Az interjú eredetileg a Kreatív novemberi számában jelent meg, a teljes anyag online előgizetéssel olvasható.

A kereskedelmi tévék indulásának 25. évfordulója miatt most rendhagyó módon inkább múltidézéssel kezdjük az interjút. Azért is tartom ezt fontosnak, mert felnőtt több olyan generáció, amely nem emlékezhet arra, milyen váltást is jelentett a két új csatorna indulása a tévézési szokásokban.

Kolosi Péter: Nemcsak az itt dolgozók életében jelentett ez nagy változást, hanem a teljes országra hatással volt. Akkoriban, 1997-ben az emberek többsége 2-3, maximum
4 magyar nyelvű csatornát ismert. Emiatt minden figyelem a két országos kereskedelmi tévé indulására összpontosult.

Brutális számokat érhettünk el akkor nézettségben, egy átlagos Fókuszt is másfél millió néző követett. Elképesztően élveztük ezt a helyzetet. 

Emlékszem, az RTL Klub első évében még a Kunigunda útján, kis barakkokban készültek a műsorok, és a nézőkkel ekkor még nyilván nem neten, hanem telefonon zajlott a kapcsolattartás. Annyira lelkes volt a hangulat, hogy ha vége volt az adásnak, rohantunk át a szerkesztőségi irodába, és vettük fel a telefonokat, hallgattuk a nézői visszajelzéseket. Kaptunk hideget-meleget persze, és az utcán
is leszólítottak minket.

Jellemző még a kezdeti idők technikai körülményeire az a sztori is, hogy amikor átköltöztünk az RTL első, Fehérvári úti székházába, akkor majdnem elmaradt a Fókusz hétvégi kiadása, a Fókusz Plusz. Az eredeti terv ugyanis az volt, hogy előre leforgatjuk az adást, pénteken kiköltözünk a Kunigunda útjáról, hétvégén lemegy az előre bekészített adás, mi pedig már hétfőn a Fehérvári útról dolgozunk.
Igen ám, csak egyetlenegy dolgot hagytunk ott költöztetéskor: az adást tartalmazó béta kazettát, úgyhogy végül csak nagy keresés árán lett meg az a műsor.

Ebben a korszakban új tévés nyelvet kellett kitalálnotok az addig ismert, kötött, szigorúbb köztévés fogalmazásmódhoz képest. Ebben volt külső segítségetek?

Nem volt külső segítségünk. Mi, fókuszosok eleve külön egységként működtünk még az akkori híradós stábon belül is. Paradox módon nekünk volt a legnagyobb szakmai tapasztalatunk, mert rajtunk kívül páran dolgoztak csak előtte tévénél – Szellő István például –, a többség az írott sajtóból, rádióból érkezett.

Amit te új tévés nyelvként említesz, az nekem nem így jelent meg. A Fókuszban mi mindannyian a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorvezető-rendező osztályából érkeztünk, Vitray Tamásnál, Horváth Ádámnál, Rangos Katalinnál, Bárdos Andrásnál tanultunk, és már az RTL indulását megelőző időkben dolgoztunk azon, hogyan beszéljünk természetesebb módon a nézőkkel. Hogy még véletlenül se használjuk például a rendőrségi bikfanyelvet. Már az egyetemen arra treníroztak minket, hogy úgy beszéljünk a műsorokban, mintha egy barátunknak fogalmaznánk.

Az első években a TV2 volt a nézettebb csatorna. Az RTL harsányabb, provokatívabb volt eleinte a magyar nézőknek?

Nem mondanám, hogy harsányabb volt az RTL Klub a TV2-nél. Nehezen tudnám bármilyen koordináta-rendszerben értelmezni azt az állítást, hogy Lagzi Lajcsinál bármi harsányabb lett volna.

Azt inkább elfogadom, hogy az akkori tévés világhoz, legalábbis a magyar nézők által ismert világhoz képest ez egy sokkal színesebb, lazább, ha tetszik harsányabb csatorna volt, és emögött tudatos koncepció állt.

