Kreatív: A fóliázásra adott válaszotokból született kampányért a VML Kicsomagolt történetek című kampánya idén számos díjat elhozott, legutóbb az egyik legnevesebb európai kreatív versenyen, a Golden Drumon kapott két ezüstöt és egy bronzot. Ezek az elismerések nektek mit jelentenek, egyrészt a Líra kommunikációjában másrészt azokban a peres ügyekben, amik a nem megfelelőnek kikiáltott könyvkihelyezés és az elmaradt fóliázás miatt kiszabott büntetések miatt folynak?

Nyáry Krisztián: A kreatív szakma díjainak annyiban örülünk, amennyiben egy ügyfél örül az ügynökség sikerének, bár a Kicsomagolt történetek kampány kigondolása közös munka volt. Azért fontos, mert azt mutatja, hogy ezekben az ügyekben a kommunikáció és a nyilvánosság meghatározó, sőt odáig is elmennék, hogy az, amit az emberek gondolnak erről a jogszabályról vagy a végrehajtásáról, vagy az egyes konkrét ügyekről, az visszahat a bíróságra és a bíróság ítéletére is.

Pozitívan? A kormányhivatal(nok)oknak nem piszkálja a csőrét az ellenállásnak, véleményezésnek ez a formája, esetleg arra motiválhatja őket, hogy még inkább rátok szálljanak? 

Beszélgessünk egy év múlva is, akkor könnyebben tudok erre válaszolni. Az a helyzet, hogy mi minden jelentősebb ügyben pert indítottunk, nem csak magunk miatt, hanem az egész könyvszakma érdekében. Adott ugyanis egy nehezen értelmezhető, jogi értelemben is gyenge törvényszöveg, miközben az egésznek van egy morális vetülete is, hogy erről egyáltalán mit gondol a közvélemény. Nekünk az is felelősségünk, hogy mint a könyvpiac második legnagyobb szereplője, végig vigyük és képviseljük az igazunkat. Nekünk is számít egy 12 millió forintos büntetés, de ha ez egy kicsi könyvesbolttal történik, akkor az nem bíróságra megy, hanem bezár.

Egy kereskedő általában be akarja tartani a törvényeket, függetlenül attól, hogy mit gondol róluk. De ezt hogyan tartsa be? A jogszabály nem ad semmilyen kapaszkodót, tele van belső ellenmondásokkal, és lényegében betiltja az irodalmi művek felét. Ráadásul maga az állam is szelektíven tartja be. Jobb híján mindenki a büntetési gyakorlatból próbál következtetni arra, hogy mit akar a jogalkotó. Ez pedig öncenzúrához vezet: egy kisebb független könyvesbolt nem akar kockáztatni, inkább nem tesz ki semmiféle olyan könyvet, amit érinthet a jogszabály.

A könyvkiadóknál ugyanez a helyzet: ha van egy külföldi cím, egy ifjúsági könyv, ami nem a homoszexualitásról szól, de szerepel benne egy karakter, aki a saját neméhez vonzódik, akkor lehet, hogy inkább nem is foglalkoznak vele. Ez nagyobb cenzúrát okoz, mint maga a jogszabály, amit egyébként valószínűleg nem kis részben a mi pereink hatására pontosítottak, és jóval kevesebb könyvre vonatkozik most már, mint május előtt. 

Ha jól értem ez már nem is szimpla cenzúra, vagy öncenzúra, hanem kirekesztésre alkalmas iniciatíva, ami már érződik a kiadóknál és a könyvesboltoknál?

Az egésszel az a legnagyobb baj, hogy a könyvesboltokat gyanús hellyé teszi. Álságos, mert a gyerekvédelemhez semmi köze nincsen, hiszen a magyar könyvesboltok kétharmadában a felnőtteket is korlátozza. Mi ezért perelünk, és eddig szerencsére az összes lezárult ügyünket megnyertük. A nekünk kedvező ítéletek mellett azonban az is lényeges, hogy a nyilvánosság is velünk legyen, mégpedig ne kizárólag és nem is elsősorban a politikai dimenzióban. Számunkra ez a kérdés az olvasás szabadságáról szól, ezért mi másként is kommunikálunk, mint azok a jogvédő szervezetek, akik ebben elsősorban az LMBTQ témára, az érintetteknek jogvédelmére koncentrálnak. Szerintünk ez nemcsak ennek a közösségnek a tagjait érinti, hanem mindenkit, aki olvas és szabadon választ könyvek között. 

