Kreatív: Tényleg itt a vége? 

Roznár Levente: A hét résznek most vége van, ez biztos. A hetedik egy befejező részként volt promózva, ami azt jelenti, hogy valami most biztosan lezárult, de azt én se tudom pontosan, hogy micsoda. Ennek több oka is van. Először is, amikor ezt az egészet elkezdtem, akkor hét részt szerettem volna csinálni, ezek az alapsztorik nagyjából már a legelején megvoltak. 

Másik ok pedig, hogy ismerem magam. Általában az szokott történni, hogy ha valamibe nagyon beleélem magam, rákoncentrálok és tervezek rá, akkor elvonja a figyelmemet arról, amin éppen dolgozom. Szükségem van egy folyamatos önkontrollra, nem szabad arra gondolnom, hogy mi lesz a következő dolog, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon sok ötletem lenne. Ezért az elmúlt egy évben kényszeresen mondtam magamnak, hogy majd akkor gondolunk arra, hogy mi lesz a hét rész után, amikor odaértünk. Most pár lépést hátralépek, megnézem, hogyan néz ki ez az egész és felmérem, hogyan lehetne ezt folytatni, vagy kell-e egyáltalán folytatni. Az Ingában tartott bemutató afelé terelt, hogy lehet érdemes ezt folytatni. 

A hét alapsztori már a legelején megvolt, a rövid részekkel is ez a helyzet? 

A rövid részek, egyáltalán nem tervezett epizódok, azok inkább intermezzok, általában azért is készültek, hogy egy kicsit megpihenjek. Egy hosszabb rész elkészítése egy építkezés, a rövidek esetében ez inkább egy felengedés. Sokszor nem is lehetett ezeket megtervezni, mivel aktualitásokra reagáltak, például amikor Rónai Egonhoz bemegy Petőfi, az nyilvánvalóan egy valós eseményre volt válasz. Ettől függetlenül többször is hangsúlyoztam, hogy a Szondi utca lényege nem az, hogy aktualitásokra reagáljon, a fő vonal mindig is a hét nagy epizód volt. Ezek a kisebb dolgok inkább csak úgy bejöttek, bár élvezet volt ezeket is csinálni. 

Lépjünk egyet hátrébb. Ki az a Roznár Levente, mit dolgozol, mit tanultál? 

Motion designnal foglalkozom, ezt nehéz lefordítani, néha szólnak is, hogy miért nem mondom egyszerűen, hogy animátor vagyok – azért, mert nem vagyok animátor. Figuratív dolgokat animálok, nem képkockáról képkockára rajzolok, inkább grafikai elemeket húzogatok. Ezt autodidakta módon tanultam, később ebből lett egy főállásom, most pedig egy bécsi cégnél vagyok mellékállásban (News on Video kreatív ügynökségnél – a szerk.). 

Amikor a Szondi utca elkezdett befutni, le kellett ülnöm a főnökömmel, elmeséltem neki, hogy mi ez az egész. Orbánt ismeri, ha az osztrákoknak azt mondod, hogy Magyarország, akkor rögtön az „orbánizmus” jut eszükbe. Mikor megtudta, hogy a sorozat mindenkivel kritikus, azt mondta, hogy dolgozzak részmunkaidőben, pedig én eredetileg fel szerettem volna mondani. 

Egyébként szabadbölcsészetet tanultam, tévés cégeknél próbáltam elhelyezkedni, mert kezdetben nagyon vonzottak a televíziós promók. Szerintem nagy művészet néhány másodpercben egy filmet úgy összefoglalni, hogy érdekes legyen. 

Téged személy szerint mi köt a Szondi utcához? 

Nekem a Szondi utca egy esszenciája annak, hogy milyen Pesten lakni. Konkrétan a Szondi utcában nem laktam, de nagyon közel hozzá igen. Terézvárosban négy, Erzsébetvárosban pedig két évet éltem. 

A belpesti dolgok szerintem nagyon jól összejönnek ebben az utcában. A Szondi utca a bevásárló utcája a kicsit lepukkantabb terézvárosi negyednek, amiben egy kicsit ott van a diplomatanegyed hangulata. 

A végén az orosz nagykövetségről igyekvő emberek jelennek meg, ott cigiznek a partizánosok, miközben a másik felén a Coopba járnak az emberek, egyszerre találkozik több osztály ebben az utcában. 

Kik vagy mik ihlették a sorozat főbb karaktereit?

