A nyári esemény egyfajta kísérlet volt arra, hogyan lehet a hároméves tanulmányokat bemutató portfóliókiállítást a városba vinni, és ezzel együtt azt is megmutatni, miként változik az egyetem tervezőgrafikai képzése 2025-ben.
„A Bartók Béla út évek óta olyan összművészeti helyszín, ahol több generáció találkozik. Azt szerettük volna, hogy a hallgatóink munkái megjelenjenek abban a közegben, ahol egyébként civilként ők is jelen vannak, vagyis az egyetemi műhelymunka kikerüljön a budai campus zárt világából, és kapcsolatot teremtsen a kreatív szakmával és a szélesebb közönséggel” – mondja a kezdeményezésről Marcell Tamás és Nagy László.
A 2025-ös év abból a szempontból is különleges volt számukra, hogy idén diplomáztak először a három éve indult illusztráció specializáció hallgatói. „Ez egyfajta pilotprojekt, amely arra is választ keres, érdemes-e az illusztrációt külön szakirányként kezelni. Bár a specializáció még nem önálló szak, három év alatt stabil, harmincfős közösséggé nőtte ki magát. A MOME tervezőgrafika BA képzése így már két fő pillérre épül: az egyik a tervezői fókusz, a másik az illusztráció. De a két terület nincs mereven szétválasztva, folyamatos párbeszédben állnak egymással.”
Magyarországon a közelmúltig nem létezett kifejezetten illusztrációs képzés a felsőoktatásban, ezért is hiánypótló a MOME specializációja. Nagy László szerint az illusztráció ma már jóval többről szól, mint gyerekkönyvekről vagy klasszikus rajztechnikákról. „Nálunk az illusztráció a kortárs vizuális kommunikáció része, amelyben együtt élnek a manuális és a digitális technikák” – hangsúlyozza.
Mesterek helyett mentorok
A MOME oktatói kiemelik, hogy náluk nem a klasszikus mester–tanítvány viszony a jellemző, sokkal inkább a mentorálás. „Mi nem csupán oktatók vagyunk, hanem tutorok is, arra törekszünk, hogy a hallgatók már az első évtől kezdve saját ötletekkel, önálló koncepciókkal álljanak elő, mi pedig segítjük őket ezeknek a kidolgozásában. A kurzusok felépítése is ezt a szemléletet tükrözi: a kötelező modulok mellett mindig marad tér a kísérletezésre, miközben a feladatokat időről időre frissítjük, hogy reagálni tudjunk a kortárs tendenciákra. Az is része a koncepciónak, hogy a harmadik évre minden hallgató megismerje a szak összes részterületét. Oktatóként mindannyiunknak megvan a saját vizuális világa, és ez a sokféleség is gazdagítja a képzést. De nem akarjuk, hogy idővel mi magunk bezárkózzunk a saját buborékunkba, ezért külsős szakembereket is meghívunk óraadónak, akik mindig friss impulzusokat hoznak.”
A MOME sokszor megkapja a kritikát, hogy zárt, elitista intézmény, ahová bejutni is csak kapcsolatokkal lehet. Marcell Tamás szerint ez már régóta nem igaz. Kis csoportokban dolgoznak, személyes visszajelzésekkel, de ez nem elitizmus, hanem a hallgatókra irányuló figyelem. A hamis képet a hallgatói kiállításokkal, a médiamegjelenésekkel is igyekeznek cáfolni – azt szeretnék, ha a kreatív szakma, a stúdiók, az ügynökségek és a nagyközönség is látná, milyen képzés folyik az egyetemen.
Művészi autonómia vs. piaci készségek
A tervezőgrafika szak oktatói a művészi szabadság és a piaci szemlélet egyensúlyára törekszenek. „Nem akarjuk, hogy a piac kényszerítse a hallgatókat, de az sem jó, ha teljesen elszakadnak tőle. Ezért épül be a képzésbe a kötelező szakmai gyakorlat: egy hónap egy cég vagy stúdió keretei között. Ez is segíti őket, hogy megtalálják a helyüket a szakmában: ez alatt az idő alatt többnyire kiderül, ki az, aki nagyvállalati környezetben érzi jól magát, ki az, aki kis stúdióban dolgozna, vagy inkább saját céget alapítana. A képzésben pedig az autonómia mellett a koncepcióban gondolkodást, a funkcionalitást és az alkalmazkodói attitűdöt is erősítjük. Hozzá kell tenni azt is, hogy az egyetem egyfajta inkubátor, ahol olyan megoldásokat is kipróbálunk, amelyek majd csak évek múlva jelennek meg a piacon.”
