Simonfalvi Ildikó
Becsült olvasási idő: 4 perc
Nem baj, ha szorít - csak az számít, hogy divatos legyen

Csupán a nők egytizede visel a lábán megfelelő méretű cipőt, a többiek rendre rosszul választanak a cipőüzletben, ez pedig számtalan egészségi probléma forrása lehet – figyelmeztetnek amerikai szakemberek.

Milyen legyen a megfelelő gyerekcipő? Szinte mindenki automatikusan fújja a kérdésre a választ, miközben azonban szinte minden anya pontosan tudja, mire figyeljen a gyerekcipő vásárlásakor, addig mintha mindent elfelejtenének akkor, amikor saját maguknak választanak lábbelit.

Az egyik amerikai ortopédiai társaság (American Orthopaedic Foot and Ankle Society) felmérése szerint tíz amerikai nő közül kilenc – mintegy modern Hamupipőke módjára – rendszeresen a méreténél kisebb cipőbe préseli be a lábát. Az amerikai podiátriai társaság (Society of Chiropodists and Podiatrists) honlapján közzétett felmérés több mint 2000 résztvevőjének válaszai alapján úgy tűnik, hogy a nők jelentős része akkor is megvásárolja a neki tetsző darabot, ha már az üzletben nyilvánvalóvá válik számára, hogy az túlságosan szűk, valahol nyom vagy dörzsöl, vagy egyéb okból kényelmetlen. A rossz döntéshez nem kell más, mint hogy a cipő divatos legyen, vagy valamelyik híresség lábán köszönjön vissza a színes magazinok oldalairól. Nem speciális női problémáról van szó, mert noha úgy tűnik, hogy a másik nem képviselői inkább a kényelemre és praktikumra szavaznak, de még a férfiak esetében is 17 százalék a nem megfelelő lábbelit viselők aránya – bár ennek okai valószínűleg máshol keresendők, mint a nőknél.
A rossz döntésnek pedig ez esetben is következményei vannak. Azon túl, hogy egy sántikálással végiggyötrődött nap után alig várjuk, hogy hazaérve végre megszabaduljunk divatos, ámde kényelmetlen cipőtől, hosszú távú egészségkárosodással is számolhatunk. A felmérés szerint a nők 55 százalékának lábán máris megjelent a bütyök, ami aztán tovább bonyolítja az egyébként sem könnyű cipőválasztást. A bütyökképződés egyértelműen inkább a nők problémája, hiszen náluk kilencszer gyakrabban fordul elő, mint a férfiaknál. A különbség nem is meglepő annak ismeretében, hogy éppen a túlságosan szűk, hegyes orrú cipők viselése a legegyenesebb út a bütyökképződéshez. No, és akkor még nem is szóltunk a fájdalmas bőrkeményedésekről és horzsolásokról.
A kellemetlen következmények megelőzése érdekében a Penn State College of Medicine szakemberei azt javasolják, hogy cipőnket mielőbb cseréljük olyan kényelmes lábbelire, ami sehol nem nyomja a lábat. Ezzel sokat javíthatunk a helyzeten akkor is, ha az öregujj oldalán már megjelent a bütyök. Ne ragaszkodjunk egyetlen mérethez a cipő kiválasztásakor, mert könnyen előfordulhat, hogy az egyik fazonból nem ugyanaz a méret illik a lábunkra, mint a másikból. Különösen figyeljünk arra, hogy az öregujjnak elegendő hely legyen. Csak akkor tegyük a kosarunkba a kiszemelt lábbelit, ha minden szempontból kényelmesnek tűnik.

női cipő

Az egyik amerikai ortopédiai társaság (American Orthopaedic Foot and Ankle Society) felmérése szerint tíz amerikai nő közül kilenc – mintegy modern Hamupipőke módjára – rendszeresen a méreténél kisebb cipőbe préseli be a lábát. Az amerikai podiátriai társaság (Society of Chiropodists and Podiatrists) honlapján közzétett felmérés több mint 2000 résztvevőjének válaszai alapján úgy tűnik, hogy a nők jelentős része akkor is megvásárolja a neki tetsző darabot, ha már az üzletben nyilvánvalóvá válik számára, hogy az túlságosan szűk, valahol nyom vagy dörzsöl, vagy egyéb okból kényelmetlen. A rossz döntéshez nem kell más, mint hogy a cipő divatos legyen, vagy valamelyik híresség lábán köszönjön vissza a színes magazinok oldalairól. Nem speciális női problémáról van szó, mert noha úgy tűnik, hogy a másik nem képviselői inkább a kényelemre és praktikumra szavaznak, de még a férfiak esetében is 17 százalék a nem megfelelő lábbelit viselők aránya – bár ennek okai valószínűleg máshol keresendők, mint a nőknél.

A rossz döntésnek pedig ez esetben is következményei vannak. Azon túl, hogy egy sántikálással végiggyötrődött nap után alig várjuk, hogy hazaérve végre megszabaduljunk a divatos, ámde kényelmetlen cipőtől, hosszú távú egészségkárosodással is számolhatunk. A felmérés szerint a nők 55 százalékának lábán máris megjelent a bütyök, ami aztán tovább bonyolítja az egyébként sem könnyű cipőválasztást. A bütyökképződés egyértelműen inkább a nők problémája, hiszen náluk kilencszer gyakrabban fordul elő, mint a férfiaknál. A különbség nem is meglepő annak ismeretében, hogy éppen a túlságosan szűk, hegyes orrú cipők viselése a legegyenesebb út a bütyökképződéshez. No, és akkor még nem is szóltunk a fájdalmas bőrkeményedésekről és horzsolásokról.