Mindkettőtöknek több éves tapasztalata van az RGB-vel zsűriként. Szerintetek manapság mi adja egy ilyen verseny létjogosultságát?

Ács Attila: Magyarországon összességében kevés designversenyt rendeznek, ezért fontosnak tartom az RGB-t, ahol a diákok, a pályakezdők, a stúdiók és az ügynökségek, de igazából a szakmából bárki megmérettetheti magát. Úgy gondolom, minél több ilyen lehetőség van, annál jobb, mert ezáltal az alkotók megismerhetik egymás munkáját, gondolkodásmódját. A díjátadón találkozhatnak, és később akár együttműködhetnek különböző projektekben.

Marcell Tamás: Teljes mértékben egyetértek. Különösen üdvözlendő újítás, hogy elkülönítettétek a Pro és a Talent szekciókat, hiszen korábban nagyon hiányzott ez a megkülönböztetés, egy diákmunkát ugyanis nem lehet összevetni egy piaci környezetben készült alkotással. Szerintem a hallgatók számára sokkal vonzóbbá válik az RGB-díj, ha nem kell a professzionális szintű versenytársakkal megmérkőzniük.

Tulajdonképpen a ti visszajelzésetek alapján született meg ez a döntés, mert az volt a zsűri tapasztalata, hogy sokszor markánsan eltérő színvonalú pályázatok érkeztek a diákok, illetve a profik részéről – a diákok javára. Mi az oka ennek a látványos különbségnek?

Á. A.: A diákok munkáinak színvonalát az is befolyásolja, hogy milyen feladatot kapnak az egyetemen, mennyi idejük van a kidolgozására, illetve milyen visszajelzések érkeznek a tanáraiktól. Azt láttuk, hogy a hallgatóktól sok olyan érett pályamunka érkezett, ami a profi munkákkal is felveheti a versenyt. De itt felmerül a kérdés, hogy egy diáknak mennyi kapacitása van ezzel foglalkozni, és mennyi ideje van a piacra dolgozó grafikusnak, illetve milyen szakmai megkötések jönnek elő az egyik és a másik oldalon. Az egyetemen is több feltételnek meg kell felelni az adott projekt kapcsán, ilyen szempontból – ha nem is teljes egészében – ott is igyekeznek a piaci környezethez hasonló szituációkat teremteni a hallgatóknak.

Ott voltam mindkét szekció zsűrizésén, és úgy láttam, Tamás, hogy a Talent csoportban kimondottan szigorúak voltatok.

M. T.: Az RGB olyan verseny, ahol magasra kell tennünk a mércét. Másképp hogyan várhatnánk el, hogy a mindennapokban is magasabb színvonalú munkák szülessenek? Véleményem szerint ez a verseny pontosan arról szól, hogy a legjobb, legizgalmasabb és legérdekesebb pályázatokat díjazzuk, amelyek egyúttal fontos mérceként is szolgálhatnak a szakma számára.

Az egyetem mennyire képes szimulálni a valóságot? Inkább művészi munkák születnek, vagy érvényesülhet a piaci szemlélet?

Á. A.: Ez nagyban függ a tanár hozzáállásától és az adott projekt témájától, például attól, éppen milyen készséget akar fejleszteni. Ami szerintem kiemelten fontos, hogy minden esetben jelen legyen a művészi szemlélet. Ez segít a hallgatóknak szabadabban kísérletezni, fejleszteni a saját stílusukat, és kipróbálni olyan irányokat, amelyekre később nem biztos, hogy lesz lehetőségük.

M. T.: Nálunk a MOME Tervezőgrafika szakon kiemelten fontos, hogy a hallgatók olyan helyzetekkel találkozzanak, amelyek piaci környezetben is előfordulhatnak. Ugyanakkor nekünk az is feladatunk, hogy a diákjaink túllépjenek ezeken a kereteken. Például manapság rengeteg olyan tipográfiai megoldást láthatunk megvalósult grafikai projekteknél, amelyek a szakma tradicionális, konzervatív szemléletű köreiben pár évvel ezelőtt még kategorikus elutasítást váltottak volna ki, mára azonban beépültek a hétköznapokba. Úgy gondolom, az egyetemi környezetnek mindenképpen teret kell biztosítania azoknak is, akik másként gondolkodnak a tervezőgrafikáról.

Hogyan lehet átlépni az egyetemi lét és a piaci valóság közötti szakadékot?

