A március 8-i nemzetközi nőnap köré időzített lapszám a Nők Lapja 75. évét indítja el, a kampány pedig azokra a fizetéssel nem járó feladatokra szeretné felhívni a figyelmet, amelyeknek túlnyomó részét a nők végzik. A lapszámban a témák kiválasztásában rendhagyó módon Jakupcsek Gabriella is közreműködött vendégszerkesztőként.

„Ezekért a munkákért nem jár fizetség, és sokszor természetes, hogy a nők végzik el. Kutatások bizonyítják, hogy a nők akár heti 30 órát is töltenek olyan feladatok elvégzésével, amelyért nem kapnak fizetést. A gyereknevelést, a hozzátartozók ápolását és a háztartással kapcsolat feladatokat – 75 százalékban nők végzik, akik keresőmunka mellett látják el ezeket a teendőket. A férfiak és nők között éles különbség tapasztalható ezekben a feladatkörökben” – írja közleményében a Nők Lapja.

Akovács Éva főszerkesztő szerint
„a pandémia óta sokat romlott a helyzet, a nők akár hatszor annyi időt töltenek a fizetetlen munkával, mint a férfiak. Nem panaszkodni akarunk, hanem rávilágítani erre a tényre, beszélni róla. Mindannyiunk érdeke, hogy ez a munka látható és mérhető legyen. Hogy a nők több időt fordíthassanak magukra, az egészségükre, a tanulásukra. Szerencsére, egyre többen vallják, hogy egy háztartásban nem »segítséget« kell nyújtani a nőnek, hanem osztozni a munkákban.”
A kampányba Bagossy Norbert zenész, Csányi Vilmos etológus, Grecsó Krisztián író, Kiss Gergő vízilabdázó, Nagy Ervin színész és Rákóczi Feri műsorvezető vett részt a „Nem segítek…” című, 13 oldalas fotósorozatban és cikkben. Az üzenet lényege az, hogy a férfiak itt nem „segítenek”, hanem osztoznak a feladatokban. A címlapon Nagy Ervin szerepel kislányaival.
A most Jakupcsek Gabriellával induló vendégszerkesztői projekt folytatódik a nőnapi lapszám után is. A Nők Lapja közleménye szerint márciustól szakmabeliek, egy nyáron közzétett felhívás után pedig majd olvasók alakíthatják a tartalmat.

Képek: Nők Lapja

