Vegyük csak egy politikai hirdetés megszületésének folyamatábráját. A pártközpontban nyüzsgő tanácsadók közül az egyik betolja a „felmérés” (esetleg „konzultáció”) feliratú dobozt az ábrába. Tudjuk meg, mit akar az ország, mielőtt eldöntjük, hogy mit ígérünk nekik. A főnök bólint, a közvélemény-kutatók vagy Kudlik Júlia pedig nekierednek és felmérik a nép igényeit. Az ábra következő doboza az „üzenet”. A tanácsadók és a kreatívok elüldögélnek a nép vágyai felett, és megfelelő szlogeneket igyekeznek kiötölni. Legyen mondjuk „Magányos? Barátokra vágyik? Nincs pénze társasutazásokra? Mi szeretjük Önt, szeressen Ön is minket! Velünk olcsóbban utazhat!”. Vagy: „Sikeres, boldog, egészséges, erős ország: Szlovákiát biztos lenyomjuk, sőt, kis szerencsével az osztrákokat is. Átlagon felüli életszínvonalat mindenkinek!”. A kreatív szlogeneket aztán megmérjük – már ha valakinek telik rá –, hátha nem tetszik a népnek a retorikai formula, amelyben a saját vágyait feltálaltuk. Megnyugtató eredmény – vagy kellő önmegnyugtatás – után mehet ki az egész az utcára. Aztán homlokráncolva várhatjuk, mit hoz a következő „mérés” feliratú doboz a folyamatábrában.
Mennyi munka, mennyi pénz, és mennyi szomorú kompromisszum! És mire jutunk vele (ha nem a parlamentbe jutás a cél)? Hogy a nép önmagának üzen, választható képviselőin keresztül.
Ezt egyszerűbben is lehet azért. Nézzük a népszavazásos szlogenalkotás másik útját. Biztassuk a népet, hogy küldje be vágyait, állítsuk sorba ezeket, tegyük lehetővé, hogy egymás szlogenjeire szavazzanak – végre lesz sorban állás az e-Magyarország pontoknál –, aztán dobjuk ki azt az üzenetet az utcára, amelyik a legtöbb szavazatot kapta. Álmomban komoly tábora lenne a „Több pénzt szeretnék!” (esetleg, ha valaki Petrit akar idézni, a „Küldjetek pénzt postán!”) szlogennek éppúgy, mint a „Ne hazudjatok!” szlogennek. Az „Irtsuk ki a cigányokat!” szlogen várható megjelenése talán aggodalommal tölt el minket, de semmi baj: átdefiniáljuk a kreatívok feladatát. Ezentúl a grafikus és a copywriter ellenőrzik az alkotmányosság teljesülését. Tanulságos iskola lenne.
Eddig még csak a tanácsadói szlogengyártás-dobozt iktattuk ki, de figyeljenek csak, milyen komoly további spórolási lehetőséget kínál a dolog.
A szavazás nem ingyenes: ha tetszik egy szlogen, fizessen 100 forintot, aki meg szeretné tekinteni óriásplakáton is. Ha összegyűlt a listaár, mehet ki
a cucc – máris felszabadítottuk a pártokat a puhapénz-keresés fáradságos munkája alól, átrendeztük a gazdasági szféra és a politikai szféra kapcsolatait, és megvalósítottuk a közvetlen demokráciát. Éppenséggel a pártokat is kiiktathatjuk a választási folyamatból ezek után, valakit majd megválasztunk, addig is a pártok foglalkozhatnának például programalkotással, az nem fér fel ugyan egy óriásplakátra, de jól jöhet még, ha kormányozni kell.
A megvalósítást mindjárt el is kezdhetjük. A magam részéről jelentősebb anyagi áldozatot hoznék a „Kétfarkú kutyát minden plakátra!” szlogenért.
