FN Szemtanú az Fn.hu hírújsághoz kapcsolódóan, az olvasókat immár hivatalosan is bevonja az eddig szigorú keretek között zajló tartalomgyártási folyamatba. A FigyelőNet eddig is kapott rendszeresen amatőr anyagokat az olvasóktól, ezért hozta létre a hasonló anyagok gyűjtésére és közlésére alkalmas site-ot.
Az oldalra szöveges tartalom, kép- és videoanyag is feltölthető, így a felhasználók már nemcsak olvasóként, hanem fotóriporteri, újságírói szerepben is kapcsolatba léphetnek a FigyelőNettel, amely a legjobbnak tartott tudósításokat az Fn.hu oldalon is közli.
Az oldalon emellett az olvasók véleményezhetik, kommentálhatják is a bejegyzéseket.
Mint megtudtuk, az oldalt egy külsős cég fejlesztette, melyet meghívásos tenderen választott ki a kiadó, azonban sem az indulókról sem a nyertesről nem adott a kiadó információt.
A laphoz kapcsolódó, nagyrészt portfólión belül futó kampány kreatívjait házon belül készítette a Sanoma.
Az FN amatőr tudósítókat bevonó kezdeményezése egyébként nem az első a hazai médiában: a nemzetközi trendet követve a Magyar Távirati Iroda (MTI) 2006 közepétől beküldött híreket, ez év januárjától pedig képeket is vár az utca emberétől. Információink szerint az MTI az átvett és a publikált anyagokért honoráriumot fizet a beküldőknek, az FN Szemtanúról az FN-re átvett cikkekért azonban nem jár pénz.
Becsült olvasási idő: 1 perc
Sanoma - bevonja az olvasókat
Új weboldalt indított a Sanoma Budapest újmédia-divíziója FN Szemtanú néven. A site-ra az olvasók tölthetnek fel olyan képeket, videókat és szövegeket, melyek közül a kiválasztottakat a FigyelőNet is közli. A kiadó nem fizet a beküldőknek, ellentétben a Magyar Távirati Irodával (MTI), amely az átvett és a publikált anyagokért honoráriumot ad.