Azt szokták mondani, hogy a Gyula (a sárga karakter – a szerk.) én vagyok, mert van olyan pulóverem, meg ugyanaz a hangunk. De igazából ezek a karrakterek archetípusok, bár ez sem teljesen igaz, hiszen igyekszem nem feltétlenül karikatúrákat alkotni, szeretném, hogy valamennyire együtt tudjon velük érezni, vagy adott esetben sajnálni tudja őket a közönség. Szerintem, aki ebben a városban, de akár ebben az országban él, annak nem nagyon kell magyarázni, hogy ezek a karakterek kisarkított verziói nagyon sok létező embernek és mentalitásnak. 

És a történetek honnan jöttek? 

Mindegyik történet más ihletésű. Az elején úgy terveztem, hogy mind a hét sztori kísérletező legyen. Azt szerettem volna, hogy mindegyik epizód kicsit máshogyan fogja meg azt, amiben élünk. Mindegyik rész arról szól, hogy milyen ebben az országban élni, milyen magyarnak lenni. 

Ez tipikusan olyan kontent, amit hiába fordítanék le, nem nagyon értenék külföldön, talán a régióban még átjönne az életérzés, de alapvetően máshol nem lehet értelmezni. Viszont, aki itt lakik, annak szerintem sokat jelent, hogy magukat látják benne, ez a hét rész összekötője. 

Minden sztori más élethelyzetből és szituációból jött és minden rész különböző szinten volt meg. Az elején nem voltak egy szinten kidolgozva, sőt eleinte 10 alapsztorim volt, de rájöttem, hogy például a második rész esetén Gombóc Artúr megölését és a „Gyurcsányista szektát” jól össze lehet kötni. Az influenszer-fogadásról szóló résznél például eredetileg annyi volt a fejemben, hogy az influenszerek egy MÁV vonaton utaznak, mint az Orient Expressen, ebből a végére egy teljesen más sztori lett. 

Egy korábbi interjúban azt mondtad, hogy a régi Ternovszky Béla, Nepp József-féle rajzfilmek inspiráltak, mi a helyzet a külföldi alkotásokkal? 

Úgy szeretem jellemezni a Szondi utcát, hogy a Pannónia rajzfilmekből és a kortárs nyugati felnőtt animációkból merít, szerintem ezek nagyon jól párhuzamba hozhatók egymással. Erősen ott van az Adult Swim-tévécsatornás vonal, mint a Rick és Morty, a Smiling Friends vagy a Kertvárosi gettó, ezeken a típusú rajzfilmeken nőttem fel. Szerintem sokan még az én generációmból is a Mézga családot, a Süsü a sárkányt nézték gyerekkorukban, másfelől pedig ott volt a Simpson család és a Family Guy is. A Simpson családot külön ki is emelném, mindig a South Parkkal szeretik összehasonlítani a Szondi utcát, de az igazság az, hogy abból körülbelül két epizódot láttam gyerekként. 

Érdekes, hogy nem említetted a BoJack Horseman-t.

Említhetném, de az előbb inkább az Adult Swimen belül maradtam. A BoJack Horsemanre nem szoktam annyira aktívan gondolni, sőt, amikor alkotok gyakran előfordul, hogy létrehozok egy sztorit vagy egy figurát és később jövök rá, hogy nagyon hasonlít valami másra. Néha ezen módosítok, néha inkább hagyom, mert úgy érzem, hogy úgy jó, ahogy van. A BoJack Horseman esetében már ez előfordult, pedig nem is gondoltam arra a sorozatra – egyébként már évek óta nem is láttam. Ettől függetlenül tudok párhuzamokat hozni a Szondi utca és a BoJack között, például, ha az utolsó rész melankolikusabb jelenetére gondolok.

Ez is igaz, de én azért hoztam fel a BoJack-et mert az utolsó részben derül ki, hogy Nyakkendős Macskának egy nagyon macskákra jellemző munkája van, a BoJackben pedig az egyik poénforrás pont az, hogy bár az állatok és az emberek egy társadalomban élnek, az állatoknak mégis vannak állati tulajdonságaik. 

Erre még nem is gondoltam, most, hogy mondod, ezt lehet hogy ki kell vágnom, mert a végén még beperelnek... Biztos vagyok benne, hogy ezek a rajzfilmek tudat alatt is nagyon befolyásolnak, sőt, az egész generációm humorára és életfelfogására is hatással voltak. A Simpson család esetében is mindig rájövök, hogy politikai viszonyokat ott láttam először. 

