A Starbucks Coffee Company és a Swiss Federal Railways (SBB) bemutatta a vonaton található kétszintes Starbucks kávézót. A „Starbucks vonat” első hivatalos útja november 21-én 06:36-kor indul Genf repülőteréről a svájci St. Gallen városába, majd naponta kétszer fog közelekedni a két állomás között mindkét irányban. Ezeket a vonatokat könnyen fel lehet ismerni, mert a Starbucks logója szerepel a piros-fehér kocsikülsőn.

„Elképesztő kihívás és hálás feladat volt megtervezni az első, vonaton található Starbucks kávézót. A funkcionalitás és a dizájn figyelembe vétele mellett olyan faktorokat kellett szem előtt tartanunk, mint a vonat folyamatos mozgása, a hely szűkössége és a szigorú biztonsági előírások. Ez a valaha nyílt egyik legkisebb kávézónk, amelynek kivitelezése során egyedülálló szakértői együttműködésre volt szükség többek között az SBB tervezőivel és mérnökeivel” – mondta Liz Muller, a Starbucks dizájnrészlegének igazgatója.

