Vaskó Tünde helyét a Hungexpótól átigazolt Szűcs Balázs veszi át a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) főtitkári posztján. Szűcs Balázs mostanáig a Hungexpo vendégrendezvény-terület marketingmenedzsereként tevékenykedett, kiemelt feladata volt a megújult helyszín és az új kongresszusi központ nemzetközi és hazai piaci bevezetése.
Szűcs Balázs vendéglátó- és turizmus üzemgazdász diplomáját a KVIF-en szerezte, majd turisztikai marketing területen folytatta pályafutását a Baranya megyei Tourinform igazgatójaként. Később New Yorkban és Londonban volt külképviselet-vezető, majd a Magyar Turisztikai Ügynökség jogelődjénél volt marketingigazgató 2010-ig.
Mielőtt 2015-ben átigazolt a Hungexpóhoz, az Agoda nemzetközi szállásfoglalási portál partnerkapcsolati vezetője volt, majd a Globair GSA budapesti képviseleti irodáját vezette.

Vaskó Tünde pályáját egy másik munkahelyen folytatja, a rendezvényiparon kívül. Közel egy éve lett a MaReSz főtitkára, ezt megelőzően 23 évig képviselte a Visualpower Kft.-t a MaReSz-ben, ezen belül 10 éven keresztül az Elnökség tagjaként támogatta a szövetség kommunikációját, projektjeit. Részt vett az oktatásban, a honlap létrehozásában, az Event Touch és más rendezvények szervezésében. Az elmúlt évben sok egyéb mellett egyik kiemelt feladata az új Flash Award díjrendszer megvalósítása és a díjátadó lebonyolítása volt.
Kecskés Nóra Lili titkársági asszisztens is elköszön a MaReSz-től, aki ősztől külföldön folytatja tanulmányait. Nóra 2022 májusa óta dolgozott gyakornokként, később részmunkaidős titkársági asszisztensként a szövetségnél.