 M. T.: Ez nem könnyű feladat. Az egyetem részéről kulcsfontosságú, hogy megtaláljuk azokat a partnereket, akikhez a hallgatók a tanulmányaikat követően kapcsolódhatnak. Erre kiváló alkalom lenne, ha a  diplomavédéseken, portfólió review-kon nagyobb cégek és ügynökségek képviselői is jelen lennének, hogy megismerhessenek izgalmas, tehetséges fiatal grafikusokat.

Á. A.: Ezt a cégeknek is fel kell ismerni, érdemes lenne több energiát fektetni ebbe, mert a fiatalok folyamatos integrálásával lendületesek és innovatívak tudnak maradni.

Mindketten a Képzőművészeti Egyetemen végeztetek. Annak idején, az iskolából kikerülve ti hogyan szembesültetek a piaci közeggel?

M. T.: Habár rengeteg hasznos dolgot tanultunk a Képzőn, és jó hangulatban dolgoztunk, hamar kiderült, hogy a tervezőgrafika sokkal szélesebb körű ismereteket igényel, mint azt az egyetemi közegben, egyfajta védőburokban, elképzeltük. Számlázás, helyiségek bérlése, tárgyalások, árajánlatok készítése – mind olyan feladat, ami az iskolai keretek között nem merült fel.

Á. A.: Én egy generációval később végeztem, mint Tamás, és az ő tapasztalataikból is okulva mi az egyetem harmadik évétől tudatosan elkezdtünk foglalkozni azzal, hogyan érdemes ügyféllel kommunikálni, árajánlatot adni, edukálni és átlendülni a projekt közben felmerülő nehézségeken. Hozzáteszem, nagy szerencsém volt, hogy a Képzőn egy összetartó, szakmailag alázatos közeg része lehettem, ahol a baráti kapcsolatok mellett egészséges versenyszellem is kialakult köztünk.

Nyilván segíti a felkészülést, ha a diákok már az egyetemi évek alatt bekapcsolódhatnak piaci projektekbe.

M. T.: Kifejezetten hasznos, ha a hallgatók cégeknél végeznek szakmai gyakorlatot, mint ahogyan ez a MOME Tervezőgrafika szakon is bevett gyakorlat. Mert az nemcsak a konkrét feladatok elvégzéséről szól, hanem arról is, hogy megismerkedjenek a cég működésével. Fontos, hogy lássák, hogyan épül fel egy vállalat, hogyan osztják el a munkákat, miként zajlanak a tárgyalások, és hogyan működik a cégen belüli közösségi élet. Ez mind hozzájárul a szakmakultúra fejlődéséhez, amelyet folyamatosan építeni kell.

Á. A.: A kezdő grafikusoknak meg kell tanulniuk, hogyan lehet kapcsolatokat kiépíteni, amiből később egy újabb megbízás vagy egy új munkalehetőség is adódhat. Ez folyamatos jelenlétet, poraktivitást igényel, ami nagyon kimerítő tud lenni, mert mellette időt kell hagyni a tervezésre is. Összességében azt látom, hogy a fiatalok ma már sokkal céltudatosabbak. A különböző portfólió- és designoldalak, valamint a stúdiók Instagram- és a TikTok-csatornáin nap mint nap rengeteg vizuális megoldást láthatnak. Ezek segítenek felkészülni, a látottakból le tudják vonni a megfelelő tapasztalatokat, tanulságokat.

M. T.: Egyébként ez a bőség, amire Attila utalt, akár frusztráló is lehet. A naponta megjelenő újabb betűtípusok, logók és arculatok tengerében könnyen elbizonytalanodik a tervező, hogy vajon mit tud még hozzátenni ehhez a végtelen mennyiségű vizuális anyaghoz. Kell-e még egy újabb logó? Egy új illusztráció? Még egy betűtípus? A válasz gyakran igen, de kétségtelen, hogy a vizuális túlcsordulás olyan mértékű, hogy sok esetben bénítóan hat a kreativitásra. Egyre nehezebb eldönteni, mi az, ami valóban értékes, újszerű, kiemelkedő, és mi az, ami már csak vizuális zaj.

Hogy látjátok, manapság egy tervező érvényesülhet önállóan, vagy inkább stúdióba érdemes összeállni?

Á. A.: Minden eset egyedi, de úgy látom, hogy ma könnyebb stúdióként érvényesülni. Mára nagyon szerteágazó lett a tervezői munka, annyi területről beszélhetünk a UX/UI designtól a motion és brand designon át a különböző illusztrációs irányokig, hogy azok, akik csapatban dolgoznak, nagyobb piacot tudnak lefedni, erősebb brandet tudnak képviselni. Érdekes a tendencia, mert egyetemista koromban még általában két tervező állt össze, viszont az utóbbi tíz évben egyre többen alakítanak több tagból álló stúdiót.

