Persely Tomi, a feat. ügynökség kreatívigazgatója egy 2018-as meghiúsult állásinterjúról szóló személyes történettel ad felütést nyilvános posztjának. Egyenesen Balásy-nak címezi a bejegyzést. „Habár egy piacon dolgoztunk, mégis két alternatív valóságban (…) amikor megláttalak elcsukló hangon könnyezni a Kontroll műsorában, éreztem, hogy az univerzumaink elkezdtek közeledni egymáshoz. Vagyis inkább a tiétek kezdett annyira összeszűkülni, hogy már nincs benne levegő.” Személyes és szakmai véleményét összegző mondatában úgy fogalmaz: „az elmúlt 8 évben ti lettetek a ... ááá, hagyjuk is, úgyis tudod, mire gondolok, több szakmai nagyágyú kimondta már ezerszer helyettem is.”
Geszti Péter producer, kreatív stratéga nagy engagementet generáló social posztjának visszatérő bekezdésfelütése volt a „Balásy sír” kijelentés. A bejegyzésben kitér arra, miért építhetett ekkora cégbirodalmat a Lounge-tulajdonos, szakmailag röviden elemzi az összesen 1200 milliárd forintnyi közbeszerzés keretében megvalósult projekteket, és posztja végén aggályokat vet fel a kampányokban részt vevő munkavállalók erkölcsi iránytűjét illetően.
„A korábban ismeretlen, no name Balásy, éppen súlytalansága miatt válhatott kiváló, problémamentes strómanná. Kellett valaki, aki bevállalta a szakmailag védhetetlen médiaelhelyezéseket, például azt, hogy egy-egy útszakaszon rendszeresen eszetlen mennyiségben jelent meg ugyanaz a plakát.” A kormányzati plakátokról így ír: „Totálisan felesleges pénzszórás, amit egyetlen normálisan működő vállalat vagy intézmény sem engedhet meg magának, ráadásul teljesen kontraproduktív, többet árt egy üzenetnek, mint használ.” A propagandakampányokon dolgozók kapcsán erős, és a közvéleményben is gyakran felmerülő véleményt fogalmaz meg: „… a nyilvánvaló visszaéléseken túl az az elgondolkodtató, hogy milyen emberek azok, aki a gyűlöletkampányokat kitalálták, kivitelezték, akik bevállalták a védhetetlent?” Posztját azzal zárja, hogy az utóbbi 15 évben a Lounge-megbízásokon dolgozók szerinte „cselekvő bűntársak lettek abban, hogy szénné abuzálták a magyar társadalmat.”
A szakma többi szereplőjére irányítja a figyelmet Mentes Endre, az ACG alapítója és kommunikációs partnere, aki posztjában emlékeztet: „ne felejtsük el, hogy a reklám, a marketingkommunikáció, a médiaértékesítés, a rendezvényszervezés egy szakma - olyan szakma, amit Balásy Gyulán kívül még ezrek művelnek az országban. Olyan emberek, akik az elmúlt 16 évben - vagy a 16 év ellenére - próbáltak életben maradni és a legjobb tudásuk szerint tisztán, transzparensen, a piaci szabályok mentén tenni a dolgukat. Ők vannak többségben. Az ő álláspontjukat tükrözi a MAKSZ és az MRSZ közös közleménye” – a közleményt a Kreatív közölte kedden.
Prezenszki Alex, a Sziget marketingigazgatója keddi posztját úgy kezdi, számára is kényelmetlen a Balásy-ügyben megszólalni, mert bár igyekezett távol maradni, nem volt kívülálló – „valamennyire belülről is láttam, hogyan működött ez a világ.” A Lounge cégcsoport és a közbeszerzések rendszerének piactorzító hatása után Prezenszki a kreatíviparban uralkodó dinamikákra, a hazai szakma szereplőinek felelősségére hívja fel a figyelmet. „Ezeket a cégeket nem csak eltűrtük. Meghívtuk őket szakmai fórumokra, szponzorként jelen voltak a legfontosabb eseményeken, előadóként beszéltek úgy a munkáikról, mintha ugyanabban a piaci versenyben születtek volna, mint bárki más munkái. Közben a piac egy része pontosan azt élte meg, hogy nincs valódi verseny, csak egy olyan rendszer, ahol egyre kevesebb szereplő fér oda a közpénzes megbízásokhoz.” És hogy szerinte mi a helyes út, a szükséges következő lépés a felháborodás és a Balásy-interjú mémesítése helyett? „Aki akár részben is látta ezt közelről, annak most az a dolga, hogy világosan kimondja: elképesztően káros volt, ami itt történt. Nemcsak pénzben, hanem szakmai kultúrában, bizalomban és generációk lehetőségeiben is.”
Erdős Ákos, a Hello Agency tulajdonosa és ügyvezetője a keddi Balásy-témájú posztját keretes szerkezetben azzal kezdte, majd zárta: „Nincs bocsánat.” Balásy cégeinek felajánlásáról az államnak azt írta: „a nagyvonalúság nem ott kezdődik, hogy a végén visszaadod, hanem ott, hogy nem veszed el. Egy szakmát tettek tönkre. Az enyémet, a kollégáimét, mindannyiunkét. A pénzt pedig - mondjuk ki pontosan - ellopták. Az, hogy közbeszerzés volt rajta, csak a csomagolás volt.
A posztjára kapott reakciók és üzenetek inspirálták egy újabb, szerdai bejegyzésre. Ebben azt írja a magyar kreatívipar utóbbi 10 évéből levont konklúzióként: „ennek a szakmának nem állami pénzekre van szüksége. Nem mentőprogramra. És főleg nem közvetlen állami beavatkozásra. (…) A pénz oda áramlik, ahova politikailag kell, nem oda, ahol a legjobb munka születik. Pontosan ez történt.” Posztja végén személyes példával tér ki arra, hogy sok tehetséges szakmabelit elüldözött, kivetett magából az utóbbi 16 évben kialakult iparági viszonyrendszer. Három (feltehetőleg egykori) kollégáját megcímezve, egykori projekttervüket megidézve azt írja a külföldre költözött, pályaelhagyó szakemberekről: „Ezt a veszteséget nem hozza vissza semmi - sem egy interjú, sem egy közjegyzői okirat, sem egy felajánlás. De talán most, hogy újra megnyílhat a piac, másokat újra motiválhatok. Ennyiért érdemes beleállni.”
A hozzászólások között megjelent egy komment az egyik megszólított kollégától, Urbán Lucától, aki azt írja: „Remélem sokaknak nyílik most lehetőség arra, hogy ne túlélniük kelljen ebben a szakmában, hanem szárnyalniuk.”
Borítókép - fotó: 444, utómunka: Hello Agency