Nálunk, a Fókuszban a néha kimondott, néha kimondatlan alapszabály az volt, hogy a feladatunk a határok feszegetése témaválasztásban és a feldolgozás módjában is. A Fókusz főszerkesztőjeként például az volt az egyik alapelvem a sok közül, hogy bizonyos időközönként fedetlen női melleknek kell megjelennie az adásban – nem minden adásban, de azért ahhoz elégszer, hogy a néző várja ezt tőlünk. Több olyan dolgot is csináltunk, ami a bulvármagazin-készítéshez hozzátartozott, és egy másik, kereskedelmi csatornákkal már rendelkező országban ki sem tűnt volna az átlagból.

Milyen külföldi műsorokból tájékozódtatok arról, hogyan készülnek ezek a típusú műsorok?

Nekem a német RTL és az Explosiv című magazinműsor volt fontos előkép ebben az időben, a főszerkesztővel is beszélgettem, hiszen valami hasonlót szerettünk volna  a Fókusszal is. De az Explosiv amerikai mintára készült, tehát már a német RTL-es szerkesztők is egy létező modellt követtek.

Nagyon hasonló érzéseim vannak most is, mint amikor elkezdtük az RTL Klubot: a digitalizáció hatására olyan paradigmaváltás zajlik a médiában, amitől úgy érzem, kezdőként dolgozhatok a szakmában, sok új jelenséget tapasztalhatok meg jelen időben. 

Van azonban egy lényeges különbség a mostani és a 25 évvel ezelőtti helyzet között. 1997-ben az volt a dolgunk, hogy a nyugati tapasztalatok, minták alapján csináljuk meg a magyar kereskedelmi televíziózást. Ezzel szemben ma azt látom, hogy még a nyugat-európai piacokon is kísérleteznek, nincsenek bevált receptek.

Mi az, amiben aztán a Fókusszal el tudtatok távolodni az előképektől?

A Fókusz szerintem sokkal inkább közszolgálati műsor lett idővel az Explosivval összevetve, hiszen utóbbi mindig is egy klasszikus bulvármagazin volt. A Fókuszban rendszeresen megjelentek társadalmi ügyek is. Simán előfordult, hogy a női mellek után egy jóval komolyabb riport következett, mert jól megfértek egymás mellett. Bárdos András írta le ezt a megközelítést a szar-szappan-szalámi hasonlattal.
Mi köze a három dolognak egymáshoz? Az égvilágon semmi, és pontosan ennyire kell kapcsolódnia egymáshoz egy ilyen tévés magazinműsor riportjainak is. 

Ezzel a hasonlattal Bárdos arra biztatta a nála gyakorlatozó hallgatókat, hogy ne ragaszkodjanak az egymástól teljesen különböző riportok összekötéséhez a felkonferálásnál.

Ez az elv a mai napig érvényes a Fókuszra, mert egy szimplán szórakoztató anyag mellett simán megfér egy húsba vágóbb, közérdekű téma is a műsorban.

Holló Márta mondta egy korábbi interjúban, hogy csakis a saját műsor ígérete miatt ment át az RTL Klubhoz Batiz Andrással és Marsi Anikóval együtt. Te is hasonló célokkal érkeztél?

Külön utakon érkeztünk ebbe a történetbe, Krecz Tibor, az akkori hírigazgató vetette fel, hogy mi lenne, ha egy műsoron dolgoznánk Mártáékkal. Nyilván ismertük egymást, hiszen egy osztályba jártunk az egyetemen. A közös műsortervünk még Mozaik munkacímen futott, amely a későbbi Fókuszhoz képest még inkább kulturális fókuszú, „világmagazinnak” indult. Ne felejtsük el, hogy Batiz Andrással még egyetemistaként a Múzsában (az MTV kulturális híradója – a szerk.) dolgoztunk, ebből a közegből jöttünk, így a Mozaik első tervével mentünk be az RTL-hez, ahol aztán rázták a fejüket, és azzal küldtek el minket, hogy 48 órán belül jöjjünk vissza egy normális ötlettel – így született meg a Fókusz terve már az Explosiv alapján.

