Nézzen vitorlázó médiásokat, reklámosokat!
A Ustream élőben közvetíti a Kékszalagot vitorlásversenyt, ahol biztosan sok médiás és reklámos ember is jelen van.
Törvénysértő helyzetben két magazin
Törvénysértő helyzet alakult ki a magyar magazinpiac egyik szűk, ám annál zsúfoltabb szegmensében, a hajózással foglalkozó lapok piacán, miután a nyilvántartást végző hivatalok rosszul végezték munkájukat. A Magyar Vitorlás Szövetség februártól hosszú évek kihagyása után ismét kiadja Vitorlázás című lapját, csakhogy ezzel megtévesztően hasonló néven jelenik meg már szintén hosszú évek óta a Vitorlázás Magazin, amelynek kiadójával a szövetség eddig szerződésben állt. A faramuci ügy hátterében a szövetség új vezetése és a Vitorlás Magazin között tavaly év végén lejárt szerződés, valamint a vitorlástársadalmon belül létező, a napi politikát és közéletet leképező konfliktusok zajlanak.
Kreatív kormányosok
Ha Balaton, akkor nemcsak lángos és egyre csökkenő számú, de növekvő súlyú bajor és magyar strandoló, bikini, napolaj vagy épp borospincék és finom ételek, hanem vitorlázás is. Sőt, sokaknak elsősorban vitorlázás még akkor is, ha a szabadstrandról úgy tűnik, ez a kiválasztottak sportja, szórakozása. A vitorlázók között pedig a média- és reklámipar szereplőit is megtaláljuk. Kifaggattuk néhányukat kedvenc időtöltésükről.
Ismét vitorláznak a reklámosok
2011-ben is lesz Ad Regatta reklámos vitorlásverseny, mégpedig szeptember 17-én.