Rengeteg easter egget rejtesz el a háttérben – egyfelől miért csinálod ezt, másfelől, tudsz esetleg olyanról, amit még senki nem vett észre? 

Nem nagyon olvasom a kommenteket. Nehéz volt az elején, hogy hirtelen lett egy nagy közönségem, akik mondanak mindenfélét. Rá kellett szoknom, hogy ezek ne befolyásoljanak, mert megöli az egészet, ha arra figyelek, hogy kiszolgáljam a közönséget – a cél inkább a görbe tükör tartása. Emiatt annyira nem is nagyon tudom, hogy miket szoktak észrevenni és miket nem. Biztos vagyok benne, hogy van olyan, amit még senki nem vett észre, de nem akarom mindenkinek az orrára kötni, mert örülök, ha valaki magától fedezi fel őket. 

Az első résznél még nem is tudatosan rejtettem el ezeket az easter eggeket. Igazából baromi unalmas volt rajzolni és ezzel szórakoztattam magam. 

Például az első részben a kulcsmásolónál beraktam egy „Kulcsmásolás Weekly” című magazint. Ennek nem volt semmi jelentősége, csak kellett valamit rajzolni az asztalra, és igazából mi az, amit egy kulcsmásolóba elhelyeznél? Később annyi szándékosság volt a dologban, hogy el tudjam magam szórakoztatni ezekkel, máskor meg a tiszteletadás a szándékom, például a Pannónia Filmstúdiónak. 

Minden hangot te szinkronizálsz és a legtöbbre AI-t is teszel, a generatív mesterséges intelligencia nagyjából másfél-két évvel ezelőtt vált elérhetővé mindenki számára. Szerinted e nélkül a technológia nélkül is megszületett volna a Szondi utca? 

Ebben nem vagyok teljesen biztos. Egy évvel azelőtt, hogy kiraktam volna az első részt már dolgozgattam a koncepción. Akkor még nem volt meg ez a technológia, legalábbis a fejemben nem volt ez a lehetőség. Azért maradt akkor a fiókban, mert eléggé szekunder szégyenérzetem volt, azt gondoltam, nem érdemes arra, hogy kirakjam a közönség elé. Később is csak egy hajszálon múlott, mert nem tartottam annyira érdekesnek, de az AI biztosan hozzájárult ahhoz a döntésemhez. 

Kezdetekben a legnagyobb problémám az volt, hogy nem tudtam jól utánozni Gulyás Marci hangját, már az egész animáció kész volt, és csak akkor jutott eszembe az a lehetőség, hogy a hangsávokra ráküldök egy AI-t. Ez mindenképpen előre mozdította a projektet. Utána rájöttem, hogy esetleg Beni (a kék karakter – a szerk.) karakteréhez is csinálhatnék még egy hangmintát, végül csak az idős bácsi és Gyula maradtak a saját hangomon. 

Alkotóként mit gondolsz az AI-ról? 

Mindennek megvan a megfelelő használati módja, de engem a legtöbb helyen idegesít. Nem rovom fel senkinek, ha az én projektemben is idegesítőnek tartja, de szerintem a Szondi utcában ad egy olyan hozzáadott értéket, ami segíti a tartalmat. A főcímdal szintén AI, nekem már az szenvedés volt, hogy belerakjam-e egyáltalán a videóba, de kellett egy lezárás. Később sokan kérték, hogy legyen belőle teljes verzió, ezzel még jobban szenvedtem, most már azt is kérik, hogy rakjam ki Spotify-ra, ezt már nyilvánvalóan nem fogom megcsinálni. 

Nem szeretem úgy általában, ahogy ezek az AI zenék szólnak, és egyre többet látok belőlük. Szerintem látni kell, hogy hol van az ízléses határ, és talán ezt egy kicsit én is átléptem amikor kitettem a főcímdal teljes verzióját a YouTube-ra. 

Mi alapján döntesz, hogy milyen társadalmi vagy politikai témára reagálsz? 

Ez sokrétű dolog, körülbelül az alapján, hogy mi van rám hatással. Egyik rész vagy dialóg sem úgy készül, hogy kimérem pontosan, mik kerüljenek bele, alapvetően inkább egy flowban áll össze az egész, persze utólag azért simítgatom egy kicsit. Ha ezeket a karaktereket beteszed mondjuk egy Coopba vagy egy kebaboshoz, akkor egy idő után elkezdenek maguktól működni, így nem kell azon görcsölni, hogy éppen milyen problémát szeretnék megmutatni, mert valami biztosan előkerül. Ha egy Gyula-szerű karaktert beleteszel rögtön jönnek a politikai dolgok, így az egész történet írja magát. 

