Szauer Péter, a HVG alapító tagja, a kiadó vezérigazgatója és többségi tulajdonosa 2024 folyamán, a mérlegzárással párhuzamosan átadja pozícióját fiának, Szauer Tamásnak, aki több mint hét éve lát el vezetői feladatokat a cégnél, jelenleg a HVG kereskedelmi és stratégiai igazgatója.
A kiadót a jövőben is, ahogy az a korábbi évtizedekre is jellemző volt, igazgatóság irányítja majd, melynek elnöke Szauer Péter, mellette a testület tagja Klinghammer Csilla gazdasági igazgató és Szauer Tamás vezérigazgató lesznek. Az operatív működtetés a vezérigazgató kezében összpontosul, ideértve a munkáltatói jogok gyakorlását is. Az igazgatóság hatáskörében lesz a HVG stratégiájának meghatározása, a társaság éves terveinek, mérlegének, eredménykimutatásának elfogadása, valamint a testület dönt a befektetésekről és vagyonelemek esetleges elidegenítéséről.
A HVG Kiadó nem változik, továbbra is az eddigi csapat irányítja a cég divízióit. A HVG Kiadó alapelvei is változatlanok maradnak: továbbra is független, a demokrácia és az emberi jogok mellett elkötelezett vállalkozás marad, amely transzparensen működik, és elfogadott stratégiájának megfelelően politikai, gazdasági és kulturális tartalmak közlésével, könyvkiadással, rendezvényszervezéssel és üzleti információk terjesztésével foglalkozik.
Szauer Péter 1979-ben kezdett a HVG-nél képszerkesztőként, majd a nemzetközi rovat tagja, később a hír rovat vezetője, a rendszerváltást megelőzően pedig főszerkesztő-helyettese lett. 1989-ben létrehozta a munkavállalók tulajdonába kerülő kiadót, és a következő évtizedekben több médiacéget alapított, vagy közreműködött létrehozásukban. Hosszú ideig egyik alelnöke volt a Menedzserszövetségnek, tagja többek között a Magyar Lapkiadók Egyesülete elnökségének és a Bátor Tábor kuratóriumának.

„70 évesen, 45 éves HVG-s és 35 éves vezérigazgatói múlttal visszavonulok a napi 12 órás feladatot jelentő operatív irányításból. Az ólombetűkkel kezdődött pályafutásom és a ChatGPT forradalmának kezdetekor adom át az irányítást, ami már kétségtelenül sok energiával rendelkező, fiatalabb kezekbe való"– mondta el a bejelentés kapcsán Szauer Péter.
Szauer Tamás HVG-s pályafutását megelőzően hat évig tanult és dolgozott Londonban. Többek között olyan multinacionális cégeknél szerzett tapasztalatot, mint a Bloomberg hírügynökség, a Deloitte tanácsadó cég és a Santander Bank. Emellett több hazai startup üzletfejlesztési és stratégiai tervezési folyamatait támogatta a Kitchen Budapest keretei között. Tanulmányait a City University Londonon és az Imperial College Londonon folytatta.

„Még olvasni sem tudtam, amikor először tartottam HVG-t a kezemben, de tudtam, hogy ez valami nagyon fontos dolog. Ugyanazzal az alázattal tervezem vezetni a céget, mint amivel a tartalmait olvastam mindig is” – árulta el Szauer Tamás, aki a cég új stratégiájának részleteit a következő hónapokban mutatja majd be.
