Az interjú eredetileg a februári, nyomtatott Kreatívban jelent meg. A cikket két részletben közöljük, ez az első rész.
Annak ellenére, hogy a kultúrpolitika mindenhol igyekszik megerősíteni befolyását, Európában számos kis ország van, ahol a hatalom a veszteséges filmgyártás számára is biztosítja a szükséges pénzt, anélkül, hogy politikát vinne a dologba.
Ezekben az országokban szakmai alapítványok, kuratóriumok, azaz szakemberek döntik el a filmekre szánt keretösszeg sorsát. Hogy miért beszélünk veszteséges filmgyártásról? Mert a nemzeti filmgyártás bevételi lehetőségei a nyelvi és kulturális sajátosságok miatt korlátozottak.
Magyarországon a Mozgókép Közalapítvány megszűnése után, 2011 óta a Nemzeti Filmintézet tölti be a mozgóképtámogatási, filmfinanszírozási feladatok koordinálásának szerepkörét. Ha teljes mértékben képbe nem is kerülünk, de sok mindent megvilágít a filmfinanszírozás szövevényes kérdéseiről az alábbi beszélgetés, amelyben bár külön-külön, de hasonló, vagy azonos kérdésekkel kerestük meg Muhi András (Larry, Testről és lélekről) és Tarr Erika (A feleségem története, A nagy füzet, Sorstalanság) producereket, Fliegauf Bence (Rengeteg, Csak a szél) és Kocsis Ágnes (Éden, Pál Adrienn) rendezőket, valamint a Nemzeti Filmintézetet.
Miért kell a legtöbb magyar filmrendezőnek külföldi alapoknál is pályáznia, esetleg külföldi alapokhoz „menekülnie”?
Muhi András: A filmrendező a forgatókönyvírás szakaszában tud külföldi alapokhoz menekülni, pontosabban pályázni. Esetleg filmes alkotói ösztöndíjat is megcélozhat. Viszont már a gyártási támogatás megpályázásához producert kell találnia, mert csak a producerek pályázhatnak az ilyen-olyan alapokhoz Európa minden országában.
A filmalapok előnyben részesítik, ha az országukban tevékenykedő producerek fordulnak hozzájuk.
Komoly bűne a Vajna rendszernek: nem engedte, hogy a magyar producerek és ezáltal a rendezők, a többi alkotó és a stábok részt vegyenek európai koprodukciókban.
Pedig a koprodukciós pénzek fontos plusz forrást jelenhettek volna.2010-ig a magyar producerek egy élcsapata sikeresen működött az európai koprodukciós berkekben.
Magam is tíz európai koprodukciós filmnek lehettem vezető producere vagy kisebbségi koproducere. Ilyen értelemben Vajna kettétörte az Európában vitézkedők karrierjének ezt a talán legérdekesebb szeletét
A jelenlegi kultúrpolitikai helyzetben racionális magatartás elhagyni az országot alkotó filmesként. Ennek a menekülésnek lehet az egyik formája a külföldi alapoknál tájékozódni.
Kocsis Ágnes: Nem kell a rendezőnek menekülnie, hanem azokra a filmekre, amelyek nemzetközi érdeklődésre tarthatnak számot, koproducerek részvételével lehet más, elsősorban európai filmalapoktól pénzt pályázni. Ez segíti később a forgalmazást, azt, hogy a film több helyre is eljusson a világban.
Az, hogy egy külföldi filmalap egy magyar rendezőt többségi támogatóként támogasson, nagyon ritka.
Tarr Erika: Nem a filmrendezők pályáznak a külföldi alapoknál, hanem a projektet gyártó filmelőállító.
Ez jellemzően úgy lehetséges, hogy az NFI már adott szándéknyilatkozatot a film magyar gyártási támogatására. Ezzel lehet tovább pályázni külföldön, ha a film koprodukciós megvalósítása a kulturális tartalom, és technikai együttműködés keretében indokolt és ésszerű, és megfelel a nemzetközi koprodukciós szabályoknak. Ha ez megvan, akkor kialakul egy koprodukciós struktúra, amitől további forrásokhoz jut a produkció, de ez a költségeket is növeli.
Van olyan eset is, hogy a leves többe kerülne, mint a hús, és nem éri meg külföldi partnert, vagy második külföldi partnert bevonni.
Fliegauf Bence: A koprodukciónak félévszázados – vagy még régebbi – hagyománya van. Tarr Béla, Mészáros Márta, Szabó István, Enyedi Ildikó és a többiek életműve európai koprodukciós szerkezetben készültek el. Az én generációm is ebben a modellben készítette a filmjeit, és a fiatalok is ebben gondolkodnak.
Ez nem menekülés, hanem egy lehetőség, amivel élni lehet.
A koprodukciós modell egyébként elavult, túlbonyolított, és gyakran felőrli az alkotókat és projektjeiket egyaránt. Sokkal kényelmesebb lenne egy forrásból filmet csinálni, de ez bizonyos témák, és bizonyos budget felett egyszerűen lehetetlen. Ráadásul az európai szellemiség alappillére a kulturális sokféleség – van ennek valami szépsége.
