Belegondoltam, hogy már alkoholt inni is fáradt vagyok, mert egész héten azért dolgozok, hogy végre inni mehessek. A pszichológusomnak meg heti kétszer panaszkodok, hogy mennyit robotolok és fusizok munka mellett, de higgye el, muszáj ennyi melót elvállalnom, hogy fizetni tudjam őt. Édesanyám meg tanácstalanul kavargatja előttem vasárnaponként a kihűlő húslevest a kondérban, hogy vajon hol is rontotta el az ő szép reményekkel jóllakott, kreatív kisfia.

A válasz: sehol. 

Mert feltöltődni igenis lehet, de nem úgy, ahogy eddig a rovat szerzői megírták. Mert olyanok ezek a tanácsok, mint lefröcskölni valakit vízzel egy medencében, vagy disznóvágás előtt Arankának elnevezni a hízós kocát és érzelmileg kötődni hozzá.

A Recharge rovat eddigi cikkei (tisztelet a kivételnek, szerencsére van) elképesztően megfoghatatlanok a számomra, és olyan érzést keltenek bennem, mintha valamit nagyon rosszul csinálnék az életemben. Pedig szinte minden tanácsot kipróbáltam belőlük.

Ámde hiába sétáltatom meg hatodjára is a kutyát, vagy éppen bámulom a felhőket, miközben fél kézzel valami gurmé kaját főzök extrém sportolás közben, az egész annyira műnek és megcsináltnak hat a számomra, mint azok a reklámok, amelyeket nap mint nap írunk. 

Nekem miért nem segít az ÖT TUTI TIPP? Miért nem hiszek a WELL-BEINGBEN? Miért remeg a szemhéjam az idegtől, ha valaki azt mondja nekem, hogy WORK-LIFE BALANCE?

Olyan, mintha pont azok kerülnék ki a kérdést, hogy mit jelent feltöltődni, akik igazán kreatívan tudnának válaszolni rá. Mintha megkérdeznéd egy paptól, hogy „atyám, vajon van-e isten”, és azt mondaná, szereti a vegán kajákat. Egy jó reklámszakembernek szerintem el kell adnia a feltöltődést. Ki kell forgatnia kliséket. És páros lábbal bele kell rúgnia a semmitmondásba.

Megkérdeztem a chatGPT-t, melyek a legklisésebb feltöltődési tippek, és nagyjából nyolcvan százalékos lefedettség volt a Recharge ajánlásaival.

Egyre mélyebbre húzott magával a nyúl ürege. Beszippantott. Minden egyes bemutatkozó ugyanazokat járta körül: séta a szabadban, kisállatok, sorozatok, podcastok, könyvek, melyektől okosnak tűnnek, a munka utáni másik kreatív-dj-énekes-craftbear-kulturális manager-fenntartható lószőrékszer-készítő fusimelója, a gyerekek, a sport, meg a főzés, de ilyen saját készítésű szeicsán vegán mindenmentes humusz-szerű valamik.

Álmatlanul forgolódva végül arra jutottam, hogy mégis megpróbálom átszűrni magamon a tanácsokat és megnézem, mitől válik a kutyasétáltatás feltöltődéssé, a kajakészítés élvezetessé, a felhők bámulása mámorító élménnyé. 

Következzen tehát az én 7 tuti tippem.

1 

A legfontosabb, hogy azzal töltsd az időd, akit igazán szeretsz. Lunával, az animepárnámmal lassan 3 éve pihenünk egymáson. Persze, mint minden kapcsolat, itt is sok a gyűrődés, hamar ellaposodik, és bekoszol minket az évek sanyarú emlékezete.

2

Imádom a gyerekeket, ezért mindig eltulajdonítok párat akciósan, ha éppen találok a játszótéren, ahova sírni járok vesztes tenderek után. Igazi testedzés az emelgetésük, csak fontos, hogy ne ők lopjanak el.

3

Szeretek kutyát és brandeket sétáltatni. Különösen a Poket zsebkönyvek kommunikációs vezetőjét, Horváth Pannát, de néha egyéb márkákat is próbálok magamhoz idomítani, mint a Mélylevegőprojekt, vagy a Vates – és a Gyepü Egyesület. Zabolázatlan brandek, de értő törődéssel idővel úgyis megtanulnak befogadni engem.

