Elkészült a nemzeti bormarketing stratégia, ezért a Magyarmezőgazdaság.hu felkereste Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztost, hogy megtudja a részleteket.
„Több olyan példát is láttunk már, amikor egy valamilyen konszenzus alapján választott üzenetre építve – egyébként valóban gyönyörű – arculati elemek, reklámkampányok születtek, de ennél nem mentek tovább: nem volt mögöttük igazi koncepció, nem volt kutatási bázis, nem fogalmazták meg a terméket és az elvégzett munka eredményeit sem mérték. Mi radikálisan szakítottunk ezzel a szemlélettel, ennél jóval messzebbről indultunk, rendkívüli hangsúlyt fektettünk az alapozásra, mivel egy alapvetően értékesítési szemléletű stratégiát kívántunk építeni. Ehhez mindenekelőtt arra volt szükség, hogy pontos képünk legyen az aktuális helyzetről, szembe kívántunk nézni a problémákkal, hogy arra megfelelő válaszokat, megoldásokat tudjunk találni” – nyilatkozta a kormánybiztos a lapnak.
Az eredmények nagy bajt jeleznek elő, Rókusfalvy Pál szerint idősödik a fogyasztók köre, a fiatalabb generációkat pedig az ágazat nem tudja megszólítani, ezért radikálisan csökkenni fog a fogyasztók száma. A lesújtó eredmények, a gazdasági válságok, az Európai Unió alkoholpolitikája és a konkurencia ellenére azért számos lehetséges kitörési pontot azonosítottak, ezekre építve pedig pontos stratégiai célokat határoztak meg.
Az új stratégia céljai között a következőt nevezte meg: „legfontosabb az, hogy értékben és mennyiségben is érdemben növeljük a magyar boreladásokat, illetve, hogy a hazai és nemzetközi célcsoportunk körében radikálisan erősítsük az ismertségünket és elismertségünket.” A bormarketing stratégia kiemelten foglalkozik majd az edukáció, a digitalizáció, az innovatív trendek és termékek kutatása, az ökológiai és gazdasági fenntarthatóság, a borturizmus, a szabályozási kérdések területével is.
A stratégiát a decemberben alakult Magyar Bormarketing Ügynökség Zrt. fogja megvalósítani. Munkájuk hamarosan látható is lesz, mert nyáron az első kommunikációs kampányukkal fognak jelentkezni.
Nyitó- és borítóképünk: Kelsey Knight, Unsplash

