Problémamegoldó textiltervezés: hogyan lesz a hulladékgyapjúból akusztikai elem?
Temesi Apol textiltervező művész, a SoundWool brand alapítója, a Moholy Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa kutatásaival az ipari hulladékanyagok környezettudatos, kreatív újraértelmezésén dolgozik. Előadásában a sikeres anyagfejlesztése mögött húzódó elméleti és gyakorlati háttérről és a munkáját meghatározó helyreállító, anyagcentrikus tervezői stratégiáról mesélt a Kultnapon.
A modern textilipar megdöbbentő paradoxonja, hogy a nyírt gyapjú és az ipari gyapjúmaradék ma Magyarországon veszélyes hulladéknak számít. Pedig ez az ősi, természetes anyag csodálatos tulajdonságokkal rendelkezik. Ezt ismerte fel Temesi Apol, aki 2014-ben végzett textiltervezőként a MOME-n, majd ugyanott, a doktori iskolában folytatta tanulmányait. Hamar rájött ugyanis, hogy ha azzal szeretne foglalkozni, amiben igazán hisz, akkor azt valószínűleg neki kell megteremteni, mert nem létezik olyan munkahely, amire vágyik. Már akkoriban erősen elkezdte foglalkoztatni a textilipari hulladékanyagok problémája. „Magyarországon még létezik egy-két textilgyár, akikkel érdemes együttműködéseket kialakítani. Azt gondoltam, tervezőként ez lesz az én irányom, mintsem, hogy teljesen új anyagokat hozzak létre. Sokkal inkább érdekelt az, hogyan tudok megoldani létező problémákat, és ilyen módon több felelősséget vállalni” – mondta az indulásról.
„Megkerestem a Kőszegi Nemezgyárat, és a tőlük kapott maradékanyaggal kezdem el foglalkozni, akkoriban még azzal a hagyományos tervezői metódussal, amivel az egyetemen találkoztam. Tipikus hozzáállás: egy adott anyagból saját gyártástechnológiával új struktúrát és ezzel esztétikai értéket hordozó képzőművészeti tárgyat alkotunk. Egyszeri tárgyakat hoztam létre, ami elindított egyfajta gondolkodást és egyre mélyülő kíváncsiságot a gyapjú irányában, de az alkotások egyszerisége is jelzi, hogy valójában nem erre vágytam. Muszáj volt kilépni, és változtatni a hozzáállásomon."
Az anyag újraépítése
Apolban ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy nem csak az anyag látható tulajdonságát kell megváltoztatni ahhoz, hogy valóban piacképes terméket tudjon létrehozni, hanem a belső, mély struktúráját is. Anyagkutatásba kezdett, az volt a szándéka, hogy teljesen megváltoztatja a nemez halmazállapotát: elemi szintre lebontja, majd újraépíti. „Egyszerűnek hangzik, de az ötlet háromévnyi kutatómunkát igényelt. Közben kellett találnom egy olyan nemzetközi platformot is, ahol ezzel az új gondolatmenettel támogatást nyertem, miközben az is fontos volt, hogy a döntéshozatal továbbra is az én kezemben maradjon.”
Ez sikeresen megvalósult, és Apol ebben az időszakban a közgazdaságról, a piaci hozzáállásról is nagyon sokat tanult. A doktori kutatását öt fő szempont vezette: 1. lokális anyaggal szeretne foglalkozni; 2. valós problémára releváns választ keres; 3. a fejlesztendő, természetes anyag ki tudjon váltani valamilyen káros, szennyező alapanyagot; 4. a belőle készülő termék skálázható legyen, és munkahelyeket lehessen teremteni vele; 5. energia- és vízhatékony, illetve kemikáliamentes legyen az előállítása.
Ezt az öt alappontot szem előtt tartva másfél-két év alatt lezajlott az anyagfejlesztés, és kialakult az a gyártástechnológia, amellyel akár öt-hat centiméteres anyagvastagságot is el tud érni, szemben a tradicionális nemezeléssel és filcgyártással, amivel maximum két centis vastagságot lehet előállítani. Ezt az eljárást azóta szabadalom védi.
Zengéscsillapítás száz százalékban természetesen
„Később hivatalos akusztikai bemérések bizonyították, hogy az így előállított gyapjúanyag a vastagságának és a belső szerkezetének köszönhetően nagyon jó hangelnyelő tulajdonságokkal rendelkezik; tud annyit, illetve többet is, mint a kőolajszármazékokból készült zengéscsillapító megoldások. Így tehát kompromisszum nélküli, természetes alternatívaként tud megjelenni a piacon, mint funkcionális termék, kiváltva az ismert, kőolajszármazékokból készült termékeket.”
