„Nagy dolgok vannak készülőben!
Tárgyalás után dr. Okikeu Nawaghliyjjal, az egyik afrikai ország parlamentjének képviselő-jelöltjével.
Téma volt, hogy az afrikai kontingenssel is megismertetjük Jimmy és Árpy dalokat.
Hamarosan...” – írja Zámbó Árpy Facebook-oldalán.
Zámbó Árpy (ipszilonnal – a szerk.) négysoros Facebook-bejegyzésének minden sora kommunikációs aranybánya, összességében pedig már-már dadaista remekmű.
Zámbó Jimmy öccse – aki bátyja zenei örökségét viszi tovább, ám a „Király” népszerűségét nem tudta megközelíteni – nagy bejelentésre szánta el magát:
szeretné megismertetni „az afrikai kontingenssel” a Jimmy- és Árpy-dalokat.
Noha ez valóban csodálatos hír lehet „az afrikai kontingensnek”, felmerült azonban néhány kérdés:
Kivel „tárgyalhatott” Árpy? Dr. Okikeu Nawaghliyj nevű emberről ugyanis sem a Google, sem a Facebook nem tud. A bejegyzés sem ad túl sok támpontot, csak annyi derül ki belőle, hogy „az egyik afrikai országból származik” – a fotó szerint – az a hölgy, akivel Árpy találkozott. Azt még hozzáteszi az előadóművész, hogy e talányos ország parlamentjének „képviselő-jelöltjéről” van szó, aki feltehetően nem tévesztendő össze a Csehszlovák Televízió kísérleti adásának tartalék bemondónőjével.
Reméljük, a kulturális államtitkárságtól is volt delegált a tárgyaláson, így hamarosan tisztázódnak az eddig homályban maradt kérdések!
Frissítés!
Cikkünk megjelenése óta újabb bejegyzés született a témában, ami jelzi, hogy a küldöttség továbbra is nagy erőkkel dolgozik a kultúrmisszión.
Várjuk a további fejleményeket! Derüljön fény a készülőben lévő nagy dolgokra!
Nyitókép: Zámbó Árpy / Facebook