A filmgyártás elképzelhetetlen komoly nemzetközi koprodukció nélkül?
KÁ: Rengeteg film készül Magyarországon nemzetközi koprodukció nélkül.
MA: Nem elképzelhetetlen. Ezt valósította meg a Vajna-rendszer. Csak eszement dolog nem felhasználni a nemzetközi koprodukciókban rejlő plusz pénzforrásokat és a kreatív, alkotói kollaborációt.
TE: Nem. Koprodukció akkor kerül szóba, ha az indokolt, ha megfelel a nemzetközi koprodukciós szabályoknak kulturális tartalom, finanszírozási arány, alkotói és technikai részvétel tekintetében. Enélkül esélytelenül pályázik a projekt külföldön, illetve el sem jut a pályázatig.
FB: Elképzelhető és sok szempontból kényelmesebb is. A koprodukciós helyzetnek sok előnye van.
A probléma inkább az, amiről már beszéltünk, hogy a koprodukciós finanszírozási modell, indokolatlanul bonyolult, kiszámíthatatlan, törékeny, és elképesztően elavult.
A Saul fia nem készülhetett volna el, ha koprodukcióba kényszerítik, sem Németországban, sem Franciaországban nem nyert támogatást. Végül tisztán és teljesen magyar film lett.
Az én Csernobil filmem (Parázsember) nem is készült el, mert bele lett kényszerítve egy koprodukciós szerkezetbe – a magyar támogatást csak akkor kaptam volna meg, ha van külföldi pénz is. Mivel az HBO-s sorozat miatt a németek hirtelen kiszálltak, összeomlott a finanszírozás.
Egy koprodukcióban készülő film szempontjából, mennyire lényeges, hogy az alkotás állami finanszírozásban is részesüljön? Ha nem részesül állami támogatásban, az jelenthet hitelvesztést a külföldi partnerek szemében?
KÁ: Ha nem részesül állami támogatásban, akkor lehetetlen koprodukciót létrehozni. A koprodukció lényege, hogy a többségi támogatás a fő finanszírozótól jöjjön, azaz egy magyar film esetében a magyar filmalaptól, a koproducerek ezt egészítik ki, általában 10 százelékkal. Nem is lehet pályázni addig egy külföldi filmalaphoz, amíg nincs meg a magyar támogatás pontos összege.
MA: Ha nem tudsz pénzügyileg is jelen lenni egy produkcióban, akkor abban nem leszel/vagy benne.
FB: Egy biztos, ha kezdő pénz nem jön az anyaországból, akkor nem fog megszületni a koprodukció. Vannak kivételek, de csak nagyon kevés.
TE: Alapvető feltétel a magyar finanszírozás meglétének igazolása, ami többségi koprodukciónál közvetlen állami támogatás nélkül nem elképzelhető. Kisebbségi magyar koprodukcióknál is szükséges, anélkül nem tud megvalósulni.
A kisebbségi magyar koprodukciók létrejöttét nagyon megnehezíti a Filmtörvény ide vonatkozó intenzitási szabálya is – alapesetben a közvetlen és közvetett támogatás együttes összege nem haladhatja meg a magyar költségvetés 60 százalékát, ami azt jelenti, hogy 40 százalékot más forrásokból kell előteremtenie a magyar félnek, ami nem életszerű. Ha ez az intenzitás lehetne min. 90 százalék, akkor sokkal több film készülhetne magyar részvétellel, kisebb állami ráfordítással. Sokkal több magyar érdekeltségű film jutna ki fesztiválokra, marketekre stb., és a részvételi arányok szerint bevételt generálna.
Csak közvetett állami támogatással (tax rebate) megrendelésre készülő filmek készülhetnek, de azok nem koprodukciók, hanem bérmunkák. Azok más itthoni és nemzetközi jogi elbírálás alá esnek.
A külföldi filmes alapítványok milyen potenciált látnak a magyar filmekben?
FB: Azt akarják látni, amit a Sátántangóban, Az én huszadik századomban, a Hukklé-ben, a Saul Fiában, stb. láttak. Értékteremtést, egyszerre univerzális és unikális megformálást, humanizmust. Legalábbis ezt mondja mindenki. Aztán hogy ebből mi lesz a gyakorlatban, az már egy sokkal bonyolultabb kérdés.
TE: Mindig egy adott projektet vizsgálnak, egy adott projekt potenciálját mérik fel.
MA: Erősen rendező és producer függő. Jobb, már komoly eredményeket elért rendező-producer párossal feltűnni a horizonton.
Folytatjuk a beszélgetés második részében.
Borítókép: Jelenet Fliegauf Bence Womb (Méh) című filmjéből
Nyitókép: Werkfotó a Larry című filmból (Fotó: Bognár Péter)