A hazai a jogi-politikai környezetet, ami az említett öncenzúrára készteti a kiadói és kereskedelmi oldalt okoz-e hasonlót az írói közösségben, vagy legyünk optimisták: ahogy a ti kampányotok is a tiltásból sarjadt, ez sarkallt titeket ennek a kreatív értelmezésére és átértelmezésére. Motiválhatja ez az írókat vagy esetleg más, bátrabb kiadókat kreatív megnyilvánulásra? 

Még mindig nincs megmagyarázva, hogy mit jelent a jogszabályban a „homoszexualitás megjelenítése”, vagy hogy mit jelent az „öncélú szexualitás ábrázolása”. Amikor terveztük a kampányt, nagyon jókat derültünk azon a törvényi követelményen, hogy mi is az öncélú szex? Minden olyan szexuális tevékenység, amiből nem születik gyerek? De hát erről szól az irodalmi művek elég nagy hányada.

Ennek a kommunikációban három szintje van: az egyik az, amit a politika mond, hogy meg kell védeni a gyerekeket a pedofiloktól, és hogy ne legyenek ifjúsági-, illetve gyerekkönyvekben ilyen tartalmak. Aztán közben a pedofilból hirtelen homoszexuális lett. A második szintnek ott a jogszabály, amiben teljesen más van leírva. A kettőnek alig van köze egymáshoz, mert például az öncélú szexualitást is tiltja, és felnőtt emberek számára tiltja alapvetően, hiszen van ez a 200 méteres szabály [a jogszabály szerint, ha egy könyvesbolt 200 méteres körzetében oktatási vagy vallási intézmény van, akkor semmilyen homoszexualitást, nemváltást vagy öncélú szexet ábrázoló könyvet nem árusíthat – a szerk.], ami a magyar könyvesboltok kétharmadára vonatkozik, ahol felnőtt ember sem veheti meg a tiltott könyveket. És egyáltalán: mit jelent, hogy egy könyv megjeleníti a homoszexualítást? Hisz a Biblia is megjeleníti! Ezt azóta pontosították, hogy meghatározó tartalomnak kell lennie. De ne felejtsük el, hogy ez felnőtteket korlátoz, és nem gyerekeket. És akkor olyan apróságokról már ne is beszéljünk, hogy miközben a pedofíliával magyarázták, éppenséggel pont a pedofil tartalmak ábrázolását nem tiltja ez a törvény. Magyarul: bármilyen pedofil viszonyt vagy cselekményt ábrázoló irodalmi vagy ismeretterjesztő művet szabadon lehet akár kiskorúaknak eladni a törvény szerint, feltéve, ha az heteroszexuális.

Ez agyrém. És mivel ez a törvény érthetetlen, az sem tudja betartani, aki szeretné. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a szakmai szövetségünk, amelynek vallásos témájú könyvek kiadói is tagjai: de ők sem tudják tartani magukat a törvényhez, mert például a Keresztény nevelés című könyvben is megemlékeznek a homoszexualitásról.

Aztán van a harmadik szint, jogalkalmazás kérdése, azaz, hogy miért jár büntetés és miért nem? Ugyanazért a könyvért az egyik könyvkereskedőt 12 millióra büntetik, a másikat 1 millióra, a harmadikat 50 ezerre. Vagy egyik vármegyében jár érte büntetés, a másik vármegyében pedig nem. 

Májusig csak a könyvkereskedőket büntették, és nem a könyvkiadókat. Pedig amióta könyvkiadás és intézményes könyvpiac van Magyarországon, azóta mindig a kiadónak a felelőssége volt, hogy mi van az adott könyvben, ezért hívják felelős kiadónak. Egy könyvkereskedő honnan tudja, hogy a boltjában lévő 50 ezer címről, hogy abban konkrétan mi van?

A Líra 12 milliós büntetése inspirálta kreatív kampányok

„Olvasd. Hallgasd. Szabadítsd ki. Legyen minél több kicsomagolt történet!" – erre buzdította a Líra a Kicsomagolt történetek című kampányában az olvasókat, amit A VML-lel közösen indított, miután a Heartstopper című képregényt nem a megfelelő polcra tettek és nem fóliáztak le. A kampány során kortárs magyar alkotók műveiből hangoskönyv-fejezeteket vettek fel neves művészekkel: a videókat és hanganyagokat a Líra weboldalára és a Spotify-ra is feltöltötték.

