A kampánynak a Cannes Lions-on is külön, breaking news-közvetítéshez hasonló előadást szenteltek, amelynek moderátora, Tania Bryer, a CNBC hírolvasója szerint hatalmas szükség van arra, hogy az időjárásváltozást mindenki észrevegye, és a small talk-ot a valós cselekvések váltsák fel. És mindez a brandek és fogyasztók számára is kiemelt jelentőségű, hiszen a jövőnk biztosításával nem csupán bolygónkat mentjük meg, hanem gyerekeinket is.
Még nincs késő változtatni
A jövőnket igenis még meg lehet menteni – szögezi le Deon Gjoni, a mindössze 10 éves albán kisfiú, aki egyébként már öt éves médiatapasztalattal a háta mögött jól tudja, mi a hatásos kiállás titka, és Cannes-ban is magabiztosan állt a színpadon a rutinos előadók mellett.
„Fent és lent is minden megőrül, és ha nem hallgatunk a tudósokra, még őrültebb lesz” – magyarázza el egy elképzelt 2050-es időjárásjelentésben, hogy a hőséghullámok a gyerekek 94 százalékát érintik majd, és az általuk okozott károk az adófizetőknek 6 billió (azaz 6 000 000 000 000) dollárjukba kerülnek. „Az én szüleim utálják az adókat, de még van esély arra, hogy tiszta legyen az ég: a megújuló energiaforrások milliók számára biztosítanak munkát és hogy a felnőttek kiálljanak a gyerekeikért. Ez számunkra nem csupán egy időjárásjelentés, ez a mi jövőnk” – mutat rá.

Deon azt üzeni a felnőtteknek, hogy a klímaváltozás valós és mindenkit érint. Ennek megállítása érdekében az embereknek változtatniuk mindennapi szokásaikon, például fenntartható étkezéssel, kevesebb autóhasználattal. A legfontosabb azonban, hogy saját korosztályát is edukálják minderről, ezért a klímaváltozás iskolai tananyagba való beépítését sürgeti, hogy ne félelemmel, hanem konkrét lépésekkel nézzenek szembe jövőjükkel.
Derek Van Dam, a CNN meteorológusa már számos természeti katasztrófáról tudósított, igazán közelről. Ő azt mutatta be, milyen lesz a Cote d’Azur 26 év múlva: a 4 fokos hőmérséklet-emelkedés miatt Nizzában a partmenti sétányok víz alá kerülnek, ahogy Cannes-ban a híres vörös szőnyeges lépcső is. A világ lakosságának 40 százaléka él olyan tengerpartok közelében, ahol a vízszint drasztikus emelkedése várható. A víz melegedése miatt most még csak a korallok fehérednek ki, de hamarosan ezt a közelükben lakók is érezni fogják.

„Mindez igen költséges, ráadásul leginkább a kevésbé tehetős földrajzi régiókat és népcsoportokat érinti. De amíg az Egyesült Államokban tavaly 28 komoly természeti katasztrófa (tornádók, erdőtüzek, áradások, stb.) okozott egymilliárd dollárnál nagyobb károkat, ezek száma 2050-ra 51 emelkedik. Nyíltan kell kommunikálnunk az emberek által okozott klímaváltozásról, és tennünk kell azért, hogy a gyerekek felnőttkorukra ne szembesüljenek évről évre a rekorddöntő időjárási eseményekkel.” Ő maga pedig saját gyerekeinek is azt tanítja, hogy képesek lehetnek változást hozni ebben a problémakörben.
Kis lépések minden nap
Ehhez tippeket adott Nathalie Emmanuel színésznő (akit a legtöbben a Trónok harca Missandei-eként ismernek): ő maga a növényi alapú táplálkozást követi immár 11 éve, de jól tudja, hogy ez nem mindenki számára járható út. Azonban, ha csak hetente egy-két alkalommal mondunk le az állati eredetű alapanyagokról és az újrahasznosítható műanyagokat választjuk, már sokat tehetünk a jövőért, hiszen ezen apró lépések is sokat számítanak. A dominikai származású színésznő saját családján is érzi a klímaváltozást, hiszen a térséget az elmúlt években számos természeti jelenség sújtotta, és ezek száma emelkedni fog. „A szigetvilág mikroközösségeinek nincs meg az anyagi fedezete a védekezésre, a megfelelő infrastuktrúra kiépítésére, ezért segíteni kell őket és a hasonló helyzetben levőket is” – fogalmazta meg üzenetét, amelyet igyekszik minél szélesebb körökhöz eljuttatni.

Közös a felelősség és a megoldás is
Boaz Paldi, a UN Development Programme kreatív vezetője úgy véli: mindezek következménye egy Mad Max-szerű világ lesz. „Erre nincs B terv és nincs másik bolygónk, cselekedni kell, mert a folyamat még megállítható. Ezért hoztuk létre a Weather Kids kampányt, amely reményt ad az elkövetkező generációknak egy szebb jövőre. Deonhoz hasonlóan a világ számos országában gyerekek közvetítik ezt az üzenetet.”
A Weather Kids idén márciusban a Weather Channel 80 ország 300 csatornáján szakította meg a tévés hírműsorokat, és a profi meteorológusok helyett gyerekek álltak be időjósnak, hogy nézők millióit szembesítették a rideg tényekkel, vagyis a 2050-re várható időjárással.
„Most egy újabb Szegecselő Rosie-ra (a We can do it! plakátján szereplő munkáslány – a szerk.) van szükségünk, hiszen nem egy ördögi külső erő van ránk hatással, hanem saját magunk. Találtunk olcsó energiaforrást, és a következmények ismerete nélkül használtuk ki, most ezt kell korrigálni. És ebben a folyamatban a márkáknak is részt kell venniük, ehhez a klíma vészhelyzetet folyamatosan észben kell tartaniuk és eszerint cselekedniük.”
A Weather Company marketingvezetője, Randi Stipes szerint a felelősség közös, hiszen a változás súlyát mindenki érzi. „Az időjárás egyre komolyabb beszédtéma: 2023 az eddigi legmelegebb év volt, és az idei még ezt is túlszárnyalhatja. Mi tényekkel segítjük az embereket, nem csupán hétvégi programjuk megszervezésében, hanem a jövőre való felkészüléssel.” Ehhez azonban három dolog szükséges, először is globális hozzáférés a legpontosabb időjárási adatokhoz, amelyek az ún. GRAF-rendszer (global high-resolution atmospheric forecasting) segítségével készülnek, hiszen ez valós időben és nagy pontossággal követi le az eseményeket. Másodszor az AI-ba – főként a generatívba – kell befektetni, hogy segítse a meteorológusok munkáját. Harmadszor pedig az együttműködés fontosságát emelte ki, hiszen ezzel a problémával csak közös erőfeszítéssel lehet megbirkózni. És itt fontos szerepe van a hozzájuk hasonló véleményvezéreknek, akik képesek meggyőzni világszerte a vállalkozásokat, hogy a fenntarthatóság marketingtevékenységből az üzleti norma részévé váljon.
„Én korábban mindig azt mondtam, hogy az időjárást mi csak előrejelezzük, de befolyásolni nem tudjuk – most azonban az az üzenetem, hogy igenis képesek lehetünk rá. Ezért a marketingszakemberektől azt kérem, hogy legyenek saját cégükön belül a változások katalizátorai, és ne pillanatnyi akciókban, hanem hosszútávú stratégiában gondolkodjanak.”
A beszélgetés résztvevői pedig mindannyian arra buzdítják az iparági szereplőket, hogy írják alá a Weather Kids vállalásait.


