A magyar nézők szeretik az estéket egy kikapcsoló vagy tartalmas mozgókép társaságában eltölteni, és 2014 óta a Paramount Network az egyik legnépszerűbb ennek az igénynek a kiszolgálásában. A csatorna tíz éve, februárban kezdte meg működését, egy hónapon belül pedig a legnagyobb kábelszolgáltatók is felvették kínálatukba. Két évig egy regionális adóként működött, tehát ugyanazt a műsort fogták a Magyarországon és a Romániában élő nézők is. Egészen 2016-ig kellett várni, hogy a két nemzetnek szánt kínálat szétváljon, és a magyar csatorna egyre jobban illeszkedjen a hazai elvárásokhoz, nem mellesleg, kialakítsa saját arculatát. A hangját sikerült megtalálnia: Pál Tamás énekes-színész már a 2016 óta a Paramount Networkkel dolgozik, orgánumát a csatorna minden visszatérő nézője ismerheti.
A Paramount Network már az indulásnál arra vállalkozott, hogy külön előfizetés nélkül hozza el a nézőknek a legnagyobb hollywoodi sikerfilmeket. Természetesen a Paramount stúdió nagy kultusznak örvendő produkcióit (pl. a Forrest Gumpot, a Ryan közlegény megmentését vagy a Top Gunt) rendszeresen tűzik műsorra, emellett egyre több nemzetközi, köztük magyar produkció is felbukkan a programban.
Egy alkalommal saját gyártású produkcióba is fogtak a Mindenki című rövidfilmjéért Oscar-díjban részesült alkotóval, Deák Kristóffal. Az Eszméletlen egy fekete humorú minisorozat volt, amely 2017-ben debütált a Paramounton, közvetlenül a rendező nagy győzelmét követően.

Filmkultúra a tévéképernyőn túl
A csatorna azonban a tévés sugárzás mellett 2016 óta nagy figyelmet fordít arra is, hogy a filmnézést minél inkább közösségi élménnyé tegye. Ezért hozta létre a Paramount Nyári Mozit, amely − a pandémia okozta egy-két éves kihagyást leszámítva − nyolc éve töretlen sikernek örvend. Az esemény a felhőtlen szórakozás és a sztármeglepetések tárháza. Az első vetítést rögtön teltház kísérte: a Corvintetőn az Amerikai szépséget nem más, mint a főhőst megszólaltató Máté Gábor konferálta fel. 2017-ben, Siófokon Rékasi Károly – Tom Cruise állandó magyar hangja a Mission: Impossible-filmekben – üdvözölte a nézőket, akiket a balatoni hangulat mellett egy szórakoztató mozgókép is várt. Ugyanebben az évben a ’70-es évek atmoszférája töltötte meg a Budapest Parkot, amikor ellátogatott rózsaszín Cadillacen a Grease: Pomádé című örökbecsű alkotás. Azóta a Paramount Nyári Mozija már bejárta az egész országot, és valamennyi helyszínen bulik és koncertek kísérték a nagyszabású hollywoodi produkciókat. Többek közt a Blahalouisana, Szakács Gergő és Zentai Márk is fellépett már a rendezvényeken, de a filmrajongók a ’80-as, ’90-es és 2000-es évek dalaiból is hallhattak válogatást – mindig annak az alkotásnak az évtizedéből, amelyből az aktuálisan megszavazott mozifilm származott.

A filmek tehát néha túlnyúlnak a mozivásznon és a kisképernyőn, és a valóságban öltenek testet. Van, amikor egészen tapintható formában mutatkoznak meg. Ilyen volt 2023-ban az a gigantikus, 3 és fél méter magas Transformers-szobor, amelyet újrahasznosított anyagokból készítettek iparművészek, és amellyel több budapesti plázában is találkozhattak a rajongók. Az építmény a széria ikonikus főszereplőjét, Optimus fővezért ábrázolta, a trash art műben autó és laptop alkatrészek, mobiltelefonok, nyomtatók, magnók, billentyűzetek, vízforralók és egyéb kisgépek is segítettek megalkotni az autobotok vezetőjét.

Kis képernyő, nagy ötletek
Ahogy azt a Paramount tévécsatornák (pl. a Comedy Central) esetében is megszokhatták a nézők, a kreatív csapatnak nem kell a szomszédba menni egy kis zsenialitásért. A Paramount Networknál a legkülönbözőbb módokon értelmezik újra és újra a műsorajánló promó műfaját, így biztosítva arról a közönséget, hogy a szuper mozifilmek képesek további inspirációt nyújtani. Máskülönben nem láthattuk volna a Transformers szereplőit kórusban dalolászni, Morgan Freeman (a Deep Impact elnökének szerepében) pedig – a világjárvány kellős közepén – tájékoztatta a sajtót az apokalipszis valamennyi formájának közeledéséről. A csatornánál rendszeresen reagálnak az aktualitásokra; egy emlékezetes szpot erejéig maga Ace Ventura (magyar hangja: Kerekes József) köszönte meg a nemzeti válogatottnak a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményüket. A költészet napja alkalmából pedig a Star Trek-mozifilmekben Kirk kapitányt megszólaltató Szersén Gyula mondott verset.