„A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem”

2023 júniusban kiszabott büntetés miatti pert első fokon megnyerte a Líra a vesszőhibára hivatkozva, a cég válasza szerint nem követtek el törvénysértést, mert a jogszabály egy vessző hiánya miatt úgy értelmezendő, hogy az elkülönítve tárolt, homoszexualitást megjelenítő köteteket nem kell befóliázni. Másodfokon újra terítékre került az ügy, a Kormányhivatal próbálja még e lapszámunk kiadása idején is kikényszeríteni a büntetés kifizetését.  

A Háttértársaság is kiállt az ügyben, aminek kommunikációjához a dentsu-t kérte fel. A kreatív csapat a Bánk Bán elhíresült, a vesszők használatával és mellőzésével teljesen mást jelentő mondatát (vagyis Merániai János esztergomi érsek Gertrudis megölésével kapcsolatos szándékosan kétértelmű válaszát) köti össze az elfogadással. A kampányt a Nők Lapja hasábjain publikálták egy print hirdetés formájában.

A teljesen következetlen és átláthatatlan szabályozáshoz miként lehet alkalmazkodni?

Szerintem érdemes kommunikációs eszközöket használni arra, hogy elmagyarázzuk, mi történik. Hogy itt nem arról van szó, hogy megvéd egy törvény a gyerekeinkre leselkedő veszélyes bácsiktól, hanem, hogy ez egy teljes érthetetlen katyvasz, ami politikai kommunikációs célokkal jött létre, és ezért kommunikációs eszközökkel lehet rá válaszolni.

De egyébként az a jó hírem van, hogy az ilyesmi nem változtatja meg az irodalmat, aki ilyen témáról akar írni, az azután is erről fog írni. Azt látjuk, hogy az LMBTQ témájú könyvek, amelyeknek hangsúlyosan erről szólnak, azok ugyanúgy megjelennek, és ugyanúgy megtalálják az olvasóikat. Az a bizonyos öncenzúra azokra a könyvekre vonatkozik, ahol a nemkívánatos megjelenítés csak egy mellékszál. Sőt, inkább azt látjuk, hogy minden olyan könyv, ami bekerült a hírekbe, mert ledarálták, betiltották, bestseller lett.

És ilyen értelemben nem okoz semmifajta változást a könyvek tartalmában, de egy nagyon rossz üzenet, hogy a könyvesbolt az a hely, ahol a gyerekeknek van mitől tartaniuk. Miközben az lenne a közös – hogy patetikusan fogalmazzak – nemzeti cél, hogy minél több fiatal és gyerek olvasson és menjen be a könyvesboltba.

Érzékelitek ezt az óvatosságot, történnek konkrét esetek, cselekmények a ti boltjaitokban?

A mi boltjainkban nem, mert felkészítjük a munkatársainkat, de egy-két esetről hallottunk a hírekben. Például, amikor valamelyik vidéki, nem nagy hálózathoz tartozó könyvesboltban nem engedték oda a gyermekkorú olvasót a felnőtt polchoz, pont azért, mert a jogszabály betűjéből arra lehetne következtetni, hogy ha ott levesz egy könyvet a polcról, amiben lehet egy öncélú szexuális ábrázolás, és akkor őket megbüntethetik. Ez nyilvánvaló túlreagálás, de a jogszabály betűjéből ez következik.

Okoz ez a szabályozás látható visszaesést a forgalomban?

Nem ez okoz. Az idei évig ebben az évtizedben kifejezetten jelentős mértékben nőtt a könyvforgalom Magyarországon, elsősorban a Covid idején, de azóta is. Talán ez az első év, amikor a gazdasági nehézségek miatt ennek az üteme csökken, de még mindig növekedésről beszélünk. Összehasonlítva a kiskereskedelem egyéb ágazataival – főleg az FMCG visszaesésével – nyilvánvalóan bárki örömmel cserélne velünk. Az biztos, hogy a vásárlók zsebében egyre kevesebb pénz van, és közben meg egyre drágábbak a könyvek.

A könyvekre is hat az infláció? 

Amíg a háztartások pénzügyi helyzete csak annyira romlik, hogy az a kérdés, hogy Playstationt vegyenek karácsonyra a gyereknek vagy könyvet, az általában a könyvek felé tereli a vásárlót. Ám amikor már az lesz a kérdés, hogy könyvet vegyenek a gyereknek vagy téli cipőt, akkor tudjuk, mi lesz a válasz.