4

Egy megfeszített kreatív munkanap után a színpadon töltöm újra az elemeket. Slam Poetry, Hyperpop, versek, nekem mindegy, csak tapsoljon pár Tubi leheletű vászontáskás bölcsészlány. Különösen szeretek a Budapest Park nagyszínpadán fellépni és lehurcoltatni magam, miután haverom, Agócs Márton, a méltatlanul híres Aurevoir zenekar frontembere véletlenül beengedett a backstage-be.

5

Az asszertivitás és agilitás fontos egy brainstorming során, ezért az ott felgyülemlett kreatív nézeteltéréseinket Rábai Márk, Operatív Head of Strategy and Creative kollégámmal egy vérre menő ökölharccal szoktuk kiventillálni magunkból, miközben witchcore-t és akusztik minimáltechnót hallgatunk addig, amíg ki nem szakad szánkból az összes metszőfogunk.

6

Imádom bámulni a felhőket gyógyszereim társaságában, mert érdekes formáik vannak, izé, húú, az egy nyúl, jé, ez meg a kezem, ki vagyok én, hova fut velem ez a rossz szekér, hát megint túl sok benzodiazepánt fogyasztottam a generalizált szorongásomra. Aztakutyarúgjameg, az a cukker felhőfodrocska meg hasonlít anyámra. Jaj. 

7

Fontos a főzés és a helyes táplálkozás is számomra, mert ad egyfajta lezárást a napnak, hogy végre azt ehetem, ami bizsergeti az ízlelőbimbóimat, miközben kulináris csónakon úszik lefelé a manna, táncoló bélbolyhaim legnagyobb örömére. Ezért rendelek házhoz, és már az se fáj, hogy tudja a nevem a futár. Legalább valaki beszélget velem.

TEHÁT

A kreatív szakember a legjobb maszkmester a világon. Nem merünk igazán beszélni tényleges mindennapjainkról, mert valljuk be, kicsit a szívünk máshol és másért dobog 9-től 5-ig.

Eufemizáljuk azt, hogy igenis úgy kiégtünk, mint egy hajnali tárbortűz, melyre Kispál koncert után bús karikákat pisilget egy öntudatlan sales-igazgató a Fishing on Orfűn.

Nem egy kirándulástól leszünk igazából jobban, hanem attól, hogy mi történik velünk azon a kiránduláson. Mi van, ha igazából nem a kutyasétáltatás tesz minket boldoggá, hanem az, hogy legalább van egy élőlény, aki szeret minket?

Én erre vagyok kíváncsi, nem egy röpke pásztoróra által megálmodott, korrektúrázott, v40.docx formátumú, macbooktól felforrósodott combú világra. 

Talán attól, hogyha lecsupaszítanánk magunkat, kicsit másnak is könnyebb lenne meztelenül látnia magát a tükörben reggelente, szégyenérzet nélkül.

Szóval minden kacsintósan bejelentett, hó elején fehér borítékot szorongató, nyugtatófüggő, funkciális alkoholista, egzisztenciálisan szorongó pszeudoértelmiségi, útkereső, útelhagyó, útnak induló kreatívnak üzenem, hogy sziasztok, ez ilyen. Nem a kutyát sétáltatjuk, a magányt tartjuk rövd pórázon. Nem a felhőket bámuljuk, hanem hallgatjuk a zajhiányt. Nem a sport a fontos, hanem ami elől menekülsz. 

Ha mi nem beszélhetünk legalább őszintén róla, akkor ki fog? Az egész szakmánk arra épül, hogy megpróbáljuk agyunkat szétfeszítve máshogy látni a dolgokat. Nem a síelés, a zuhanás. Nem a befelé figyelés, hanem a felismerés. Ha ezt meséljük el, akkor érezzük igazából, hogy feltöltődünk. Hogy nem vagyunk egyedül. 

Keep recharging, keep smiling, keep being honest.

A Recharge rovat támogatója a Yettel. A szöveget a bemutatott alanyok írják.