hero
T. R.

Rovat:

Média
Becsült olvasási idő: 2 perc
A Ripostot megszüntették, mégsem csökkent az olvasottsága

A változatlan olvasottság oka az lehet, hogy a forgalomterelő megállapodások továbbra is hatályosak, és szállítják az olvasókat a már bezárt oldalra.

A lap nyomtatott kiadása már 2022-ben megszűnt, az online verzió bezárását a kiadó, a Mediaworks június 15-én, hétfőn jelentette be, a Bors napilap és a Metropol.hu oldalakkal együtt. 

Kedden a ripost.hu-n ennek megfelelően már egyetlen új anyag sem jelent meg, a Facebook-oldalon sem volt új poszt, a címlap hétfő este óta nem frissült:

A Telex arra hívja fel a figyelmet, hogy eközben kedden pont ugyanakkora olvasottságot generáltak az oldalon, mint az előző napokban. A június 16-ai, keddi olvasottság a már bezárt oldalon 22 440 ember volt, míg a hétfői 22 984. Ahogy a grafikonon is látszik, június első 15 napján a még frissülő lap 7 alkalommal is gyengébb forgalmat produkált, mint a bezárása utáni napon, így tulajdonképpen átlagos olvasottságot hozott kedden a már nem létező újság:

Forrás: Gemius / Telex

A Telex azt is megjegyzi, hogy a Ripost látogatottságának mindössze 15 százaléka lehet organikus, és a Similarweb forgalomelemző oldal becslése szerint a látogatók nagyjából kétharmada különféle forgalomterelő forrásokból jött: az Origo címlapján levő Ripost-dobozból, a Startlapról vagy a Hírstartról. A változatlan olvasottság oka tehát az lehet – mutat rá a lap újságírója –, hogy a forgalomterelő megállapodások továbbra is hatályosak, és szállítják az olvasókat a már bezárt oldalra.

A Mediaworks Hungary Zrt. több országos és a megyei napilapok kiadója, amelyet Mészáros Lőrinc 2019-ben “önkéntesen és ingyenesen” átadott a Fidesz-közeli médiaalapítvány, a KESMA (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány) számára. A vállalatnál az állami hirdetési pénzcsapok elzárását követően jelentős átalakulás zajlik. Korábban a Kreatív is megírta, hogy közel 200 embert küldhet el azonnali hatállyal a Mediaworks, és jelentősen átalakítja a működését. A Mediaworks hétfőn kiadott hivatalos közleményében már modernizációs célú szervezeti és portfólió-átalakításra hivatkozott, amely a működési struktúra megújítása mellett létszámot érintő változásokkal is jár. Néhány órával később újabb közlemény jelent meg, amelyben közölték, hogy a Mediaworks a korábban bejelentett portfólió-átalakítás részeként felfüggeszti a Bors napilap, a Nógrád Megyei Hírlap, a Heves Megyei Hírlap és a Komárom-Esztergom vármegyei 24 Óra napilap nyomtatott kiadását, és leállítja a Ripost.hu és a Metropol.hu weboldalak működését is, azaz a szervezet gyors zsugorodásnak indult. 

Nyitókép: Ripost.hu nyitóoldala 2026. 06. 17-én.