Kreatív: Mikor és miért regisztráltál a Substackre?
Jókuti András: Pont egy éve, január végén léptem fel a Substackre, és egyértelműen érzelmi alapú döntés volt. Régi megfigyelésem a munkámban, hogy akkor tudom megőrizni a motivációmat, akkor tudok olyan tartalmat készíteni, amit értékesnek gondolok, ha nem munkának, hanem szórakozásnak érzem. Mindig is próbáltam a saját hangomon, saját szubjektivitásomnak megfelelően közzétenni az írásaimat, másfajta hangvétel idegen lenne tőlem. Ezen a platformon azt éreztem, megvan a lehetőségem erre a szabadságra.
Szerinted nincs meg ez a szabadság a Facebookon vagy a többi, manapság oly népszerű platformon?
Nagyon fontos, hogy itt nem az olvasó válik termékké. Most már mindenki tisztában van vele, hogy hiába tűnik úgy, hogy a közösségi oldalakon való jelenlét és böngészés ingyenes, de valójában nagyon is drága: önmagunkkal, az adatainkkal fizetünk. A Substacken – legalábbis egyelőre – nem kell a Meta vagy bármilyen ügyfél felé szuper statisztikai adatokat prezentálnom, sőt az az igazság, hogy nincsenek is szuper statisztikai adataim. Ami a blogon 100 ezer vagy 200 ezer olvasó, az itt pár száz. De cserébe nincsenek hirdetések, fizetett partnerségek, üzleti megállapodások, PR-megjelenések. Azt és úgy írok meg, ahogy szeretném: nyíltan, szókimondóan. Amit baromira tudok ajánlani, azért teljes mellszélességgel tudok felelősséget is vállalni.
Az alapkoncepció, talán a kulcsmondat a motivációmra, hogy annak szeretnék értéket adni, aki értékeli. Csak a minőségi gasztronómiára fogékony, igényes közönségnek szeretnék írni, nem vagyok tartalomgyártó. Ezért cserélem le tulajdonképpen a 100 ezer olvasómat ezerre. Vagy tőlem akár csak néhány százra. Nem zajt akarok csapni, hanem célzottan elérni azt a néhány embert, akinek valóban sok örömöt tudok okozni, aki valóban értékeli a munkámat.
Ennek van egy nagyon egyszerű kifejezési módja, rászánja azt az összeget, hogy elolvassa. Ezért én a Substack-tartalmakat szinte kizárólag pénzért bocsátom az olvasóim rendelkezésére.
Ez egy teljesen őszinte és transzparens rendszer, bármikor lemondható az előfizetés. Lehet egyébként ezt máshogy is csinálni, sokan a blog alternatívájaként használják, de én tizenöt éven keresztül blogoltam a Világevőn bárki számára elérhetően, ez most egy másfajta üzleti modell.
Voltak hatszámjegyű olvasottsági adataim egy-egy poszt kapcsán a blogon, de az hiányzott, hogy valóban értékeljék, amit írok. Jól mutatott a statisztika, de azt nem eléggé láttam, hogy olyat tudok nyújtani, ami fontos az embereknek, amivel összekapcsolom őket, amivel valós kapcsolatok épülnek, igazi párbeszéd alakulhat ki, egy kis foodie közösség.
Mennyit kérsz ezekért a tartalmakért, és mivel kínálsz többet, mint mondjuk egy blogposztodban vagy egy Facebook-bejegyzésedben?
Aki utazik, eljár étterembe és ez egy lényeges téma számára, akkor havonta egy leves áráért (8 euró), vagy éves szinten egy középkategóriás bisztróebéd áráért (80 euró) férhet hozzá a tartalmakhoz. A visszajelzések alapján működik, mert aki elutazik, és a tanácsaim alapján próbál ki helyeket, éttermeket, annak már megérte, mert biztos nem fog olyanba belefutni, ami nem jó. És nagyon sok lelkes üzenetet kapok, hogy milyen szuper élményt szereztem neki, azaz – akinek fontosak a jó gasztroélmények – bőven megéri.
És mi történik most a többi közösségi platformodon: van még Világevő blog?
A blogom még létezik, fontos része a tevékenységemnek, de őszintén szólva ott megritkultak a tartalmak, mert jobban tetszik a Substack. A közösségimédia-jelenlétem adott, hiszen a Facebook-oldalamon 60 ezer követőm van, az Instagramon pedig 34 ezer. Oda pillanatképeket, rövid posztokat szánok, izgalmas videókat posztolok.
Van a médiajelenlétnek egy sajátos érési folyamata, nálam most jött el egy töréspont.
Már sokkal inkább szeretek szintetizálni, végiggondoltabb, önazonos tartalmakat nyújtani, és ezt keresem a gasztronómiában is. Régen még az volt a célom, hogy bejussak az összes csúcsétterembe, és ha sikerült, akkor azt villámgyorsan megírtam. Most ez már nem motivál. Talán azért sem, mert most már tényleg mindenhova bejutok.
