Miközben egyre többen kongatják a vészharangot a mesterséges intelligencia (a továbbiakban: AI) miatt, a mamutvállalatok ugyanúgy öldöklő harcot folytatnak ezek fejlesztéséért. Miután a Microsoft a GPT-4-t beillesztette a Bing nevű keresőjébe, szerdán a Google jelentette be, hogy a saját AI-ával megtámogatja majd saját keresőjét.
A BBC News szerint a Google hozzátette, Search Generative Experience (Kereső Generatív Tapasztalat) által alátámasztott keresője egy ideig még csak kísérleti fázisban, korlátozott számú felhasználónak lesz elérhető.
Sundar Pichai, a Google anyacég Alphabet vezére azt is bejelentette az éves fejlesztői konferenciájukon, hogy az androidos telefonok figyelmeztetni fognak az AirTagekre, amik a user tudta nélkül követik le eszközeinket. Tavaly két nő beperelte ezek miatt az Apple-t, így az Apple a Google-lel közösen állt rá a probléma megoldására.
Pichai arról is beszélt, lassan felszámolják a Bard nevű AI-chatszolgáltatás várólistáját, így az angolul 180 országban elérhetővé válik, sőt hamarosan képekkel is tud majd dolgozni. A BBC megjegyzi, a Google-t űzi-hajtja előre a rivális Microsoft ChatGPT-jének sikere. Februárban a Bard még olyan szinten volt, hogy adogatott rossz válaszokat kérdésekre, rögtön 100 milliárd dollárral ért kevesebbet a Google anyacége, az Alphabet.
(Kiemelt kép: sdecoret / Adobe Stock)

