Pályázaton keres új szlogent a Jobinfo. Az állásportál olyan szlogeneket vár látogatóitól, amely kreatív formában fejezi ki az oldal által képviselt szolgáltatás lényegét.
A húsz legtöbb szavazatot kapó pályázat juthat be a döntőbe. A szakértő zsűri ezen felül még öt jelmondatot delegálhat, majd az így összeálló huszonötből választja ki a végső győztest. A pályázatokra a Facebookon és a Jobinfo oldalán keresztül lehet szavazni, és itt lehet gyűjteni a támogatókat. A győztes azon túl, hogy pályázata megjelenik a Jobinfo.hu oldalon, egy két fős görögországi tengerparti nyaralást is kap, míg a szavazók között kisorsolnak egy 50 ezer forint értékű vásárlási utalvány.
A zsűri tagjai: Kolma Kornél (SAKKOM Interaktív, ügyvezető), Kristók Balázs (Jobinfo.hu, üzletág-igazgató), Pécsi Ferenc (közösségi együttműködés és tartalommarketing szakértő), Szilágyi Katalin (HR Portal, főszerkesztő), Vámos-Hegyi Attila (Direkt Marketing Szövetség, elnök).
