hero
Molnár Zoltán

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 2 perc
Tíz éves lett a Nyitottak Vagyunk

A vezetés is szép lassan átalakul, és egyre több új cég csatlakozik. Idén az RTL és a Publicis is a vállalati kultúra és befogadás élharcosai közé került.

Tizedik születésnapját ünnepli a Nyitottak Vagyunk kezdeményezés és nonprofit szervezet, ami több mint 1100 hazai céggel együttműködve hirdeti nyitott, ítélkezésmentes és befogadó vállalati kultúra kiépítésének fontosságát. A Nyitottak Vagyunkot még 2013-ban hívta életre a Prezi, az Espell és a Google. Az elmúlt tíz évben mintegy 30 nyilvános kampányuk volt, de gyakorlati tanácsokat is adnak a cégeknek arról, hogyan lehet a nyitottságot a munkáltatói márka és a mindennapi működés alappilléreivé tenni.

A közlemény szerint vezetői képzéseket tartanak, munkavállalói felmérésekben segédkeznek, workshopokat rendeznek a témában. A kezdeményezés évről évre nő, Európa egyik legnagyobb hasonló szerveződése ez. 2019-ben a nyitott vállalati kultúrát hirdető (Forbesszal közös) kezdeményezésüket 100 cégvezető írta alá.

Árvai Péter, a Prezi vezérigazgatója és társ-alapítója, egyben a Nyitottak Vagyunk alapítója visszaemlékezése szerint már 2013-ban, pár hét alatt 450 cég csatlakozott ehhez. „Mára több mint 1100 céget tömörítő közösség vagyunk, akik több mint 110 000 alkalmazottat képviselnek” – tette hozzá. Manifesztójuk nem változott, az idei sokszínűséggel foglalkozó régiós eseményükön, az Open Conference-en 33 új nagyvállalat vezetője tette le a befogadó kultúra mellett a voksát egy kisfilmben.

Idei csatlakozó többek közt az RTL és a Publicis Groupe Hungary is.

Sásdi Helga, a Nyitottak Vagyunk igazgatótanácsának elnöke arról beszélt, hogy már nemcsak beszélnek a változás szükségességéről, hanem tesznek is érte. „Az évek alatt kifejlesztett gyakorlati DEI-programjainkkal egyedülállóan tudjuk lefedni a nyitott vállalati kultúraépítéshez kapcsolódó szolgáltatási spektrumot” – mondta Sásdi (DEI alatt Diversity, Equity, and Inclusion, azaz sokszínűség, befogadás és egyenlőség rövidítést kell érteni).

A Nyitottak Vagyunk három kategóriában segít a cégeknek:

- A DEI Audit és az OPEN Survey kutatás a cégek sokszínűségének és befogadási érettségének mérésére szolgál,

- a cégek DEI képességfejlesztéséhez a Nyitottak Vagyunk stratégiaalkotással és annak megvalósításával járul hozzá,

- a sokszínűségben elöl járó cégek láthatóságának növelését pedig az országos kampányok segítségével érik el.

„Az ESG-előírásoknak köszönhetően a környezeti fenntarthatóság mellé egyenértékűvé nőtte ki magát a társadalmi fenntarthatóság kérdése, a vállalatoknak már ezen a területen is konkrét eredményeket kell felmutatniuk. Az elmúlt években kidolgozott szolgáltatási portfóliónk mára túlmutat azon, hogy edukáljuk  szervezeteket a nyitott vállalati kultúra fontosságáról” – tette hozzá Várady Nóra, a Nyitottak Vagyunk CEO-ja.

Várady Nóra és Sásdi Helga.

A Nyitottak Vagyunk vezetése is megújult idén. Az egykori diplomata Várady a CEU InnovationsLabtől érkezett a szervezet ügyvezetői székébe. Sásdi igazgatótanácsi elnök lett, ő korábban hat éven át volt a Publicis Groupe Hungary vezérigazgatója, illetve két évig a cég cseh, lengyel és magyar szakértői központjait egyesítő Publicis Le Pont társvezetője. 

(Képek: Nyitottak Vagyunk)