Becsült olvasási idő: 2 perc
Szabadverssel vált irányt az Axa

Egy versre emlékeztető, oda-vissza olvasható üzenetre épül az Axa itthon tévében és sajtóban futó globális arculatváltó szpotja. A videóban és a hirdetésen nincsenek képek, rosszul szerepelt a fókuszcsoportok előtt, több országban elvetették, Magyarországon mégis zöld utat kapott.

Egy oda-vissza olvasható copyra épül az Axa a héten futó rapid imázskampánya. A „Másképp, mint mások” szlogenű és üzenetű print és tévés hirdetés az Axa-csoport nemzetközi újrapozícionálásának része.

 „Bármennyire sajnálom is, adaptáció” – mondta a kampányról Szászkő László, az Axa magyar kreatívügynöksége, a hat vezető kreatívigazgatója a Kreatív Online-nak. Azt régóta tudni lehetett, hogy a hat korábbi ügyfelét, az Ellát felvásárló Axa is a hatot bízza meg, de ez az ügynökség első munkája a pénzügyi társaságnak. „Hosszú ideig vártuk az irányvonalakat kintről, végül nem kis örömünkre ugyanazokat a márkaértékeket fogalmazták meg, mint amelyekkel 5-6 éve az Ella Bankot elindítottuk Magyarországon” – részletezte Szászkő László.

Az ügynökség úgy tudja, több országban is elvetették a globális szpotot, és a koncepció Magyarországon is rossz esélyekkel indult. „Megkutattuk, és azt láttuk, hogy bizony elég fárasztó a közönség nagy részének, nem tudnak vele mit kezdeni. Van, hogy képeket hiányolnak belőle, vagy egy totemállatot, és még számos közhelyes észrevétel született.”

„Úgy ment át, hogy egyrészt az elszántság nagyon erős volt az ügyfélben és bennünk is, másrészt alapvetően ez egy énüzenet, arról beszélünk, mit gondolunk mi magunkról és a márkáról, ezt pedig nem kell, hogy azonnal szórakoztatónak vagy kedvesnek találja a néző” – mondta az ügynökség vezetője.

A tévére, napilapokra és magazinokra korlátozott imázskampány még a héten befejeződik, a megújított bank konkrét termékajánlatai követik majd.

A hat egyébként szerepel a CIB Bank – kommunikációs feladatok között belső tenderen versenyeztetett – ügynökségei között, a közelmúltbeli arculatváltás anyagait is ők készítették, de Szászkő László szerint a két pénzintézet illetékeseinek nincs kifogása a hasonló megbízások ellen.

Letölthető fájlok
Asset 4