Nem érzed úgy, hogy még bőven maradt téma? Közelednek a választások, biztos vagyok benne, hogy rengeteg inspirációt lehet majd a kampányból meríteni. 

Abszolút érzem, sok témát vissza is tartottam, most van az az időszak, hogy megnézem, mit nyomtam el eddig magamban. Az ötletcsírákat mindig lejegyzeteltem a telefonomba, most lehet ezeken gondolkozni egy kicsit.

Abban nincs számomra kérdés, hogy hét sztorinál több van ebben az egészben, de azért azt sem szeretném, ha egy Simpson család lenne belőle, tehát ne menjen túl sokáig. 

Ennek az is az oka, hogy szerintem ezek a társadalmi szatírák addig néznek ki jól, amíg olyan karakterek szerepelnek bennük, akik nincsenek már mindenen túl. A Simpson családdal már minden megtörtént, így nincs súlyuk igazán a karaktereknek. Ha lesz következő évad, nem akarom, hogy 100 részes legyen. 

Teljesen egyedül csináltad a sorozatot, hogy néz ki nálad a munkafolyamat? 

Egyedül voltam, de lelki támogatást azért kaptam, és itt ki szeretném emelni a feleségemet, aki eltűrte például, ahogy a mikrofonnál ordibáltam. A munkafolyamat nálam borzasztó kaotikus, főleg az időbeosztás terén, mivel mellette még dolgoztam is. Általában úgy nézett ki egy rész készítése, hogy a hét darab alapsztorira folyamatosan jegyzeteltem poénokat, amikor pedig leültem szkriptet írni, akkor azt egy flowban toltam végig. Változó, hogy ez mennyi idő, van, amikor nagyon írja magát, ilyen volt például a karácsonyi rész, ami szinte már az alapötlet születésekor kész volt. Az influenszerekről szóló epizód viszont bonyolultabb volt, ott végül az egész alapsztorit átírtam. Ha a szkript megvan, felveszem a hangokat, azt megvágom, utána következhet az animáció és a vágás. A végén feltöltöm, és ezután nem olvasom el a kommenteket. 

Melyik a kedvenc részed a munkafolyamatban?

Az írás a kedvencem, elképzelhetetlen, hogy ezt kiadjam a kezemből. 

A dialógus nagyon élőbeszédes, mennyire írod meg előre a szövegkönyvet? 

Említettem már, hogy az egészet flow-ban írom, ezt csak úgy tudom csinálni, ha egyedül vagyok otthon, kvázi magammal beszélgetek. Például Gyulánál észre lehet venni, hogy mindent mondatot elkezd háromszor, már a szkriptbe is beleírom, hogy ezt így kell mondani. Amikor felmondom a szöveget az nagyon közel van ahhoz, ami eredetileg le van írva, de egy pici improvizáció azért van benne. Előfordul olyan is, hogy már az animálás után veszek fel egy plusz sort, ilyen volt az utolsó részben, amikor Gyula azt mondja: „rám férne egy ital” – dramaturgiailag kellett még oda ez a mondat, éreztetni kellett, hogyan fog elindulni egy lezüllése. Ez az egy mondat segített ezen.

Egy olyan társadalomban, ahol nagyon polarizált a társadalmi és kommunikációs tér, szerinted milyen hatással van egy olyan sorozat, mint a Szondi utca?

Remélem, hogy jó. Mindenféle oldalról kapok visszajelzéseket. 

A Szondi utca fő üzenete pont az, hogy különböző világlátású emberek találják meg benne a szórakozást és kicsit magukat is, ami kevés helyen van meg egyszerre. 

Ennek segítségével az emberek talán kicsit jobban megértik egymást, rávilágít, hogy jutnak el olyan gondolatok hozzájuk, amik szerintük hülyeségek. 

Kevés a sorozatban a női karakter, mi ennek az oka? 

Végre valaki felhozza, hogy nem mennék át a Bechdel-teszten (ami azt vizsgálja, hogy egy fikciós műben szerepel-e legalább két nő, akik a férfiakon kívül valami másról beszélgetnek – a szerk.)! Ennek több oka is van: igazából már a harmadik résznél feltűnt, hogy nem nagyon írok bele női karaktereket. Talán ez a legegyértelműbb visszaigazolása annak, hogy a Szondi utca valahol mégis az én világomnak a kibővítése, ilyen szempontból távolabb álltak tőlem a női karakterek. De van egy technikai része is: a hangomat nehéz úgy megváltoztatni, hogy hiteles női hang legyen. 