A humoros promóvideók apropóját sokszor a rendhagyó programming alapozza meg. A Mission: Impossible – Utóhatás bemutatója alkalmából Rékasi Károly is megosztotta, mennyire akciódúsak a hétköznapjai azóta, hogy Tom Cruise állandó magyar hangja − egy otthoni főzés és kertészkedés se múlhat feszült pillanatok nélkül. A kreatív csapat széleskörű szakmai tapasztalatát dicséri az a díjnyertes promó is, amelyet Karácsonyi protokoll néven jelentettek meg. A tartalomkészítők az animációban is jeleskednek, az ünnepi időszakra megálmodták, milyen lenne a kém Ethan Hunt egy kalandja, ha a Mikulással és Rudolffal, a rénszarvassal kellene együtt dolgoznia. Mindezt a gyurmafilmekből ismerős stop-motion technikával alkották meg, csakúgy, mint a Kapj el, ha tudsz! nemzetközi ajánlóját, amely a bűnügyi filmet egy tárgyalótermi perspektívából meséli újra.

Megszokott a Paramount Network nézőinek, hogy van karácsony Kevin nélkül, és az év végi ünnepi tévéműsornak nem feltétlenül az unalomig ismert giccsről kell szólnia, hanem a szórakozásról. 2020-ban horrorkarácsonyt tartott a csatorna, ikonikus ijesztő alkotásokkal pakolta meg a háromnapos hétvégét, a beharangozóban pedig Freddy Kruegertől Michael Myersig a legnagyobb rémalakok közös ajándékozását örökítette meg − hiszen még az őrült szörnyeket is várja valami a fa alatt.
Ha április, nem maradhat tréfa nélkül a közönség: minden évben érkezik valami szokatlan meglepetés a csatornától. Valódi időutazást élhetett át, aki 2021. április elsején kapcsolt a Paramount Networkre, mert a ’80-as és ’90-es évek legismertebb tévésztárjai, Bay Éva és Mohai Gábor, valamint Bozai József narrátor közreműködésével megidézték a magyar tévézés „hőskorát”. Egy évre rá, ugyanezen a napon megint csak megállt az idő, a Palm Springs szereplői és a tévénézők számára legalábbis biztosan. A csatorna teljes 24 órára műsorára tűzte az időhurokban ragadt szerelmesekről szóló alkotást, a tréfát pedig külön erre a célra, a legkülönbözőbb műfajokban elkészített reklámfilmekkel is kiegészítették. A „legszínvonalasabb” kommentelőknek járó Arany Troll-díjhoz gyártott átadóvideókat a Paramount Network 2023-ban, a szabadszájú megnyilvánulásokhoz pedig az őszinte mosolyt Arató András, vagyis a világhírű mémfiguraként ismert Hide the Pain Harold szolgáltatta.

A film ereje mindenekelőtt
A tízéves Paramount Network szellemiségét átjárja a mozi és a filmek iránti rajongás, és ez gyakran öltött testet olyan különleges tévészpotokban, amelyek előtt a szakma is elismeréssel adózott. A csatorna több epizódból álló kampányt készített annak érdekében, hogy megmutassa, milyen banális eseményeket képes felnagyítani és érzelmekkel megtölteni a film. A „Movies. Magic” kampány több díjat is bezsebelt ötletes megoldásai miatt, és hasonló sikert ért el a „Millions of Choices” címre keresztelt promóanyag, amely felfedte, a filmek készülésénél milyen apró elhatározások mozdíthatják előrébb a produkciót. Sokszor a tökéletes választás csak egy a sok közül, mégis a legfontosabb, hogy az alkotók a helyes döntést hozzák meg. A kultuszfilmek pillangó-hatása az egyik legösszetettebb anyag a Paramount Network portfóliójában, és ahogy más promók esetében is, itt is részt vettek a kreatív csapat tagjai a szereplésben. A tíz év alatt több neves elismerés is kijárt a csapatnak, így a Clio, Effie, Promax, valamint a hazai Aranypenge, Hipnózis, Apex- és M-listák díjait is bezsebelték a videós anyagokkal.
A filmcsatorna ötleteinek az elmúlt évtizedben még egy pandémia sem szabhatott gátat, így nem túlzás azt állítani, hogy a jövőben is találkozhatnak a nézők olyan alkotásokkal, amelyeket sosem felejtenek el. A Paramount Network „szülihónapja” alkalmából a filmfanatikusok egy budapesti túrán is részt vehetnek, ahol fellelhetik pár Magyarországon forgatott kultuszmozi helyszínét. A csatorna emellett a 31 napot 31 közönségkedvenccel töltötte fel műsorában – az alkalomból pedig nyereményjátékot is hirdettek, ahol a legszerencsésebb mozgóképfüggő egy hollywoodi utazást nyerhet a Paramount stúdiójába. A filmek fővárosába tehát több szempontból is a Paramount Networkön keresztül vezet az út.
A Paramount Network csapata:
Berta Dániel, szenior kreatív producer
Czurkó Attila, televíziós designer
Ecsery Ádám, kreatív menedzser
Endrész Maja, digital media menedzser
Hajduk Zóra Liana, marketing menedzser
Hetyei Viktor, brand director
Szúdy Csongor, kreatív producer
Török Dániel, kreatív koordinátor
Veres Katinka, PR-kommunikációs menedzser
Vincze Marianna, szenior media planning menedzser

