Nem lehet könnyű az álruhás fesztiválriporterek élete! Időről időre meg kell próbálniuk egy-egy nap erejéig észrevétlenül elvegyülni az egyébként csak szerkesztőségi elefántcsonttornyukból szemlélt „dzsunior plebsz” intenzív lazítással töltött napjaiba.

A jó hír: szívmelengető érzés önmagában az a tény, hogy stagnáló reklám-univerzumunkban végre egyszer azon vitatkozhatunk, hogy mennyivel lett valami több. A kevésbé jó hír: ezt senki nem tudhatja pontosan – én ezt sokéves megrendelői és ügynökségi tapasztalattal a hátam mögött szégyennek érzem.

Ha marketingterületen a közös cél a „halak” – a vevők – kifogása, akkor lehet, hogy változtatnunk kell halászati módszereinken. Az utóbbi éveket ahhoz hasonlítanám, mintha valaki a karácsonyi vacsorára szánt pontyot dinamittal próbálná kipecázni.