Továbbá október elsejétől lépett hatályba az úgynevezett könyvárkötöttségi törvény, ami azt mondja ki, hogy új könyvre nem lehet 10 százaléknál nagyobb kedvezményt adni. Ez nem egy ördögtől való dolog, számos országban alkalmazzák, csak Magyarországon ezt is sikerült úgy bevezetni, hogy semmiféle hatástanulmány és egyeztetés nem előzte meg. Önmagában az, hogy egy gazdasági év közepén, a karácsonyi szezon előtt kell elkezdeni ezt érvényesíteni, már jelentős nehézséget okoz és közben azt is jelenti, hogy ugyanannyi pénzből kevesebb új könyvet vehetnek az olvasók.

Mégis azt látjuk, hogy a könyvfesztiválok tele vannak, az olvasók órákat hajlandók sorban állni egy-egy író dedikációjáért. Amennyire nyilvánvaló az online világ hatalomátvétele például a sajtóban, a könyvpiacon mintha ez kevésbé lenne meghatározó és elkeserítő folyamat. Tényleg van ok az optimizmusra? A könyv még mindig szent? 

Ez egy csodálatos adottság, aminek van egy szakrális része is: a könyv egy olyan tartalomhordozó eszköz, ami nem változik. A pár évvel ezelőtti telefonodra már nem ismernél rá, öt év alatt minden digitális eszköz lecserélődött, ehhez képest a könyv nagyjából úgy néz ki ma, mint ahogy Gutenberg kitalálta. Rendkívül tartós formátum, pedig csak az én életemben már négyszer jövendölték meg, hogy leáldozott a könyveknek: először, amikor jöttek a színes televíziók, mert azt hitték, hogy mindenki csak filmeket fog nézni, aztán jött az internet és komoly társadalomtudósok jósolták meg a véget. Aztán jött a közösségi média, most meg itt a mesterséges intelligencia. Nekem mégis úgy tűnik, hogy a könyv tartja magát. 

A másik, ami élteti, hogy a könyv nem csupán tartalomhordozó, hanem egy tárgy is, amit szeretnek az emberek birtokolni. Sőt, az is szempont, hogy hova kerül. Egy magyar lakásban elfér a könyvespolc. 

Az e-könyvek nem tudnak labdába rúgni? 

Az e-könyv penetráció a covid alatt megkétszereződött Magyarországon, ami konkrét számokban azt jelenti, hogy a teljes könyvforgalom két és fél százalékát teszi ki jelenleg. Az E-könyv Magyarország Kft. egy közös cégünk a rivális Librivel, és azért közös, mert valójában nem a verseny része, hanem egy piaci misszió. A piaci részaránya meg sem tudja közelíteni a nyomtatott könyvét.

A magyarok nem nyitottak a digitális verzióra, vagy más nemzeteknél is megfigyelhető a jelentéktelen kereslet? 

Az emberek szeretik birtokolni és ajándékba adni a könyveket, fájlokat viszont ritkán adunk ajándékba. Emellett van egy valóban magyar sajátosság, hogy nálunk egyedül az EU-ban a magasabb, 27 százalékos áfakulcs alatt adózik az e-könyv, míg a nyomtatottnál ez 5 százalék. Ezért nem tud annyival olcsóbb lenni, mint amennyit elvárnának a vásárlók egy digitális termékért. 

Egy komoly változás az online világ térhódításával viszont tényleg tetten érhető: a nyomtatott könyvet egyre nagyobb arányban online vásárolják meg. Nagy webáruházak jelentek meg és versenyeznek egymással. Az pedig egy fura piaci sajátosság, hogy mégsem tudják kiszorítani a könyvesboltokat: ezek bemutatótermek, majdnem úgy, mint az autókereskedések.

Hisz a könyvesbolt a szakrális könyvek szentélye! Szükségünk van rá, hogy fizikailag is megtapintsuk, mielőtt megvásároljuk?

Igen, bemegy a vásárló, kézbe veszi, majd hazamegy, és a legolcsóbb helyről megrendeli. Sőt, haza sem megy, hanem még ott könyvesboltban megkeresi a legolcsóbb weboldalról, majd oda rendeli a könyvesboltba átvételre. És van még egy megfigyelésünk: mást vesznek az emberek online, mint amikor bemennek a könyvesboltba, mert ott nagyobb terepe van az impulzusvásárlásnak. 