Jókuti András
foodie
51 éves, házas, 3 gyereket (világ)etet
Sok évnyi radiocafés műsorvezetés és szabadúszó újságírás után 2010-ben kezdte el írni a világ körüli gasztrokalandjairól szóló Világevő blogot, amivel hamarosan a HVG Goldenblog díját is kiérdemelte. Rangos gasztronómiai események (Bocuse d'Or, Gourmet Fesztivál, Taste of Transylvania, Vince gála, DiningGuide gála) állandó házigazdája bel- és külföldön. A világ csúcséttermeinek legnagyobb hazai szakértője. Rendszeresen tart élménybeszámolókat, gasztronómiai ismeretterjesztő és motivációs előadásokat.
Sőt már hívnak, hogy menj, és fizetnek, hogy írj róluk?
Igen, ez túl egyszerű lett, kevés hely van, ahova nem tudok bejutni. De azért a világ csúcséttermei nem akarnak nekem fizetni, és ez jól is van így. Sokkal izgalmasabb az, hogy kiválogassam a gasztronómiai kincseket, amiből rengeteg van. És legalább olyan fontosnak tartom, hogy az olvasóim számára megmutassam azt is, hova nem érdemes menni.
Rengeteg olyan étterem van, ami csak a látszatra ad: megtanultak egyfajta formanyelvet: nagyjából technológiailag megfelelnek, tudják, hogyan kell mostanság trendin tálalni, odatesznek valamit az ember elé, ami lehet, hogy finom is, de mégis hiányzik belőle a valódi érték, a filozófia, az önazonosság. Ilyenkor a vendégek csalódnak, mert úgy érzik, hogy pénzt adtak ki valamiért, ami mégsem ér annyit.
Vagy azt hiszik, hogy maga a fine dining a ludas, nem nekik való. Pedig erről szó sincs, ha nem tetszik egy giccses festmény, akkor nem a festészettel, mint műfajjal van baj. A giccs a gasztronómiában is giccs. Ebben nem segítenek a kalauzok. Én meg annyi munkát fektettek a kutatásba, a végigjárásba, a kóstolásba, nem fogok egy felszínes helyet, éttermet, szpotot ajánlani.
Jelenleg 1600 követőd van Substacken, hogyan érted el őket, és mennyire célod növekedni?
Van egy kis forgalomteremtő képessége a platformnak, de azért nem túl jelentős, sőt azt sem lehet külön jelölni, hogy magyar nyelvű az oldalam, tehát, hogy kifejezetten magyar közönséghez vezessen az algoritmus, mint például az Instagramon, ahol a hashtaggekkel lehet machinálni. Azaz nem várhatom a platformtól, hogy gyors növekedést hozzon. Az ajánlórendszere is elég egyszerű, de nekem például sok olvasót hozott, hogy Iványi Orsi, aki már régebb óta van fent, betett az ajánlott Substackjei közé. Emellett a saját Facebook-oldalamat és az Instát is használom arra, hogy népszerűsítsem a tartalmaimat, illetve áttereljem a követőimet. Ők is jobban járnak vele, ha feliratkoznak, megszűnik a kiszolgáltatottságuk a “Szent Algoritmustól”.
Szépen, lassan fejlődik, de ez rendben van, mert olyan fázisban vagyok, hogy már nem azzal kelek és fekszem, hogy milyen nézettségeket érek el, és hány lájkom van. Emlékszem, amikor régen a Google Analysticsen lógtam, és nagyon boldoggá tett, amikor a pillanatnyi 600 olvasónál járt a számláló.
Most ha vannak összesen hatvanan-százan, már teljesen elégedett vagyok, főleg, ha utána jön tőlük visszajelzés, hogy kipróbáltak egy helyet, amit ajánlottam, és mekkora élmény volt!
A kommentszekció és a lájkgomb sem kap tehát akkora szerepet? Nem veszel el az algoritmus Bermuda-háromszögében? Ez egy sokkal szebb, új világ ígérete?
Őszintén? Én belefáradtam a lájk hajkurászásba. Szívecskéktől és mérges fejektől tesszük függővé az életünket. Erről hasznos leakadni. Veszélyesnek tartom, régen mindig dilemmáztam, hogy tegyek-e inkább ki egy biztosan népszerű tartalmat, például a smash burgerekről, mert tudtam, hogy azt mindenki falni fogja. Aztán rájöttem, hogy én nem akarok a burgerkről és más trendi témákról írni, hanem inkább egy fine dining helyről, de azt tuti, nem olvassák el sokan, hisz sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy kipróbálják.
Sokkal kevesebb az interakció, sokkal kevesebb a lájk és a megosztás itt. És ami nagyon más, mint a többi platformon, amiken már főképp a képekre és a videókra koncentrálnak, hogy a Substack dominánsan szöveges tartalom.
Tetszik a platformban, hogy sokkal letisztultabb, egyszerűbb, sőt, az már önmagában egy csodálatos élmény, hogy nincsenek shorts és reels videók. Vannak viszont privát üzenetek, köszönőlevelek, konkrét, hozzám szóló, szakmai kérdések.
