Új főszerkesztőt nevezett ki a Sanoma a Meglepetés című női hetilap élére. Hegedűs Noémi közel három évig dolgozott a Fakanál magazin főszerkesztőjeként, onnan került át a Meglepetéshez, ahol először felelős szerkesztő, majd megbízott vezető szerkesztő volt. A szakember részt vett a hetilap tavaszi megújításában is, és főszerkesztőként az új stratégiát viszi tovább.
A Meglepetés korábbi főszerkesztője Hámori Iván volt, aki a hetilap mellett a Színes RTV szakmai vezetéséért is felelt. Mint a Kreatív Online megtudta, Hámori Iván továbbra is a műsorújság főszerkesztője marad.
Becsült olvasási idő: 0 perc
Sanoma - új főszerkesztő a Meglepetésnél
Új főszerkesztőt nevezett ki a Sanoma Budapest a Meglepetés című női hetilap élére. A lapnál korábban vezető szerkesztőként dolgozó Hegedűs Noémi december 1-jétől látja el új feladatkörét.
