hero
Kreatív

Rovat:

Reklám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Hogyan épült fel egyetlen applikációból a Wolt?

Tajta Ákos, az ételszállító cég regionális igazgatója mesélt erről egy most indult új, marketinggel foglalkozó podcastban.

Príma Szovjet Gépkocsi néven egy új, marketinggel és kommunikációval foglalkozó (képes) podcast indult. Két egykori újságíró, Faix Csaba (Budapest Brand Nonprofit Zrt., vezérigazgató) és Manhalter Dániel (ex-politikus, kommunikációs szakember) kérdezi sikeres vagy éppen sikertelen kampányok vezetőit arról, hogy milyen eszközök és döntések vezettek eredményre a területükön vagy éppen milyenek nem.

Az első adás vendége Tajta Ákos, a Wolt regionális igazgatója, aki egy olyan cég hazai bevezetéséért felelt, amelynek egy tíz éve a magyar piacon működő konkurencia mellett kell talpon maradnia, és a folyamat elején mindössze egy jól működő applikációval rendelkezett. Ez nagyon kevésnek tűnt az ételszállítás világában, különösen úgy, hogy a bevezetés első időszakában néhány tucat éttermet tudtak csak rábírni a csatlakozásra. 

Tajta Ákos arról is beszélt, hogy bár ők maguk tisztában voltak azzal, hogy nyereséggel jár a vendéglátósoknak a csatlakozás, de volt egy jól érzékelhető bizalmatlanság feléjük, ráadásul a piac is átalakulóban volt. A konkurencia a Wolttal egy időben indította el saját futárflottáját, ami alapjaiban alakította át a piacot, hiszen korábban az ételrendelésre létrehozott oldalak nem csináltak mást, csak informatikai hátteret biztosítottak, de komoly hozzáadott értéket nem képviseltek, nem voltak valós szereplői a rendelés folyamatának. 

Képes podcast alább, csak hangért ide kattintsatok.