Apol az új gyártástechnológiával egyedi akusztikai paneleket hoz létre, erre alapította meg a SoundWool márkát. És hogy az új termékkel valós problémára ad releváns választ, azt jelzi, hogy a belsőépítészeti piacról elindultak a megrendelések. A százszázalékos gyapjúpaneleket moduláris rendszerben építi fel, ami gyakorlatilag végtelen mintalehetőséget ad. Mint elmondta, ez is egy lépés a tudatosabb designszemlélet felé: nem feltétlenül attól lesz jó valami, ha ajánlunk belőle kismilliót, inkább alakítsunk ki egy okos, variálható, átlátható rendszert. Ennek része a színezés is: tervezőként garantálnia kell egy olyan palettát, amivel a különböző brandek színeit tudja kínálni. A vegyszermentesség elvének megfelelően kutatása a természetes növényi festésre is kiterjedt. Apol ma már minden színt növényekkel állít elő, sőt egy botanikus kollégájával közösen a magyarországi biodiverzitásra veszélyes invazív növényeket is bevontak a gyapjú színezésébe.
Generáció- és szemléletváltás az anyaghasználati kultúrában
„Azt remélem, hogy a klímacélokkal összhangban egy idő után alapvető elvárás lesz a világban a tudományos anyaghasználat. Szerencsére a belsőépítészeti piac sokat változott az elmúlt három-négy évben: megjelentek a zöld standardok, és az emberek elkezdenek foglalkozni azzal, hogy újra természetes anyagokkal vegyék körbe magukat. Magyarországon ez még gyerekcipőben jár, de látva a tanítványaimat, tényleg egyetlen generációváltás áll előttünk.
S végül még egy gondolat: miközben a gyapjúval foglalkoztam, rájöttem, hogy a hulladékgyapjú nem csak iparági probléma, hanem országos, sőt európai szintű: ma többgenerációs juhászcsaládok nem tudnak mit kezdeni a nyírás utáni, mosatlan, nyers gyapjúval, mert az veszélyes hulladéknak minősül. Magyarországon ma 2500 tonna nyírt gyapjúról beszélünk, ami elég súlyos probléma ahhoz, hogy foglalkozzunk vele. Számomra ez a következő kihívás: hogyan tudjuk ipari szinten energia- és vízhatékonyan megtisztítani a nyírt gyapjúanyagot, majd ebből szigetelőanyagot készíteni és ajánlani egy szélesebb piacra? Most ezen dolgozom.”
A világ legszebb kávéháza és a FOMO-élmény
Velünk élnek 130+ éves márkák, és épp azt csinálják, amit alapításuk óta – de vajon hogyan tudnak a mai világban is sikeresen megmaradni és értéket közvetíteni? És hogyan lehet a gasztronómiát kulturális értékekkel felruházni? – tette fel a kérdéseket Kőrössy Zoltán, az Eventrend egyik alapítója, majd három, általuk üzemeltetett vendéglátóhely példáján keresztül meg is válaszolta.
Világszerte is ritkaságnak számít, hogy egy kávéház 130 évet megél, pláne, hogy folyamatosan kígyózzon előtte a sor – a New Yorknak ez mégis összejött, ám ehhez jól átgondolt építkezésre volt szükség. „16 éve a kávéház nehéz gazdasági helyzetben volt, ma minden 5. budapesti turista kötelező programja, és napi 1800 user generated content születik róla” – mondta Kőrössy Zoltán.
Amikor az építész, Hauszmann Alajos az 1800-as évek végén megkapta a felkérést, a „brief”-ben az állt, hogy építse meg a világ legszebb kávéházát. Az 1894-ben átadott épület hamar a budapesti irodalmi élet központjává vált, a legenda szerint Molnár Ferenc a létesítmény kulcsát a Dunába dobta, hogy az sose zárhasson be. (Kívánsága tavaly teljesült, amikor bevezették az éjszakai nyitva tartást.) A U City Guide a 2000-es évek elejétől folyamatosan megszavaztatta olvasóit a világ legszebb kávéházairól, és a New York sorra az első helyen végzett, az üzemeltetők pedig ezt elkezdték tudatosan kommunikálni. „Ennek nincs köze az ételhez és az italhoz, egész egyszerűen a nemzetközi »beautizmus«-trendre épül rá. Megépítettük az első magán Hop-on, hop-off megállót, és 17 nyelven mondtuk el a turistabuszon az épület történetét. 2012-ben már saját képeslapot is készítettünk a turistáknak, amelyekből öt év alatt 800 ezret küldtek el a világ minden tájára – amikor már képeslapot küldeni nem is volt menő” – emlékszik vissza az Eventrend vezetője.
