Most már biztos, hogy nem Vágó István vezeti az újrainduló „Legyen ön is milliomos!”-t. A kvízmester ugyanis úgy döntött, nem az RTL Klubbal, hanem a Sanoma Mediával köt szerződést, hogy megvalósíthassa a céggel közösen alkotott játékkoncepcióját. Az új vetélkedő a STORY4 televízió műsorán lesz látható, valamint internetes és mobil alkalmazás is készül hozzá - írja a Hír 24.
Vágó, aki nemcsak ötletgazdája a játéknak, hanem műsorvezetője is lesz, a Hír24-nek elmondta: az új koncepció olyan egyedi lehetőség és kihívás, amelyet nem utasíthatott vissza. Elárulta, hogy klasszikus értelemben vett műveltségi vetélkedőt tervezett, modern tálalással, izgalommal és hatalmas nyereményalappal. A Hír24 úgy tudja, a játék címe „Átvágó” lesz.
Borsány-Gyenes András, a Sanoma Digital Media vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy már zajlanak a műsor előkészületei.
