst sminket, sárkány-kontaktlencsét, stb. 

De szívesen dolgozom együtt designerekkel, képzőművészekkel, zenészekkel is. Lőrincz Réka ékszertervezővel például már évek óta együttműködünk. Ezeken a fotókon mindig ő a modell, teljesen agyament ötletei vannak, amik mindig rettentően szórakoztatnak és inspirálnak.

Máskor magamnak alkotok, és ez ami igazán feltölt. Ilyen az Orgazmust kérek, nem rózsát című művészeti projekt is, amivel a Capa-díjat megnyertem. (Ez az öt éve tartó projekt most lezárul, és ősszel meg fog jelenni könyv formában, a Kehrer Verlag német kiadó és az Everybody Needs Art gondozásában.) Az alanyok közegében szoktam fotózni, és a legtöbbször interjút is készítek, mert érdekel a történetük. 

Nagyon sokféle embert és élettörténetet megismerek, és mindig nagyon izgalmas számomra, ki, hogyan boldogul az életével. Sokszor traumatikus dolgokat is elmesélnek, amiket fel kell dolgoznom később, de közben meg mindig nagyon feltölt, ha egy-egy ilyen fotózás jól sikerül. Amikor látom már, hogyan alakul az íve egy anyagnak, nagyon rá tudok pörögni a projektre. 

Videoklipeket és készítettem már, az utóbbi időben a férjemmel, Klág Dáviddal közösen. Mi forgattuk Keresztes Zsófi szobrász barátnőm bemutatkozó videóját a Ludwig Múzeum számára. (Az álmok után: Merek dacolni a károkkal című kiállítása a most a velencei Biennálé Magyar Pavilonjában látható). Telefonnal vettük fel Szabó Benedek és a Galaxisok Vakáció! című számának klipjét, és mi is rendeztük. Nagyon élvezetes volt az egész, mintha nem dolgoztunk, hanem játszottunk volna. 

Az alkotás és a munka természetesen hatnak egymásra, és kiegészítik egymást. Sokszor azért keresnek meg a megrendelők, mert ismerik az alkotói munkásságomat, és olyan vizuális világot szeretnének, amit én képviselek. Előfordul, hogy egy megrendelő valami olyat kér, amit korábban nem csináltam, és akkor kísérletezni kezdek, és ezt beépítem az alkotásaimba is. 

Ez fordítva is működik: újra beleszerettem az analóg fotózásba, és egyre több alkalmazott munkámat is inkább filmre fotózom, vagy elkezdtem magamnak kollázsokat készíteni, és amikor a Glamour portréfotózásra kért fel, kollázst alkalmaztam. 

Tanítok a MOME-n, és elkezdtem a doktori iskolát is. Sokat konzultálok a hallgatókkal, és az alkalmazott fotózás és az alkotás mellett más hobbira már nem nagyon van kapacitásom.

 A Recharge rovat támogatója a Yettel. A szöveget a bemutatott alanyok írják.