A Media1 oldalán jelentette be a hírt, hogy csapatához Tarr Péter újságíró csatlakozott. A szakember pályafutását még a rendszerváltás előtt, a Szabad Európa Rádió budapesti tudósítójaként kezdte, majd a rádió 1993-as bezárása után az MTV-nél dolgozott szerkesztő-riporterként, és közben dokumentumfilmeket is készített. A kereskedelmi tévék indulásakor az RTL-hez igazolt, ahol sokáig az RTL Híradó egyik felelős szerkesztője volt. A kétezres évek elején előbb a Napi Magyarország, majd a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese, és egy rövid ideig az InfoRádió főszerkesztője is volt.

Leghosszabb ideig a HírTV-nél állt alkalmazásban, ahol évekig szerkesztett hírműsorokat, majd a 2015-ös G-nap után, a csatorna kormányfüggetlen időszakában tartalomért felelős vezérigazgató-helyettes lett. Akkor a Kreatív készített vele egy hosszú interjút, amit itt lehet elolvasni. Tarr Péter nevéhez fűződik a tévének az a korszaka, amelyet többek közt a Szabadfogás, a Sznobjektív, az Alinda, a Privátszféra és a Kálmán Olga vezette Egyenesen című műsorok fémjeleztek.
A HírTV kormánypárti kézbe kerülése után 2018-ban őt is elbocsátották, azóta online lapoknál (hvg360, Alfahír) dolgozott.
A Media1 az újságíró érkezésétől tartalomszolgáltatásának további fejlődését várja.
Tarr Péter azután csatlakozott a Media1-hez, hogy Gulyás Balázs. távozott a csapatból.