És annak, hogy mit hova helyez ki a könyvesbolt?

Igen, nagyon fontos a kihelyezés is. De a fizikai boltban leveszek a polcról egy olyan könyvet is, amiről nem gondoltam előtte, hogy érdekelhet. A webáruházban az algoritmus azt teszi elém, amire azt gondolja, hogy engem érdekel. Az online kereskedelem bezár minket egy tematikus buborékba. 

Miközben a Facebookon egy nagyon bosszantó jelenséggel szembesülünk: egyáltalán nem hajlandó az algoritmus azokat a témákat, dolgokat elém tenni, ami valójában érdekelne. 2012-ben kezdted írni a bejegyzéseidet FB-re híres írók szerelmi életéről, ami futótűzként terjedt, pár hónap alatt frenetikus sikere lett, és hatalmas rajongói bázis alakult ki, most az oldalad közel 100 ezer főt számlál. Tizenkét év alatt te milyen változást látsz a social médián? 

Emlékszem a közösség média a felfutására, és érzékeltem, hogy ezek a buborékok kialakultak, de most azzal szembesülök, hogy olyan buborékjaink vannak, amilyeneket nem is akarunk. 12 évvel ezelőtt a Facebook volt a legnagyobb közösségi médium, úgy működött az algoritmus, hogy aki rám volt kíváncsi, az feliratkozott, és reggel a hírfolyamában megjelent, amit írtam. Ma a számok alapján 96 ezer olvasóm van, de ha írok egy posztot, azt sokkal kevesebb ember látja, mint amikor még csak ötezer követőm volt.

Ha hosszabban írok, akkor nem látja senki, ha kiteszek egy kiskutyás képet, azt ötvenszer annyian látják, mint egy írásos posztot. Ez azért aggasztó, mert a Facebook az utolsó közösségi platform, ami szöveges tartalmak megosztására alkalmas. Az összes többit képi tartalomra találták ki. Én abból élek, hogy szövegekkel fejezem ki magam, közben meg a közösségi média ezt engedi el, mert hátrébb sorolja a szöveget a képnél.

Ennek mi lehet a következménye? Megelégelhetik az emberek, vagy legyintünk, és azt esszük, amit főznek nekünk? Zuckerberg markában vagyunk? 

Arról nem beszélve, hogy nagyon sok ismerősömnél látom, hogy teljesen indokolatlan és érthetetlen okokból tiltja le a Facebook a tartalmakat. Egy saját magam által írt szöveget azért nem engedett publikálni, mert szerinte a szerzői jogi elveket megsértem. Mármint a sajátomét. És közben nekem még jó, mert egyszer elértem ezt a 100 ezer embert, amiért én egy fillért nem fizettem.

De nem tagadnám le, hogy használja a könyvkereskedelem a közösségi médiát, és ez egy nagyon fontos eszköz a fiatalok bevonására. A BookTok például a Líra egyik leghatékonyabb social média eszköze a fiatalok elérésére. Tavasszal találtunk ki egy fiktív TikTokkert – aki valójában egy színész – és egy szappanoperát mutatunk be, olyan történettel, amit egyre többen követnek, és közben könyvekről is tudunk beszélni. Egy bő fél év alatt megtízszereződött az elérés.

Látunk sok külföldi és magyar példát is, hogy fiatalokat olvasásra buzdítják hírességek, influenszerek: Dua Lipának, Kaia Gerbernek van Instagramon könyvklubja, de itthon is akadnak erre szép példák, ahogy te is influenszernek számítasz a témában. Ezt a szerepedet hogyan éled meg? 

Beszéltünk arról, hogy milyen tradicionális dolog a könyvkiadás, hogy a könyv előállítása körülbelül úgy történik, mint Gutenberg korában. Tehát van egy szerző, aki úgy gondolja, hogy elég fontos dolgokat írt le ahhoz, hogy más is elolvassa, és van egy kiadó, aki kockázatelemzést végez, van-e annyi ilyen ember, hogy ő pénzt tegyen a könyv megjelentetésébe. És ha úgy gondolja, hogy igen, akkor kiadja a könyvet. Ez így megy 550 éve. De az a külső mező, amit nevezhetünk kommunikációnak, iszonyú gyorsan változik a szemünk láttára. 12 évvel ezelőtthöz képest már ötször változott. Megszűnt minden, ami örökkévalónak tűnt. A kulturális sajtónak leszűkült az elérése, közben van közösségi média, meg van influenszer világ. 

