Az egyetemisták, főiskolások és középiskolások munkahelypreferenciáit vizsgáló kutatások általában jó fogódzót nyújtanak arra, hogy belőjük, melyek a legkívánatosabb cégek egy pályakezdő számára. A Business Insider most az Universum nevű kutató- és tanácsadócég kutatását ismerteti, amelyetet üzleti iskolások, közgazdászok, valamint bölcsészek (liberal arts) és tertmészettudományokat hallgatók körében körében végeztek. Összesen 25606 üzleti, 22976 bölcsész és 18335 természettudományokat hallgatót kérdeztek meg. Egy 230-as listáról 5 vállalatot nevezhettek meg, ahol nagyon szívesen el tudnák képzelni a pályafutásuk indulását. A százalékok tehát úgy jöttek össze, hogy a megkérdezettek ennyi százaléka választotta be őket álmaik öt munkahelye közé. Nézzük az eredményeket.
Nyilván a három rangsor jelentős eltéréseket mutat, sokkal érdekesebbek azonban a közös metszetek. A három hallgatói körben a tíz legvágyottabb munkahelyben közös az FBI és a Walt Disney, persze nem azonos helyeken. Ezeken kívül az üzleti hallgatók és a bölcsészek közös metszetében szerepel a Google (1. és 3. helyen), valamint az Apple (3. és 10. helyen). Az üzleti hallgatóknál az első ötben csak egy pénzügyi hátterű cég van, a JP Morgan. A bölcsészek és természettudósok közös metszetében az első tízben az National Geographic (5. és 5. helyen), a Békehadtest (6. és 6. helyen).