M. T.: A tervezés többlépcsős folyamat, amihez mindenki hozzáteszi a saját tudását és tehetségét, így születik meg a végeredmény. Nem igazán hiszek abban, hogy egy tervezőgrafikus mindenhez ért. Nyilván egy kis általános alapot minden területen meg lehet szerezni, de igazán mély tudás és értékes eredmény csak akkor születik, ha valaki valóban elmélyül egy-egy területen. A „kapirgálás” biztos, hogy kevés, hiszen a valódi szakmai hozzáértés és a mélyebb megértés az, ami igazán kiemelkedő munkákhoz vezethet.

Mennyire nyitottak a hazai megrendelők a tervezők innovatív elgondolásaira?

Á. A.: Tapasztalataim alapján Skandináviában például jóval nyitottabbak az üzleti szereplők, hamarabb elfogadják a merészebb, újító designmegoldásokat. Magyarországon ezek a trendek jellemzően később jelennek meg. Amikor külföldön már lecsengőben vannak bizonyos irányok, a magyar piac sokszor akkor kezdi elfogadni és bátrabban használni ezeket. Egészen addig, amíg nem kapnak valahonnan pozitív megerősítést – akár külföldről –, addig sokkal nehezebben hiszik el a cégtulajdonosok, vezetők, hogy merészebben, frissebb vizuális szempontok alapján is lehet tervezni például arculatot vagy csomagolást. A mi felelősségünk a tervezés elején a brandstratégia, a moodboard és a stílusanalízis fázisában van, ahol különböző példákon keresztül rávilágíthatunk erre.

Milyennek találjátok a hazai vizuális kultúra általános színvonalát?

M. T.: Ez attól függően nagyon eltérő, hogy Budapestet vizsgáljuk-e vagy kisebb városokat, falvakat. A nagyobb településeken más a dinamika, több a lehetőség és a kihívás, nyitottabb a befogadó közeg. Én is rengeteg jó tapasztalatot szereztem, de teljes mértékben egyetértek Attilával abban, hogy a hazai megrendelők gyakran borzasztóan félénkek, és hajlamosak inkább a középszerű, biztosnak vélt megoldásokat választani. A valódi kihívás az, hogy miként lehet megteremteni azt az ideális egyensúlyt, ami figyelembe veszi a megrendelő igényeit, a tervezőgrafikus kreativitását, és a végeredmény mégis valami friss, izgalmas és korszerű.

Á. A.: Ilyen esetekben körültekintően el kell magyarázni, hogy az elképzelésükön túl léteznek más irányok is, és ezeket érdemes alaposan átgondolni, összehasonlítani. Ahogy korábban említettem, ha sikerül meggyőzni az ügyfelet arról, hogy a vizuális stratégiaalkotás nem ablakon kidobott pénz, akkor kezdésnek brandanalízist és stratégiai review-t szoktunk javasolni. Sokszor az is probléma, hogy valójában nem tudják pontosan megfogalmazni, miről szól a márkájuk, és erre több év működés után is sokszor csak akkor döbbennek rá, amikor megkérjük őket, hogy két-három mondatban foglalják össze, mivel foglalkoznak, mi a céljuk, hova pozicionálják magukat, kit tekintenek versenytársnak Magyarországon és nemzetközi szinten. Egyszerű kérdések, de amikor tudatosan átgondolják, kiderül, hogy a közösnek gondolt célokban és a megvalósításban komoly hiányosságok és eltérő nézetek találkoznak.

Visszatérve az RGB-re, a versenyen megjelenő professzionális munkák szerintetek mennyire reprezentálják a mai piaci valóságot?

Á. A.: Szerintem csak egy egészen kis szeletét mutatják be. Nagyon jó lenne, ha sokkal több nevezés érkezne olyan ismert stúdiók vagy tervezők minőségi munkáiból, akikkel eddig még nem találkoztam a zsűrizés folyamán.

M. T.: Teljesen igazad van, hogy sokkal több kiváló munka készül, mint amennyi beérkezik a versenyekre. Valóban érdemes lenne átgondolni, hogyan lehetne még több grafikust motiválni a nevezésre. Ugyanez igaz a Talent csoportra is, ahol az RGB népszerűsítésével növelni lehetne a diáknevezések számát, így a fiatal tehetségek is nagyobb eséllyel mutathatnák meg magukat.

A Kreatívon hamarosan sorozatban mutatjuk be a 2024-es RGB Kreatív Design Award legjobb alkotásait és alkotóit.