Becsült olvasási idő: 1 perc
Tisztázná a pr-cikk fogalmát az MPRSZ

A pr-cikk fogalmáról szóló beszélgetéssel indul újra az MPRSZ Kávéházi estek című rendezvénysorozata. A téma előadója Sós Péter János, a B. Swan Partners ügyvezető igazgatója lesz, aki a pr-cikkről tervezett MPRSZ-állásfoglalást is szövegezi.

Kávéházi estek címen, 2009 októberében indította útjára az Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) azt a rendezvénysorozatot, amelyen a szövetség tagjai beszélgethetnek meghívott előadókkal a pr-szakma különböző témáiról. A pr- és a reklámszakma határait feszegető első est után a Pr Kávéházi esteken azóta számos téma került terítékre a CSR-től a Neuro-Lingvisztikai Programozáson keresztül az Uniomedia és a Nézőpont Intézet első, a szövetség vezetésében komoly vihart kavaró kutatásáig.

Rövid szünet után idén szeptemberben a szövetség újraindítja a beszélgetéssorozatot. Az első est témája a pr-cikk lesz, amely a szövetség meghívója szerint a fizetett rádiós-televíziós feature-ökkel együtt egyre jobban elterjed a médiában, és a pr-cikk fogalma egyre tisztázatlanabb. A szövetség célja, hogy a kávéházi vita és együttgondolkodás során tisztázza a fogalmat és megfogalmazzon egy egyértelmű MPRSZ-állásfoglalás-t.

A Pr Kávéházi Est színhelye a Fészek Művészklub, időpontja: szeptember 27. 18 óra.

A téma előadója és egyben a tervezett MPRSZ-állásfoglalás megszövegezője Sós Péter János, a B. Swan Partners ügyvezető igazgatója lesz, a beszélgetés moderátora pedig Rácz Gábor, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal Kommunikációs és Rendezvényszervezési főosztályának vezetője.