És külön izgalmas, hogy nekem is tanulási folyamat ennek a legjobb használata, bédekkerszerű tartalmak dominálnak nálam, mint például egy-egy gasztrodesztináció kihagyhatatlan helyei minden műfajban a kávétól a fine diningig, de mostanában egyre több szubjektív elemzést, háttérinfót is közzéteszek, olyan témák kapcsán, ahol úgy látom, hogy a hagyományos újságírás nem képes, vagy mer feldolgozni.
Nem azért nézi az ember a Substacket, hogy jöjjön négy másodpercenként valami bombasztikus inger, amitől leesik a feje, hanem akkor nézi, amikor szívesen elolvas valamit, tud rá időt szánni. Nincs az a pörgés, mint más közösségi médumokban, szerintem ez sokkal egészségesebb.
De mi az a Substack?
Bár nekünk lehet, hogy újként cseng, valójában már 2017 óta létezik a Substack. Három fiatalember, a kanadai Kik Messenger, egy egyetemi csoportos projektből óriásvállalkozássá nőtt, majd 2019-ben felvásárolt üzenetküldő szolgáltatás alapítója, Chris Best és ugyanennek a fő fejlesztője, Jairaj Sethi hozta létre Hamish McKenzie-vel, aki a PandoDaily korábbi riportere volt. A Substack egy olyan online, előfizetéses hírlevélküldő plaform, ami egy szabadabb, egyszerűen kezelhető infrastruktúrát biztosít a tartalomgyártóknak, teljesen szakítva a metaverzumos sablonokkal.
Amerikában hamar felfedezték maguknak főképp politikai újságírók, gazdasági és tech témában írók, de manapság már olyan világhírű írók is használják a Substacket, mint Salman Rushdie.
Egy 2024-es összesítés szerint a 29 legnépszerűbb amerikai Substack-fióknak jóval 200 ezer fölötti a követőbázisa, az élen például a politikai hírlevél Letters from an American címmel ma már kétmilliós követőszámmal rendelkezik. Az USA-ban a politikai témájú Substack-fiókok a legnépszerűbbek, az első 29-bőlkilen ezzel foglalkozik, míg négy az egészségüggyel, négy pedig tech témájú.
Ami a legcsábítóbb a platformban, hogy egy egyszerű template segítségével küldhetnek hírleveleket feliratkozóiknak a profilok, amihez egy előfizetési modell is tartozik: havi 5-30 dollárt kérhetnek a tartalmaikért az írók, akiktől a Substack 10 százalékos jutalékot von le, de csakis az előfizetési díjból. A hírlevélben elhelyezett reklámok, szponzorációk, PR-anyagokból befolyó, a felhasználók által önállóan kezelt és gondozott dealekből semmilyen jutalékot nem kér a platform, így ha elég ügyes a tartalomgyártó, akár többmilliós bevételre is szert tehet.
A nevezett Letters from an American fióknak a kétmilliós összkövetőjéból több százezer fizetős olvasója van, így az éves bevétele csupán ebből a forrásból eléri a 7-10 millió dollárt (az előfizetési modellek szabadon variálhatók, van, aki ingyenes tartalma mellett többlépcsős hozzáférést nyújt azoknak, akik havonta fizetnek a megadott értékhatáron belül). A második legnépszerűbb profil Broken Palate névvel gasztronómiai témában már közel egymilliós követőbázissal rendelkezik, míg a harmadik helyen álló közismert rendező és véleményvezér, Michael Moore jelenleg 750 ezer felhasználónak küldi hírleveleit közéleti, politikai témákban havi több alkalommal.
A Substack nyolcéves fennállása nem egy makulátlan sikersztori. Kétszer is újra kellett gondolnia a vezetőségnek az igen visszafogott moderálási gyakorlatát, először a Covid-járvány alatt, amikor megjelentek a Twitterről, Facebookról kitiltott konteósok a platformon, és elkezdték terjeszteni álhíreiket és dezinformációikat. 2023 novemberében pedig azért kezdték el támadni a Substack vezéreit, mert hagyták, hogy elterjedjenek a neonáci és antiszemita kontentek, és miután az egyik alapító úgy reagált, hogy továbbra is engedélyezni fogják a szélsőségesebb vélemények megjelenését az oldalon, elindult egy mozgalom, melyhez több száz Substack-profillal rendelkező tartalomgyártó is csatlakozott, hogy tiltakozásukat fejezzék ki. A Substack Against Neonazis felhívást számos amerikai médiumban (például az amerikai Forbesban) is lehozták, majd 2024 januárjában az egyik legnagyobb tech profilú fiók, a Platformer kezelője, Casey Newton emiatt hagyta el a platformot.
De azért vannak még bőven rajongói, John Cleese például így nyilatkozott a Substackről:
Borítón Jókuti a franciországi Mentonban található Mirazur étterem séfjével, Mauro Colagrecóval és csapatával.