Főszerkesztője lettél a műsornak, a személyes ambícióid már ekkor is inkább a képernyőn túli világhoz kötődtek?

Épp ellenkezőleg, én a kezdetektől a képernyőn szerettem volna lenni. Háromszor felvételiztem az SZFE színészosztályába, és csak azért lettem tévés, mert a sikertelen próbálkozások után az akkori televíziós műsorvezető-rendező képzésre vettek fel. 

Én ebből az alapállásból kezdtem a pályámat, ami aztán egy lehetőségnek köszönhetően megváltozott, hiszen Róbert Ákosnak (az RTL Magyarország korábbi vezérigazgató-helyettese – a szerk.) eszébe jutottam programigazgatóként. Huszonévesen óriási motivációt adott, hogy közel olyan nagy hatású műsort csinálhattunk a Fókuszban, mint amilyennek korábban az Objektív (meghatározó közéleti háttérműsor a köztévén – a szerk.) számított. De a Fókusz szerkesztésével eltöltött 2-3 év után már más is érdekelt a tévés világból.

Már ekkor érdekelt a tévés formátumok piaca?

Főszerkesztőként is már elmélyedtem a nézettségelemzésben, de a formátumokkal jóval kevesebbet foglalkoztam. Persze voltak fogalmaim a programigazgatói területről is, de kezdetben még kevés tudásom volt arról, hogy ez a munka mivel jár.

Azért elég gyorsan beletanultam, de ez az időszak kőkorszaknak számított: akkoriban csak a tévés vásárokon, évente kétszer-háromszor találkoztál formátumokkal, ott kaptad meg a különböző prospektusokat, VHS-kazettákat a műsorokról.

Emlékszem, Cannes-ból hazajövet mindig sokkal több táskát adtam fel, mint amennyivel elindultam. Így simán előfordult, hogy otthagytam egy táskát a reptéren, annyira nem emlékeztem már, pontosan hány poggyászt adtam fel ezekkel az anyagokkal. Évekig egy raktárban tartottuk ezeket, nem az volt, mint ma, hogy szinte bármihez hozzáférhetsz online.

A nézettségelemzés iránti szenvedélyed viszont nem kopott az évek alatt, ha jól érzékelem.

Nem kopott, de tiszteletben tartom a hierarchiát, a nézettség kiértékelése már a műsor készítőinek, szerkesztőinek dolga, nekem a teljes műsorstruktúra összeállításánál kell ezeket az adatokat figyelembe vennem. De azt is hozzátenném, hogy a nézettségnek ma már kisebb hatása van az üzleti eredményeinkre, mint korábban.

Ezt hogy érted?

Hogy a Live+Aslive nézettség (valós idejű és aznapi nézettségi adat – a szerk.) is csak egy információ, az még nem mondja el a teljes képet az adott műsorról. Nyilván maga a fogalom sem létezett még a kereskedelmi tévék első éveiben.

Jobban érdekel már, hogy mi történik a valós idejű nézettségen túl, az online vagy időeltolásos területen?

Nem mondanám, hogy jobban érdekel, inkább azt mondanám, nem csak a live nézettség számít már. Nemrég történt például, hogy az X-Faktor a Live+Aslive adatok
20 alapján csak második volt az aznapi versenyben, de a másnapi adatokkal már nyerte a napot. Emiatt szerintem nincs akkora jelentősége már, hogy az adás napján hányadik a versenyben egy műsor.

Ha már szóba került az X-Faktor, azt például követed, számít a döntéseknél, hogy a műsorhoz kapcsolódó tartalmak hogyan teljesítenek más platformokon, például a TikTokon?

Ez inkább a marketingcsapat és a műsor producereinek, szerkesztőinek dolga, én főleg azzal foglalkozom, hogy a saját platformjainkon hogyan teljesítenek a tartalmaink. Ilyen adatokra inkább akkor szoktak hivatkozni műsorkészítők, ha egy műsor szerényebb nézettséget hozott a lineáris csatornán.