A MOME-s hallgatók nem a „biztos tudás” birtokában hagyják el az egyetemet, hanem a folyamatos fejlődés képességével. „A digitális környezet, a gyorsan változó trendek miatt senki sem dőlhet hátra: aki nem fejleszti magát, annak pár év alatt elavul a tudása. Ez a bizonytalanság egyszerre frusztráló és inspiráló, ezért a legfontosabb, hogy a hallgatók megtanuljanak reagálni a világ változásaira. Ehhez nyitott gondolkodásra, önreflexióra és együttműködési készségre van szükség, ezért a szakon nagy hangsúlyt kap a csoportmunka. A hallgatók így megtanulják, hogy néha nem az ő ötletük győz, de ugyanúgy bele kell tenni magukat a közös projektbe” – mondják.
Tamás és Laci szerint a volt hallgatóik között kevés a pályaelhagyó, a legtöbben a kreatív szakmában maradnak, és sokan külföldön is helytállnak. „A nehézséget inkább az jelenti, hogy tervezőként majd folyamatosan újra kell definiálni magukat. A tervezőgrafika ma már nem egyértelműen körülhatárolható szakma: a hang, a mozgás, a kép, a tipográfia, az animáció és a digitális design egyre inkább összefonódik. Olyan multidiszciplináris világban élünk, ahol nehéz megmondani, hol végződik az egyik szakma, és hol kezdődik a másik.”
A tervező mint svájci bicska
A mesterséges intelligencia megjelenését Tamásék nem fenyegetésként, hanem lehetőségként élik meg. „A történelem bizonyította, hogy a technológia fejlődése mindig új ajtókat nyitott, miközben megmaradt a helye az emberi kreativitásnak. A tervezők kezében az AI csak egy újabb eszköz a sok közül, ahogy korábban a számítógép vagy a digitális rajzprogramok is azok lettek. A valódi kérdés nem az, hogy eltűnik-e a manuális tudás, hanem hogy miként tud együtt élni a digitális eszközökkel. Ezért az alkalmazkodásra, az új technológiák kritikus használatára tanítjuk a hallgatókat, arra, hogyan lehet azokat kreatívan, nem szolgai módon beépíteni a vizuális gondolkodásba.”
A gyorsan változó világhoz alkalmazkodva a MOME-n ma is folyik az oktatási struktúra átalakítása. Laci szerint lehet, hogy két év múlva már egy másik illusztráció specializációról fogunk beszélgetni, mert a képzés akkor jó, ha rugalmas, kísérletező, és reagál a kortárs tendenciákra. Ez teszi élővé a munkát, de egyben a legnagyobb kihívást is ez jelenti.
A hallgatókat ma már nem a technika tudás, a rajzkészség, hanem az ízlés alapján próbálják fejleszteni, és ezzel tudatosan szakítanak a múltba révedő megközelítésekkel. „Akinek jó az ízlése, és tájékozott, az jó képi világot tud létrehozni, még ha nem is klasszikusan képzett rajzoló. Nem a retrográd gondolkodást akarjuk erősíteni, hanem frissíteni, revitalizálni szeretnénk a szakmát. A jövő tervezőgrafikusainak legfontosabb erénye az lesz, hogy képesek egyszerre többféle területen gondolkodni. Svájci bicskaként nagyon sok mindenhez kell majd érteni, és diverz módon látni a világot. A változás tehát nem fenyegetés, hanem lehetőség, mert az alkotó ember mindig talál magának felületet. Talán épp ez a lényeg: a vizuális gondolkodás, az ízlés, a nyitottság és az emberi kíváncsiság azok az állandók, amelyek túlélnek minden technológiát – legyen az analóg, digitális, vagy alapuljon a mesterséges intelligencián.”
