Sik Eduárd (34), a DDB kreatív technológusa
About.me/eduardsik

A tavalyi Golden Drumon Grand Prix-t kapott Rajongói Szív kampánynál figyeltünk fel Sik Eduárdra, a DDB kreatív technológusára. Legutóbbi, szintén a Magyar Telekomnak készített munkája révén is egyértelmű volt számunkra, hogy listánkon van a helye: az Égigaléria.hu oldalra beküldött látogatói fényképeket drónról lelógó többméteres LED-sor segítségével nyomtatták az égre. Eduárd két éve dolgozik a DDB-nél, de az ügynökségi munka mellett alapítóként még két cégnél van érdekeltsége: 2010 márciusa óta a Fab Lab Budapestnél (társalapítóként) és nyolc éve a Kartoon kommunikációs ügynökségnél.
| Mikor döntötte el, hogy vizuális kultúrával akar foglalkozni? Már gyermekkorom óta él bennem a vágy, hogy egy általam kitalált ötletet a maga átfogó teljességében hozzak létre. Ez az igény azóta sem csillapodott, így először kreatív, majd technológiai oldalról közelítettem meg a kérdést. Most olyan pozícióban vagyok, ahol összeértek a területek: kreatív mérnökként minden ötletnél a megvalósítás egységére koncentrálok. Azt gondolom, hogy egy kiforrott technológiai ötlet önmagában nem elegendő, csak akkor teljes és elegáns, ha a vizuális kidolgozottság is igényes és érthető. Ki a példaképe? Kik inspirálták? Mit jelent a kreativitás? Kedvenc munka: |