Alapvetően azt gondolom, hogy ezek karikatúrák, és nehezen tudok olyan női karaktereket kitalálni, akik ezekre a dolgokra jól reagálnak. De azért vannak benne nők is, olyankor, amikor nagyon nyilvánvalóan ők kellenek a helyzetbe. Ilyen például a karácsonyi részben a tipikus háziasszony, aki mindenre bólogat, amit a férje mond. A való életben a legtöbb nő, akit ismerek, jóval komplexebb karakter annál, mint a karikatúrák, akiket ábrázolok. Férfi ismerőseim – vagy akár azok, akiket a közéletben látok – sokkal sarkosabb, falig elvitt, mások véleményét nem meghallgató karakterek, akik buborékban élnek. 

A nők közéleti jelenléte is kicsit abba az irányba viszi a dolgot, hogy kevesebb jelenlétük legyen. Azt el tudom képzelni, hogy ha Franciaországban élnénk, akkor sokkal egyszerűbben írnám meg a női karaktereket, és többet is szerepelnének.

A francia közéletben nagyon intenzíven jelen vannak a nők, az egyik nagy baja ennek az országnak, hogy itt pedig nincsenek, elég a parlamenti patkóba vagy akármelyik ATV-s műsorba belenézni, és ez gyorsan kiderül. 

De akár azt is mondhatnám, hogy elég egy Szondi utca részt megnézni, mert ez ennek a tükre. 

Sok közéleti szereplő nevesítve van a sorozatban, viszont vannak olyanok, akik nem – például a Sztár-faktoros részben a programigazgató. Mi ennek az oka? 

Az eredeti terv az volt, hogy Kolosi Péter arcát még felismerhetőbben animálom meg, a neve is szerepelt volna az ajtón. Ezt a döntést nem is bántam volna meg, de úgy gondolom, talán még jobb, ha ebben a karakterben egy TV2-s programigazgató is magára ismerhet. Akik az ilyen műsorokért felelnek, talán nem azt mondják, hogy ez egyértelműen Kolosi Péter karikatúrája. Nyilvánvalóan a karakter őt veszi alapul, de kicsit így jobban nyitva hagytam az ajtót, így mások nem tudják annyira eltolni maguktól a kritikát.

De közben látszódik az irodája ablakából a budafoki művelődési ház, amivel szemben a régi RTL székház van. 

Látszik, de ez is csak azt jelenti, hogy az bárki lehet, aki az RTL-nél dolgozik. De a zuglói TV2 székház ablakából látszódó Róna utcát is odatehettem volna. Azért választottam az RTL-t, mert a TV2 esetében óhatatlanul is bele kellett volna vinnem a politikát, és ez a rész végre nem arról szólt. Inkább arra akartam reflektálni, hogy a szórakoztató műsorok ugyanolyanok mindkét csatornánál. 

Milyen megtekintésekre számítottál a kezdetekor? 

Az első résznél ezer és tízezer között. Az volt az elvárásom, hogy ha konzisztensen posztolok, akkor talán sikerül egy tízezres közönséget összeszednem a hetedik részig. Egyfelől nem gondoltam, hogy annyira jó lenne, másfelől meg azt, hogy borzalmasan réteghumor, kevés olyan ember van, akik ezt be tudják fogadni. Szerencsére ez nem így lett, pedig eredetileg arra számítottam, hogy ezer ember megnézni, abból 500-nak tetszik. Azt vártam, hogy az emberek a hibákat keresik benne – pedig vannak hiányosságai –, de kedvesen és aranyosan viszonyultak hozzá, tudtak magukon nevetni. (A csatornának összességében majdnem 4 milliós megtekintésszáma van – a szerk.)

Mi a Szondi utca titka?

Ezt mindig megkérdezik, szeretik azt mondani, hogy hiánypótló, mert ilyen még nem nagyon volt a magyar YouTube-on. Lehet az, hogy könnyebb úgy magunkon nevetni, hogy közben másokon is szórakozunk, ebben a vonatkozásban tényleg hiánypótló. Gyűlölöm, hogy szinte az összes politikai humoroldal Facebookon, TikTok-on, Instagrammon és YouTube-on borzasztóan egyoldalúan és csőlátással viccelődik. Ezért is gondoltam az elején, hogy nem lesznek a Szondi utca kapcsán olyan kedvesek az emberek, mert az ilyen oldalakra mindenki odaírja a poénokra, hogy „zseniális”, mivel kiszolgálja az ő véleményüket. 