Én az influenszer hatásomat már nem is elsősorban a Facebookon fejtem ki, hanem könyves podcastet csinálok, a Buksóban a 24.hu felületén. Ez is már négy éve megy és nemsokára a 100. epizódnál tartunk. 

A podcastokban mások könyvéről beszélgetsz, akkor a rutinhoz hozzátartozik, hogy ezeket is kötelezően elolvasd? 

Ez olyan, mint az edzés. Nemrégen kezdtem újra személyi edzőhöz járni, és nehéz tartani magam hozzá, olyan utálatos az elején. Így vannak sokan az olvasással: ha sok munka miatt azt érzed, hogy egész nap a digitális betűk ömlöttek rád, és e-mailekre válaszoltál, meg Messenger-üzenetek és Excel-táblák között töltötted a napodat, akkor már fáradt vagy ahhoz, hogy kézbe vegyél egy könyvet. Na, akkor kell igazán! De az a jó hír, hogy napi 20 perc olvasás olyan, mint fél óra mozgás: egy idő után már hiányzik, és utána meg már kihagyhatatlan rutinná válik. 

Erre mintha lett volna egy kampánya a Librinek is, de az olvasáskultúrát nem csupán üzleti érdekből kellene népszerűsíteni, látsz bármi hajlandóságot Magyarországon közművelődés fejlesztésére? 

Ez nyilvánvaló nemzeti érték, tehát lenne dolga a kulturális szféra szereplőinek, a piacnak és az államnak: de inkább szorongatják a könyvesboltokat, ahelyett, hogy egy olvasást népszerűsítő kampányt kezdenének. A könyvszakma nyitott egy ilyen együttműködésre.

Kérdés, hogy érdek-e, hogy műveltek legyenek az emberek?

Én ebben mindig optimista vagyok: persze, hogy ez lenne az érdeke mindenkinek, de nem ez történik. Próbálok piaci szereplőket is meggyőzni arról, hogy tekintsék célcsoportnak a rendszeresen olvasókat. Pénzintézetek, meghatározó piaci szereplők kampányokat fejlesztenek például a rendszeresen sportolókra. Pedig a rendszeresen olvasók ugyanannyian vannak, és legalább annyit költenek az ugyancsak költséges hobbijukra. Csak még mindig az van a piaci döntéshozók fejében, hogy az olvasó ember egy kis Harry Potter, aki egy lépcső alatt ül, és nem érdemes vele mit kezdeni. Miközben kritikusan gondolkodó és kritikusan vásárló fogyasztókról van szó. Nagy szomorúságom volt, amikor az Aegon-díj megszűnt, mert arra a biztosító legalább felépített egy kampányt, ami ennek a célcsoportnak szólt. 

És ti foglalkoztok, kutatjátok ezt a célcsoportot? Vannak adataitok az olvasó magyar emberekről? 

Csomó szekunder adatunk van, de szokott a Líra is mérni, és használjuk a MKKE kutatási eredményeit is, amit a Tárki végez, már a hetvenes évek óta, így van összehasonlítási alapunk. Ebből kiderül például, hogy rengeteg téves sztereotípia él a fejekben: nem igaz az, hogy a fiatalok nem olvasnak, hanem minél idősebb egy korosztály, annál kisebb valószínűséggel olvas. Tehát inkább lemorzsolódni lehet az olvasásból, belemorzsolódni nem. 

Aki nem válik olvasóvá 12 és 18 éves kora között, az nem fog olvasni soha többet. Minden magyar érettségi napján el szoktam mondani, hogy most van egy pillanat, amikor az érettségizők legalább fele ott foglalkozik utoljára irodalommal, és soha többé nem fog. Akinek ez egy leküzdendő tantárgy, és nem okoz neki örömöt, az nem lesz olyan hülye, hogy olvasson. 

Ha egy társadalom, vagy a társadalomnak bizonyos csoportjai nem olvasnak, azon az iskolarendszer nem tud segíteni, és elég nagy a szociális és gazdasági veszteség: míg, aki rendszeresen olvas az empatikusabb, kreatívabb, karbantartja a saját intelligenciáját. Ennyire fontos befektetés lenne, hogy olvasó ország legyünk.

Fotók: Szabó Réka