Nem azt mondom, hogy a különböző online felületeken elért eredmények nem fontosak, de mi elsősorban a lineáris és a digitális csatornáinkon akarunk eredményeket elérni.

Mennyire vagy elégedett a digitális platformok nézettségi mérőszámaival? Ott azért nincs olyan egységes, a piac által elfogadott mérőszám, mint amilyen a lineáris nézettségben van.

Engem a digitális mérésekben az zavar jobban, hogy a versenytársak számait nem látom olyan jól, mint a tévés nézettségi versenyben. A Netflixé is hiányzik, és a TV2 adatait is látnám.

Ráadásul egy streamingtartalom esetében nem a globális adatokra, hanem a magyar piacon elért adatokra lennék igazán kíváncsi. Utóbbi cél elérésére még kevesebb esélyt látok jelenleg.

Az utóbbi években többször is úgy fogalmaztál, hogy olyan műsorbrandek tudnak jól teljesíteni, amelyek felé már van nézői bizalom, nehéz új formátumokat behozni. Ezt tartod továbbra is?

Új műsort továbbra is nagyon nehéz bevezetni, talán a járvány is közrejátszott abban, hogy nem látok a piacon olyan tartalmat, amire régen azt mondtuk, hogy ez a killer format. Ez a kijelentésem persze addig igaz, amíg nem jön el egy újabb killer format. De ez a gyorsaság ebben a szakmában általános jelenség, ezzel együtt kell élnünk.

Programigazgatóként mi volt az első fontos leckéd, az első olyan tapasztalat, ami átalakította a gondolkodásod?

Már a főszerkesztői munkám is sok tanulsággal járt, például ma már egészen másképp közelítenék egy-két témához etikai szempontból. Sok olyan tartalom van, amivel nem, vagy nem úgy próbálkoznék, mint korábban. Nagyon fontos ebben a szakmában, hogy kipróbáljunk dolgokat, kísérletezzünk, de legalább ilyen fontos, hogy azt is beismerjük, ha egy kísérlet nem sikerült jól.

Azzal nincs semmi baj, ha bukott műsorokat is csinál valaki, inkább azzal van a baj, ha ugyanazt a hibát ismételve csinál újra és újra bukott műsorokat.

Mennyi időt hagysz egy műsor kiértékelésére?

Nagyon gyorsan változik, és egyre inkább fragmentizálódik a piac. Volt olyan műsor, amiről szeptemberben azt hittem, hogy nem szerepelt jól, aztán látva, hogyan csökken minden csatorna share-je, átértékeltem azt a teljesítményt is.

Én hiszek abban, hogy az RTL-nél türelmesek vagyunk egy műsorral, ez különböztet meg minket másoktól. Vannak műsorok, amelyeknél ez a türelem tényleg beigazolódott: a Barátok közt, az Éjjel-nappal Budapest vagy az újraindított Való Világ is ilyen eset volt.

De van olyan helyzet, amikor első adás alapján már lehet tudni, hogy valami nem fog jól menni később sem. Mint ahogy ez fordítva igaz: egy RTL Klub méretű csatornánál hamar látszik, ha valamiben nagy a potenciál.

Rengeteg kreatív alkotóval dolgozol, tele van érzelmekkel a szakma, programigazgatóként emiatt változott a vezetői stílusod?

Higgadtabb, türelmesebb vagyok a Fókusz-főszerkesztői időszakhoz képest. Akikkel akkor dolgoztam, talán meg is lepődnének ezen, de tényleg megváltoztam. Ez nem csak az eltelt idő miatt van így – egy Fókusz vezetése például sokkal katonásabb feladat, hiszen annak a műsornak nincs mese, minden egyes nap adásba kell mennie. Volt, akitől azért köszöntem el a stábból, mert egy anyag nem készült el időben. Nem engedhettem meg, hogy egy ilyen mulasztás miatt ne köszönjek el valakitől. Más voltam akkoriban, de azt is várom el, hogy a Fókusz jelenlegi főszerkesztője is más legyen a mostani önmagamhoz képest.

Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy másképp dolgozom fel az eredményeket. Sokkal könnyebben jutok el a kollégáimmal ahhoz az analitikus gondolkodáshoz, ami felfedi, hogy mit ronthattunk el. Az is a helyére került bennem, hogy egy műsornak mekkora a jelentősége. Persze amikor rosszul sül el egy műsor, akkor még érezheted úgy, hogy összedől a világ, de ha ebben edződsz, akkor egyre jobban el tudod magadban helyezni a sikertelen próbálkozásokat is.

Egy német, rendkívül sikeres műsorokat készítő kollégám szokta mondani rendszeresen egy-egy mély, komoly elemzés közben, hogy azért ez csak egy tévéműsor. Ezzel vissza tud rántani a földre.

Volt olyan műsor, amelynek meglepett a fogadtatása, amelynél felülmúlta a várakozásaidat az adott produkció teljesítménye?

A Cápák közöttről nem gondoltam volna, hogy ilyen jól teljesít vasárnap főműsoridőben. Egy rétegműsorról beszélünk, amely ellen a konkurens egy nagy, zenés-táncos show-t adott. Nagyon jó tapasztalat, hogy ez a műsor így is néha 20 százalékot hozott.

Ezzel ellentétes, csalódást keltő műsorra van példád?

A Hotel Margaret ilyen volt, ott többet vártam.

Annál a sorozatnál szerinted mi nem működött?

Azt hittük, hogy ha a korábbi sorozatainkra jellemző, vidéki miliőt összeeresztjük fiatalosabb, urbánusabb szereplőkkel, akkor ez a két világ összeadódik a nézettségben. Ehhez képest a két közeg kioltotta egymást. Ez volt az egyik oka annak, hogy ezt a műsort rosszul lőttük be.

De azt is hangsúlyoznom kell, hogy ebben a szakmában nincs fejlődés ilyen kísérletek, kockázatvállalások nélkül. Pillanatnyilag 15 különböző fikciós tervet fejlesztünk, ránk azért nem lehet azt mondani, hogy ne kísérleteznénk.

A magyar fikciós sorozatgyártás még a kísérleti fázisban van szerinted?

Nemcsak a magyar, de az amerikai sorozatgyártás is kísérletezik épp. Azt akarom ezzel mondani, hogy mindenkiben az újítás vágya mozog, a legtöbben valami nagyon egyedülállóval szeretnének előrukkolni. Nyilván itt nem arra gondolok, amikor a CSI-ból megcsinálták a sokadik változatot ugyanarra a receptre. De amikor például a Lost elindult, az is egy nagyon kockázatos kísérlet volt, és azóta is számos ilyen meglepő húzásra van példa nem csak fikcióban, más műfajokban is.

A házon belüli fejlesztések híve vagy?

Ebben a tekintetben sokat változtunk, egyre többször kívülről fogadunk be ötleteket, szakembereket. Amikor elindultunk a fikciófejlesztéssel, akkor még lehetett ezt házon belül is csinálni, de ma, amikor 15 különböző terv van házon belül különböző fázisokban, akkor nyitnunk kell mások ötleteire.

Az már másik kérdés, hogyha egy tervbe invesztálunk is, akkor nyilván többet szeretnénk tudni az adott projektről. Onnantól kezdve a forgatókönyv-fejlesztésekben is részt veszünk, és a saját szervezetünket is úgy fejlesztettük az utóbbi években, hogy erre alkalmasak legyünk.

Vannak olyan műhelyek, amelyek izgalmas ötleteket mutatnak fel: ilyen Kapitány Ivánék köre, Hámori Barbara cége vagy Kalamár Tamás, a Paprika, de vannak olyan szereplők is, akik máshol szereztek tapasztalatot, vagy más területen számítanak nagy múltú szakembernek. Pont azért támogatjuk a Hypewriter pitch fórumot is, hogy minél több tervnek, alkotónak legyen esélye.

Az európai gyártásait nagyrészt leállítja az HBO, de közben megjelentek itthon új szereplők, például a Disney+. Mire számítasz a globális szereplőktől?