A Szondi utcánál nem ez a helyzet, biztos, hogy mindenki kap ütést, mégis kedvesen fogadták az emberek. Nem tudom mi a titka, valószínűleg az, hogy egyedi, ez a legnagyobb megfejtésem.

Szerinted mi fér bele a szatírába, hol húzod meg a határt? 

Nincs határom, pontosabban egy van, ez az öncélúság, az mindig idegesít. Ha van egy poén, aminek van valamilyen dramaturgiai szerepe, ami továbbviszi a sztorit, akkor van értelme. A legalpáribb poén is lehet jól kitalálva, ha nem csak lóg a levegőben. Olyan soha nincs, hogy csak azért teszek bele egy poént, hogy benne legyen. Az előfordul, hogy megírok egy poént, és utólag rájövök, hogy nem illeszkedik bele, ilyenkor addig szenvedek vele, amíg ki nem találok valami olyasmit, amivel együtt már működik. 

A sorozat végén a főbb karakterek mindannyian egy olyan lezárást kaptak, ami előrébb mozdította őket a kezdeti helyzetükhöz képest, kivéve Gyula. Ennek mi az oka?

Ezt mindenki fejtse meg magának. Ebben nyilván az van benne, hogy Gyula egy olyan típusú karakter, aki igazából senki anélkül, hogy minden szenvedését a rendszerre és a politikára kenje. Amint ez nincs meg neki, azonnal szétesik. Neki nincs hova fejlődnie, mert ha fejlődne, akkor nem érezné magát komfortosan.

Nem akarom, hogy 100 százalékos karikatúrák legyenek ezek a karakterek, Gyula is komplexebb ennél, de ez dolgozik benne végig, ez a hajtóereje és ide futott ki ez az egész. Ha állandóan azzal vagy elfoglalva, hogy mik az aktuális hírek, vagy azzal foglalkozol, amire nincs hatásod, az idevezethet. Hozzátenném, az is rossz dolog, ha ezekkel nem foglalkozol, meg kell találni az egyensúlyt. 

Most Bécsben dolgozom, de Berlinben is megfordultam már, és kezdetekben kicsit azt éreztem, mint Gyula. Alapvetően az első vagy második kapcsolódási pont itthon bárkivel a politika, Fideszezünk, DK-zunk, Tiszázunk egy jót, de ez ott eltűnik. 

Németországban és Ausztriában ez csak egy téma, de annyira nincs ez asztalon, mint Budapesten, nem ekörül forog minden. Az ember ilyenkor elgondolkozik, hogy lehet unatkozom, amikor arról beszélünk, hogy ki, milyen mosógépet vett a neten, pedig lehet, hogy ez a normális. 

Gondolkoztál már hasonló projekt elindításán, mik a jövőbeli terveid? 

Mint mondtam a hét rész befejezése után nem terveztem semmit. Most az a tervem, hogy pihenek egy kicsit, ebből fel kell még épülnöm. Az biztos, hogy a csatornára feliratkozók fognak még találkozni tartalmakkal. Azt, hogy ezekben Gyula, Beni vagy más karakterek fognak-e szerepelni, azt nem tudom, de az biztos, hogy a lényeg ugyanez lesz, tehát, hogy ez a fajta magyarságtudat meg legyen ragadva. Kérdezték, hogy nem akarok-e angol nyelvű tartalmat gyártani, de nem tudok attól a résztől elszakadni, hogy a magyarságnak ezt a színét, szagát bemutassam, enélkül nem érdemes. Szeretem ezt a mocsaras hangulatot.

A Szondi utca erre egy tök jó metafora, sokan azt mondják, hogy milyen undorító, meg omlik a vakolat, de közben szerintem a Szondi utca kicsit olyan, mint az ország. 

Mindenki ezt mondja rá, de megvan a szépsége, vannak benne kedves és nagyszerű emberek, persze vannak rémes emberek is, de alapvetően egy olyan dolog, ami hiányzik, ha nincs. Nekem hiányozna, ha ettől a magyarság színtől-szagtól teljesen elszakadnék, szóval a témaválasztás biztosan marad. Kérdés csak az, hogy milyen formában. Most csomó ajtó kinyílt, a következő hónap arról szól, hogy megtaláljam azt, amin bemegyek.

Kiemelt képek: Szabó Réka