Becsült olvasási idő: 1 perc
AXA - kárpótolja a fogyasztóit
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megszüntette az AXA Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár ellen a fogyasztók megtévesztésének gyanújával indított eljárást. A pénzügyi szolgáltató ugyanis kötelezettséget vállalt arra, hogy kárpótolja a fogyasztóit, tájékoztató kampányt indít számukra és átalakítja saját tájékoztatási gyakorlatát.

A GVH azt észlelte, hogy az AXA honlapján a nyugdíjpénztár működésével kapcsolatosan megjelent – a pénztári termékek fogyasztók számára lényeges tulajdonságaira, költségekre, hozamadatokra vonatkozó – tájékoztatással valószínűsíthetően megtévesztette a fogyasztókat. A versenyhatósági vizsgálat hatására azonban a szolgáltató azonnal módosította a kiemelkedően alacsony költséggel kapcsolatban kifogásolt állításokat a honlapján, a szóróanyagot visszavonta és vállalásokat tett, ezért a GVH megszüntette az eljárást.

Az AXA többek között azt vállalta, hogy a tavaly szeptember 3-a és október 30-a között az önkéntes és magánnyugdíjpénztárba egyénileg belépett tagoknak tájékoztatást nyújt a vele szemben indított versenyfelügyeleti eljárásról, a pénztár működésével kapcsolatos lényeges információkról, valamint biztosítja részükre a díjmentes kilépés lehetőségét.

Emellett az AXA úgy döntött, hogy kampányt szervez a nyugdíj és az öngondoskodás témakörében idén augusztusban és szeptemberben a pályakezdőknek, a számukra készített Start Pakk információs csomagot pedig kiegészíti a hazai nyugdíjpénztári rendszerről, kialakulásáról, jellegzetességeiről, szabályozási rendszeréről szóló kétoldalas tájékoztatóval.

Az AXA a jövőben arra is figyel, hogy a hirdetéseiben érzékelhető módon elválasztja egymástól az egyes nyugdíjpénztári ágakat – önkéntes illetve magán –, és feltünteti, hogy a tájékoztatás mely ágat érinti, emellett pedig kerüli a piacelsőségi jelzők használatát is.