A látvány mellett az élőzene – ami mindig is a kávéházi kultúra szerves része volt – is kiemelt szerepet kap. Ezért Meskó Zsolt színházi rendező segítségével olyan zenemű született meg, amely tapsra vagy éneklésre buzdítja, ergo bevonja a vendégeket, világszerte jól ismert dalok felhasználásával. „Ebből rengeteg videós tartalom született, amelyek szintén bejárják a közösségi médiát, kimaxoltuk a selfie-élményt, a magyar vendégeknek pedig az irodalmi múltat helyezzük a középpontba. Soha nem kommunikáltunk gasztronómiát, a FOMO-hatásra hegyeztük ki az összes marketingtevékenységünket.”
Gundel: vissza a kezdetekhez
„A Gundel az a hely, amit mindenki ismer, de csak kevesen látogattak meg” – folytatta Kőrössy Zoltán. Holott a városligeti, anno ezer férőhelyes étterem a 20. század elején mindenki számára elérhető és ismert volt, Gundel Károly definíciója szerint „olcsóbb, mint a nagy szállodák, de kicsit drágább, mint a hétköznapi éttermek”. A közönség mostani percepciója a kilencvenes évek elején kezdődő Láng–Lauder korszaknak köszönhető, amikor a klasszikus Gundelt újrapozícionálták, és egy sokkal magasabb árkategóriába tették. Ennek következtében a kezdeti aranykort lassú hanyatlás követte, és az étterem olyan hellyé vált, ami ugyan kulturális értéket hordoz, de kevesen kíváncsiak rá.
Az Eventrend három éve vette át az éttermet, és alaposan utánajárt az épület történetének, de emellett erős márkakutatást is végzett. „Mit mondana ma Gundel Károly? Vendéglője minden bizonnyal a »Gundel mindenkié« alapgondolat köré épülne, hiszen az ő eredeti étlapja is úgy épült fel, hogy szolgálólánytól a földesúrig mindenki jól érezhette itt magát – és ez volt az újrapozícionálás kiindulópontja is.”
A storytelling részét képezik az itt valaha megfordult celebritások is, akikről „asztaltérkép” is készült, és bemutatták a Gundel nemzeti 11-ét, vagyis olyan ikonikus ételeket, amelyek itt születtek: Palóc, Újházy, Bécsi, Tokaji, Gulyás, Kárpáti, Paprikás, Bakonyi, Somlói, Rákóczi, Gundel.
A „Gundel mindenkié” szlogen azonban a diverzitásról is szól: bevezettek Braille-írásos étlapot, a felszolgálók pedig ismerik a jelnyelvet – többek között ezt is megmutatja a Bergendy and Sons kisfilmje is:
Irodalmi utazás múltból jelenbe
A Hét és a Nyugat egykori szerkesztősége, a Centrál Kávéház mindig is a progresszivitás történelmi helyszíne volt. Az Eventrend a 2000-es évek elején vette át az újranyitó helyet, majd az irodalmi múltat újrakeretezve, a fiatalabb nemzedékeket is megszólítva újrapozicionálták. Létrehoztak egy Centrál Irodalmi Zsúrt: keddenként középiskolásoknak tartanak ingyenes előadásokat a kávéházi kultúra jelentőségéről, és megtanítják őket verset írni – ez a programsorozat most már hetekkel, hónapokkal előre betelik, és évi 3000 diák vehet részt rajta.
A művészeti kapcsolódás a kínálatban is megjelenik: Adyt idézi meg a Léda könnye cappuccino rózsavízzel és -permettel, de bármilyen kávét is rendeljünk, biztosak lehetünk benne, hogy irodalmi idézettel érkezik – és ez egyaránt származhat Petőfi Sándor vagy John Lennon tollából. Az étlapon a klasszikus értékek és a jelen trendjei keverednek, például a tiramisukóstolóban, és mindezeket aktív közösségimédia-jelenléttel támogatják meg, miközben szintén az irodalmi vonalra erősít rá a Centrálban található 300 könyv és 25 korabeli írógép is.
